képek, betűk

Bámultam fentröl a Szent György-csatorna habos szélét,közben az álom úgy takart be, hogy nem is észleltem. Szemeid gyönyörű árnyékában laktam éppen, de felriadtam és magányom áttetsző burkában ülve, tej-felhőkben úszva, selyempárákban gyönyörködve, odafent kékség, alul hófehér hab-csíkokat húzó hajók fésülik szürke bőrét a csatornának - most mesélnék neked őrültségröl, alkonyról, csókról, vad veled-táncról, merengésről, okádásról, hogy hogyan lehetne odaadni azt a keveset, hogyan nem-fogyasztani az életöröm szerény korall-rákjait. A legtöbb pillanat lassú tekergése a semmibő kifelé haladásnak, megóvnám a kilégzett párát, a pislogásunk tisztaságát, hangok csengettyűit: az olyan érintésektől, melyektől én messze is fájok, vagy elképzelni sem akarom, nem merem, az erőszak titkos redői közt megbúvó félelem, a titkok, a körötted keringő értetlen fejek, mint zsákba varrt levegőszellemek. A tehetetlenség szorítása, szemkapocs, megalvadt emlékek szív-réseim belső magányában, távolságon átnyúló kéz-kacsok nincsenek, csak mesélni lehet, mondani a szépet míg van élet, vizet hinteni arra mi ég, sóhajt szórni fájó rétegre, megpihenésre kérni, ha pedig nem tudsz álmodni, akkor álmodni helyetted, ahogyan a virágok, szellemek vagy a képzelet más alakjai szoktak: pislogom az eget, szárnyak felett pityeregve gyűrt sörösdobozokkal, laza óriás, félős semmiség: az egyetlen állandósult gondolat, mely ebben, vagy az utolsó percben ugyanazt jelentené: rólad szól, felőled kavargó titkos áramlás melynek mélysége az egyszerűség.