lkéfjqélwkerjqéwelér qekrjélqkjwerélkqjweélkrjqwélekjréqlwekjrqálékwejréqlkwejrnlrkqg .v,dc

Már hűvös beáramló levegő,
a félig sárga hajú fák ölelik egymás törzsét
a föld alatt tán egymás gyökerét szorítva
álmodnak. Tetszik a reggel, pislant a Nap
fénye inkább teher. Az autók ágyékán
gyerekmajmok hempergetik fejüket
szelíd képzelgés, mégis félelmetes,
bármilyen évszak is ez, nem ismerem fel,
látványa mint felmorzsolt patkányhús,
hullámzó bűzében akármi ördög rejtőzzön - úgy jó.
Fésülködés közben kinevetem
azt a valakit a tükörben, ahogyan ott ácsorog
félelemzsinórra felfűzött vágyaival
de ez is jól van így - a többiek mellett
életem: hiábavalóságok hiábavalóságokra
a változás is változva változik
egyre tömöd a mérget, szépen fuldokolva
mintha gravitációra érzéketlen
vízgömbök közt vasgolyóként lebegnék
reggel jobban félve a létezéstől, savas
nyeldesésében megakadva riadsz fel
a párnába szuszogva: jobb lesz... hallucináció
születetlenül is holt gyerekedről - mosolygok
az élet végül is egy hosszadalmas öngyilkosság
nem kell sem kötél, sem altató,
nem kell penge, vagy ugrás,
csak vagy és egyszer majd: megtörténik.
Fogom a kezét, mesélek neki, pedig nincs
ketten sétálva hazafelé, pedig egyedül vagy,
mint a valóság alatt meghúzódó
alattomos sötét - ilyen gyümölcs a fájdalom,
de elmúlik velem majd ez is, mint
minden és akármi: nem kell siettetni.
Az őszre új tél, arra majd a tavasz
és nincs "végül", meg "panasz"
a természet standard, általános,
megfogalmazhatatlan hatalmassága
köldökében árnyékokként keringünk
s feloldódva majd: pontjainkból
majd más dolog lesz, de ma még::: létezz:
mert érdekes az eszmélet-szenvedés, a percnyi-öröm
megélésének poénná köpülése.
Elalvás előtt magamhoz szorítalak
az idő - jelentéktelen változóvá töpörödvén
embernek beadott tápként, halandóvá téve ---
így alszok el: amíg lehet, maradni jó
akár imádkozhatnék is: semmit nem számít
mégis: élni, valamiért mégis megéri,
de ha kérdezik miért --- nem tudom elmesélni.