képek, betűk

az irányvonalaknak egy gömbön
mely a semmiben tekereg -
nem sok értelme van,
mégis, felfelé - gondolom
Oldham irányából
toronyfelhők kutyapofái
ez a nyomorúságos telepek
függőségek végtelenjeibe burjánzó
üres tekintetű szánalom-parkja
mint Orwell Wigan Pier-jének
huszonegyedik századi pattanása
gennyel telve várja a pukkanást
a Rochdale kanális
a halott barna szutyka
melyből legszívesebben
a baktériumok is menekülnének
vizéből bevásárlókocsik ágaskodnak
kerekeik az ég felé 
mint imába fagyott öklöcskék
mellettük útjelző kúpok
beledobott bárszékek
kosz, szemét, fecskendők
meg a többi - unalmas
mint a többi lepukkant
magába holt
magát szájba kakáló város
bármerre - a hanyatlás
a rozsda
giccses, unalmas - mint a gettók
ezredik mutogatós pop-ja
mint az egymilliomodik rap szám
melyet már csak az idióták hallgatnak
de csinálják - mert egyszerű
kényelmes - és mert mást nem tudnak
vagy ki tudja miért...
a fontos mégis - talán a kórkép
a látlelet, hogy a nyomor
nem csak anyagi
az oktatásba ölt milliárdok
dekadenciagyárakba folynak
mert a pénz, csak pénz
hideg akár a szívbe szúrt illatosított kés
a kosz, szemét, üresség ---
törődés
szembenézés helyett
s a válasz:
még több pénz kell
még több lengő zászló
nemzeti propaganda 
miközben
a halott folyók felett
apa, anya fecskendőn utazva nevet
a gyerekek bandázva üvöltenek --
én a felhőket nézem
a világ tökéletes szőrtelen denevér
odakint fekete zománc a táj
unalmas ez is
mint te meg én.