gondolatban
és ilyenkor behelyettesítem a valóságba azokat a képeket,
amelyeket az agyam összekombinál - akármivel és akárhogyan,
azt a vicces pózban
alvó részeg nőt bámulom, aki épp átfordul a másik
oldalára a Manchester Evening News szerkesztősége melletti a parkolóház
feljárója előtt,
mert ott néha kifúfódik egy kis meleg levegő a pincéből,
összegyűjtve az elfeledetteket és a nyomorultakat,
vajon mennyit kell ahhoz inni, hogy ne fázz ilyenkor a betonon? hogy úgy
tudj aludni
mint egy csecsemő. Hogy koszosan, fáradtan - a lehányt és összeaszart ruhádban
ugyanolyan szép és csúf képeket
álmodj mint az, aki a puha ágyban és melegben aludhat?
közben valaki pénzt kér a buszra, nem adok, mert nem tetszik az arca,
igen, ilyen voltam ma reggel, önző. és talán ilyenek vagyunk mind:
arcok alapján ítélkezünk és bármilyen szörnyűségre
képesek vagyunk ha úgy hisszük: a másik rossz, vagy akármilyen: ami nem passzol bele
a saját magunk által kreált kereteink közé,
önbörtön (boldogok vagyunk itt bent)
és még ha tudjuk is mindezt: akkor is átlépünk rajtuk és taposunk,
a kegyelmünk pedig ritkább bárminél, még az őszinteségnél is.
mindennap be kellene rúgnom és minél kevesebb alkalommal hinni a hétfőt hétfőnek,
inkább egy nagy és puha és meleg gömböt szeretnék látni, amiben
mindenki meztelenül örömködik és élvezkedik, nincs test csak
memória és tudat, (-- nevezd aminek akarod.)
nincs önzés, mert minden ami kell: csak a puszta, tiszta energia - nem kell majd enni, inni.
ez így talán majd. vagy soha. álom: hétfő. valóság. mi az?
No comments:
Post a Comment