képek, betűk

ma már a negyedik kávémat iszom,
ezen a héten szoktam rá, régebben zöldteát ittam,
de a kávé éhgyomorra, pont mint az alkohol: lebegtet. ringat.
a mellettem ülő kollégám mindennap macskás képeket nézeget, --- nem unja; sőt.
legalább kétszer fél órán keresztül, és
nevet is rajtuk; magában. nem akarom tudni, újra és újra: én őrülök meg? vagy ő már az?
nem kérdezném tőled, hogy:
"mitől színesek a falevelek", ahogy azt sem, hogy "miért
kell minden kedden tűzriadót tartani az irodákban?" véresen vicctelen  ez az egész,
all right. ez az egész város egy nagy herpesz, megnyalhatom? hátha kinő belőlem
valami egy-tapodtnyi gomba, vagy rémsugár névtelen alakzatokkal,
a körömnyi arcodra emlékezve - közben és előtte: csiklandás.
olvasom: "valaki eszi a galambokat", ezen a kollégáim felháborodtak,
rendőrért kiáltanak, de jó galambnak lenni, és milyen rossz a disznóknak.
kár, hogy fáj a derekam, kár, hogy nem történhet semmi, hogy nem lehetek veled,
hogy nincsenek szirmaim és még sorolhatnám. És nincsenek vezetékek bennem,
és még sorolhatnád. ahogyan bárki.
félrebeszélek, "estére lesz melegvíz"- ezt ígérték a főbérlő irodájából.
nem hiszek nekik, senkinek,
még neked sem. Fárasztó a kételkedés, a bölcselkedés és a vershez hasonló
formában való pötyögés is, csak, hogy elférjen a szövegszerkesztőben.
szereti ha megragadják a nyakát, különösen ha szemből, úgy érzi megalázzák, így
egy rövid időre gyerek lehet megint. borzongva átélheti, hogy a. üti.
a kedvenc angol szavam az ignore.
lakásokat nézegettem, vennék, de minek? olyan a saját lakás mint a koporsó, agybaj, öntemetés,
a bugyijába piros betűkkel írja a sorsomat.
valójában egyetlen nap sem lehet unalmas, történik aminek kell,
este, otthon majd elém pördülsz. az irodai ruhádban. lesz némi büszkeség
a szájszegletedben és az erek között is, de ettől csak jobban leszünk,
pirosabb vérrel és kevesebb álszentséggel, mégis csendesen,
mégsem háromszög alakúra préselve,
hogy szúrni tudjunk ha közelítenek. most hazudtam, hiszen nem is tudlak elképzelni.