képek, betűk

Nagyon nehezen indult a hétfő, először is nem találtam kapcsolatot saját magammal (ez egy álom vége volt, ahol épp erős voltam és visszapofáztam valami pedellus kinézetű dinnyének), próbáltam erőltetni - magam elé képzeltem az arcomat, de nem ment, idegen maradt a tojásfej és az elálló fülek. "Talán nem én voltam az akit próbáltam elérni, vagy megérinteni, vagy." - írta a naplójába a tinédzser énem, megvakarta a fülét és már előre azon mosolygott, hogy ennek talán lesz végre valami hatása. Elvonatkoztatás. El-von-at. Elmegy a vonat? Szó-já. Szójál! Szójáték. Mosolygok újra! Kiabálva mosolygok! Ülve mosolygok! Baszva mosolygok! Lalalázva mosolygok! Ahogyan próbáltam megragadni a lényeget - ott a szobámban, sok évvel ezelőtt, úgy kerültem egyre távolabb tőle - régi féligazság, nem is foglalkoznék vele, ha nem valami hasonlót éreztem volna ma reggel - talán az esőszag hozta elő. Éjjel a szőnyegen aludtam. Ebből szokás lesz. Három réteg pokróc - ez majdnem semmi, de csak épp annyira majdnem, hogy a padló melegebb lett - így jobban elterülhettem, jobban foroghattam és horkolhattam volt. Ha előnyben részesítem a kemény matracot, akkor minek költenék rá pénzt? Hiszen könnyű imitálni a földön - a nappali padlója egy nagy matrac; "olyan mintha", olyan mint-ha. Az olyanminthák fontosak - spórolósak és táncoslábúak: ezért unom őket. Elkerülöm ezt. Elkerülöm azt. A legszebb paplanlyukon keresztül vizsgáltam a saját lábujjaimat, szépen ápolt szörnyek - csupa idegen kinövés, csupa körömágy és kajmó. Nem mernék rá megesküdni, hogy ugyanannyi van belőlük mint két éve. De nem is baj ha néhány elmenekült! Akartam valami fontosat csinálni ma. Nincs kizárva, hogy még sikerülhet, de egyre kisebb a valószínűsége - ahogy megyek előre a délutánomban az estém felé, ez az irány jó, minden nap tartom. Ahogy a semmittevés is marad, a gondolkodásra való képtelenség és a cinizmus - mint a legszánalmasabb fegyverek egyike. Hogy miért szánalmas? Mert bizonyítja a vitaképtelenségem és a szellemi állapotom tökéletlenségeit? Vagy csak mert eredménytelenséget szokott eredményezni? Nem tudnám a pontos választ, nem tudnám a pontos választ és nem tudnám. Csak ezen hunyorogni, egyk-be-másik-ki-egyikbe-másikki-egyikbemásikki. Ez inkább kacsingatás? Akkor dugunk? Most dél van, kávét iszok. Csak azért iszok kávét, hogy valami szokatlant csináljak, as usual. Amúgy, a saját világomban kamillateát innék. Jellemrajz? Egy óra szünetem van, kisétálhatnék a közeli dombok közé, van itt néhány tavacska is. Utálom a kicsinyítő képzőket, olyanok mint fásliba csomagolt féltéglák. De nem vesztegetnék több időt erre. Inkább nem gondolok semmire, a biztonságos szürke függöny mögül leskelődök, nem akarok hozzád érni, sem látni, sem azt gondolni, hogy képes lehetnék arra, hogy ne érezzem szánalmasnak azt, ha közölni akarnék valamit a külvilággal - ahogyan mások teszik. nyakatekert fasz vagyok. Ez jó így. Azt hiszem igaz. Megnyugtató és állandósult - eperbefőtt, pettyes, édeskés és nem követelőző.