képek, betűk

kivonom az időt a saját képletemből
amikor sétálok mantrákat gyártok
"nem érzek semmit"
"nem jelent semmit, hogy nem érzek"
"csak a lépések fontosak"
"majd azok sem"
mosolyra görbül az égnek az a része
mely csíkká feszült a háztetők
és a felhők közt
rájövök, minden mantra röhejes
pótcselekvés
konyhai pszichológia saját terasszal
az ellenkezőjére vágysz annak
amit el akarsz nyomni
ez a legszomorúbb pisztáciamag-tangó
ahogy a földre hullik
koporsó lesz belőle, tágas kis lak
belefekszel, heherészel, elhajózol
az égbolt tükrében látod
odakint épp elpusztul minden
narancshéj színű lángok
fegyikehely alakó olaj-ár grafikonok
kapálódzó kezek, letépett póklábak
azok meg ott? jé! vért isznak?
a pókháló közepén egy cár
a másikban egy micimackó 
majd apróbb szociopaták
köröttük milliárdnyi derűs áldozat
gépeken, gyárakban, húsos fazekak előtt
velőt szívnak, nemi élet, ürítés
fekszek a pisztáciamag csónak fenekén
szemeid zöldjében a temegén
a víz üvöltéseket, sikolyokat
meg az azokat követő röhögést hozza
hallgatnád, ha lenne mivel
érdekelne ha számítana 
de már csak az marad, igen
"a minek", " miért" éa a "kinek"
posvadt szagú szellő emberi szagokkal
zizegő léghullám emberi blablával
hadakozás, hazudozás, meg a főisten: a pénz
a százmilliomodik utánazt utánzata művész
meg a fejlődének álcázott roncstelep
szakadékkal, horrorral, püffedt hímekkel
öltönybe, kosztümbe zárt alsóbb majmokkal
elúszok, elringok
és az sem érdekel, hogy nem érdekel
majd ébresszetek fel
ha kipusztult az ember végre
és lehet csendben, békében élni
a megmaradt növényekkel