alakmese

Látlak repülni a háztetők felett
fényfolttól kísérve lebegsz
a távolból nézem - vagyok neked
szerpentinek a szívek körül
felfelé keringünk - hópelyhek
az olvadó park sétányán
átölelnélek, bársonyból vagy
parfümöd esernyője alá bújva
halk kora tavaszi esődben fagy
párás hattyútollak hófehér fésűjén
csimpaszkodsz, de mégis: ott vagy
keskeny sikátorokon át bolyongsz
várnálak haza, de már nincs hova
én se vagyok - A Nap, az eső
meg a fák is elbújtak valahova.
Az ablakok mögött ablakok
üvegekre égett arcú alakok
az utcát nézve - simulnak, Míg
szemöldököd íve kőhíddá hajlik
ujjaim átsétálnak rajta, óh
vízgyöngy gurul a szőnyegen
az utolsó lélegzetet fogva
betonná vált szerelmesekként
--- háttal egymásnak tolva
titkos mesénket szavalják
az első tavaszi virágoknak
rügyfakasztó meseként.