képek, betűk

Tizenhat éve hagytam ott Magyarországot,
Tizenhat évet kellett várnom arra,
Hogy a gyűlölet, hazugság, propaganda -
A szociopatákra épülő kíméletlen kevélység,
Állami szintre emelt bolondokháza,
Hivatalosan is bezárjon.
Az őrület határáig feszített rettegésre,
A gyűlölet izzítására,
Az empátia hiányának emelésére,
A pszeudo-háborús pszichózis létrehozására,
A papírcsákóban pöffeszkedő,
De még egy egyetemi vitától,
Vagy egy hatalom átadási ceremóniától is rettegő,
Végtelenül gyáva, kányszeres hazudozó vezér - uszítására,
A közösségek megosztására
A mindenféle gyűlölet ingerküszöbének emelésére,
A klinikai szintű szembenézés-képtelenségre,
A közös tulajdon, az állam vagyonának sajátként kezelésére,
Az EU-s pénzek ellopására,
A gyűlöletpropaganda elképesztő mocskára
épült hatalom végleg kimúljon.
Az orbáni rendszer tegnap hivatalosan is a helyére került -
A kutyaszar mellé a járdára,
A kihűlt ondóval teli koton mellé a szemétkukába,
A halott gyümölcsöktől színezett madárszar mellé a fák alá,
Kádár, Rákosi, Horthy nyálkás csiganyoma mellé.
És bár azt sejtem,
hogy minden remény ellenére nem épül valódi demokrácia,
lassan egy újabb rezsim épül,
Mert a kultúrát, a többség ízlését -
a huszonegyedik században már nem lehet "polgárosítani",
De talán,
Az új,
Nem bűnözőkre, kíméletlen szociopatákra,
Nem lopársa és propagandára,
nem kizárólag az emberi kisszerűség
legmélyebb bugyraira és a zsarolhatóságra
Épül majd. És ha mégis?
Nos, igen. A jövő ellen
nem véd a jelenben elkövetett
remény és reménytelenség... a jövő
az önmaga - vagyis ismeretlen.