képek, betűk

már sikálják a rájuk rakódott mocskot
új gyíkbőrrel kárpitozzák a hazugságot,
a propagandista, intéző, kápó,
oligarcha, verőember, táskahordó,
manipulátor, politikus - kisbárány bőrben,
maga elé tudat-simító gépet tesznek,
a kakás nyelvek, habos szájsarkak,
a pénznyeléstől felpuffadt gyomrok,
a csillogósra nyalt alfelek, és az azokat
szorgosan lefetyelő ott-sem-voltam emberek.
Az apróbb-nagyobb machinátorok,
a titkos számlák - megszépülve,
megtisztulva, szentekké átlényegülve:
mosolygós szmájlikká lesznek, Amott
már nyomkodják a Delete gombokat,
zúg a papírdaráló, színt vált a kaméleon,
amnéziák bamba vigyorai,
"nem tudtam" válaszok hosszú sorai,
épül az új világ: a szembenézés - persze:
újra elmarad - a szemét, gyűlölet,
a végtelen korrupció papírgalacsinná
zsugorodva a szőnyegek
alá kerül. Az arcok
vonásai is átalakulnak - a cinikus, pökhendi
ráncokból ártatlan redők leszenek,
ők sosem mondtak olyat, semmit nem tettek!
Nem sejtett senki semmit,
más csinálta, más hazudozott,
más pörgette az ördögi verklit,
más tiltatta ki a humoristát a faluból,
más árazott túl, más hazudott,
más vette el a jogot, más lopott - ő? dehogy!
A gyűlölet, migránsozás, buzizás,
mások bűne - s most megpihenve,
a néhány percnyi megtorpanás után
a szociopaták krisztusi pózra váltva,
új hiearchiákban új pozíciókra várva,
a régi új - mosolyogva alszik el este, 
itt sosem volt saját hiba, beteg eszme -
a rosszat más csinálta - nem te, ő vagy én,
új cukormáz, új marcipán csillog,
a régi torta újramázolt tetején.