képek, betűk

A fehér teásbögrémen visszacsillog a laptopom felkapcsológombja, mint egy szem,
majdnem a pohár közepén, háromszög alakzatba torzulva a monitorom
tükörképe, belül a red bush teám barnás felülete. Teljesen kitölti önmagát és a nézésem
útját megszakítva vájatot készít az agyam és a beleim közé, hogy ez is
és az unalom is minél pontosabban, erőlködés nélkül átjárjon: belém, bennem,
(a tea: valami lebegés, éhgyomorra, szédülés, ürességérzet: fátyol.)
mindez: harmóniára vágyódás nélkül, úgy szokták mondani: voltaképpen nem is élek, csak
tükrőzödöm, mint a tárgyaim, csak vagyok, mint ezek az eszközök, Mozognak az ujjaim,
mint aprócska hangyalábak, átszaladnak előttem az asztalon, a nyelvem sziszegéshez
hajlik, ahogyan kiejtem a nevedet, csücsörré változik - kiejtem, de nem írhatom le, mert a titkokat jobb még
(kifeszítek egy kötelet, táncolhatsz és meg is száradhatsz rajta?)
magunk elől is elrejteni: a túlélés; ösztön-páncélt növeszt a külső burkom fölé,
szorít, de hasznos: unalmas estémbe fényt csepegtet a rádgondolás és a ki nem beszélt dolgok
újratemetése.