képek, betűk

üdvözülni szeretnének, vonalat húzni, tapsolni
újra új világot, ezredik társadalmat: harmatból acélrácsot
közben a vérben a ragadozó fémbuborákok
átmentve magukat: újra pezsegni kezdenek majd
mocskuk nyomán új és új elitek szívnak, edzenek
megmagyarázzák, félreérthetetlennek hősnek álcázva.
kicsit nosztalgiáztam - nem tudom minek
olyan volt mintha kétezerhétbe csöppentem volna
amikor Szlovákiában Slota "büdös magyarozott"
Budapesten pedig a büszke bunkó "leszlovákozott"

rég volt, negyed élettel ezelőtt, másik galaxisban
elmúlt és az ott aki én már nem is én voltam
amikor papírjaim szerint brit lettem
itt "kelet-európaiztak" viccből,  könnybe szorult végzetem
dísztelen dobozba rakva, fájó hányingerem
ráírva a giccses, általány-szöveget: "Basszátok meg."
a többség - vagyis akiket kívülvalónak gondolsz
ostobának, gonosznak tűnik - s végül gyakran kiderül
"az is" - a legjobb elkerülni a közönségest, győztest
mert semmi nem korszakos, örök - csak a természet

igen, nem várni az ember-világtól semmit - ez a menekülés
ostobák, kretének, nyálzó, kapzsi álszerények
médiát, közösséget, tartalmat gyártó zsizsegő önszeretők
kévés, annál is kevesebb: ha találsz valami csendeset
s még ritkább ha képes három pontot összekötni
a folyamatos "negatív evolúció"-ban fuldokolva megérteni
hogy az ártatlan óvodásokból a sok csalódás
hogy hasogat cinikus, sebzett óriásokat

de végül elmúlik az is, elmúlik az elmúlás - közhely
önmaga tükrében ki billeg, élvezze, vagy égjen
csak én - ne legyek én, ne bántsak, ne féljek - legyek
a legcsendesebb csalódott barom, porszem
még a saját csendemtől is fényév távolságban
nincs nemzet, barát, család - semmi emberi csoport
csak az ablakból a fák, képek, najó: maradnak a könyvek
az égbolt - amihez nincs köze az emberi közönségességnek
a természet jó - még akkor is ha megöl: csak azért
mert úgy hozta törvénye - és nem érdekből, haszonért
vagy mert nem tetszettél.

és begyógyulni nem kell - mert aki ebben a világban
egészséges....az maga a diagnózis.