lkjghlégkjd.fgkldflgkhjdéflkghjédflkghjédlfkghjédlkfgjhédlkfgjhéldkfgjhéldkfjg

Zajfoszlányokból kirakott háttérre
árnyakat rajzol nyelvével a magány,
a vicces szamár halk válasszal kérdez:
véletlenül születünk? Mivégre? És kinek?
Szirénázik a háttér, lopná illatod,
visszatartom a lélegzetvételt, hallgatok.
Odakint bazárokba költöztek a népek,
zsivajjal nyugtató, zabáltató üresség,
mint üres befőttesüvegen - átnézek rajta,
romantikus őrültként a tájat hallgatom,
mindenben te laksz - ott ülsz a virágon,
te vagy a pára a rozsdába burkolt levélen,
a fénylő levegővel ölelt folyókanyar
és a partján széltől remegő fekete avar.
Sántikáló, sebzett gyermeki titkainkat
sebesre dörzsölték érces harapásaink,
s most a fűszálaiktól szabadulni vágyó rét,
a hajnal tejes párájába burkolózva hűti,
fáj minden lépés, a lélegzet monoton ének,
hangodat utánozzák a folyóparti nyárfák,
csak mosolygok a békéltető sötétben, 
mert érzem, valahol a messzeségben
ott vagy - és a hatalmas égi csillagnaszád 
fényei alatt, álmodat vigyázza a Hold,
s talán óvatosan - épp takarót terít rád.


  m.  jblkjewhsdafgffsfgksdfhgjlskjghsdlfkjghsldkfjhgslkjdfghlskajdhgflfkj