9ukjrkemn t

Számolnak a csillagok, kimondatlanul is
ha gondolod, végre üres maradtál, mégis félsz?
nem tudod ki vagy, kinek és kiért élsz?
elefántlábú ólom-éj kapucnis parabolafeje
a sok papírélű nyelv közömbössége szétmetél
zavaró az élet dalának ritmusa - unalmas is.
Isten ma visszafelé olvas,
hátunkra vésetteti a kottát,
őrült mennye telis-tele
leköpött hátú, üvegszárnyú angyalokkal,
bőröm alá fénypetéket raknak, itt repkedve -
át az emberi rugók csapdosó palástjai közt,
szélbabaként hullámozok, a szerzett sebekkel -
mint bárki - a ránk szabott sors kitalációjától félve
mely több aspektusában delejes, közönséges vicc,
mutatóujjam szájzugba feszített csipesz, hallgatom 
a védekező röhögések reakciós forradalmárait,
teszik dolgukat, azt mondogatják: "nem érezel".
Éjszaka itt jártál, suttogva elbúcsúztál
vékony, hangya hangon mesét mondtam volna
de durcás arccal elfordultál, elhallgattam hát,
a szomorúság legmélyebb foka az a csend,
mely mint a sűrű hóhullás,
azt hiszik néma, pedig van hangja,
de csak akkor hallani ha béke van és figyelsz.