i
á
n
y
z
i k a kezed
és ha rá gondolok
olyan mintha ott simulnál tenyeremben,
amikor pedig pislantok egy hosszabbat,
egy rövidebb álomban,
felém is mosolyogsz, érinteném a vállad
de szertefoszlik minden
csak annyi marad, amit az emlékek
mindenféle formái
meghagynak maradéknak,
átölelem őket, sorban, egymás után
mint egy gyöngysor, felfűzve képek
csókok és könnyek, minden ami ringat,
élvez, vagy megmart.
Ott és úgy vagyunk egy egész,
hogy semmit nem hagyunk ki a láncolatból,
mert az apróság, az öröm
és a fájdalom
összetartoznak,
csak kiadják az életet,
semmi több.
No comments:
Post a Comment