képek, betűk

 este lánc, szétkarmolt multifermentált ujjak,
dicshülnek, zöldet esznek az őszbe könnyesedett fák karjairól,
múltkor és ebben a percben, van olyan, hogy megismernek?
szétforgácsolt látómezőkön járkálnak a cipők,
gyúrják a gyurmajárdát és könyveket számolnak magukban,
azt a nullát és azt a magányt,
melyből olyan képzethúst perzsel a cincogó telehold,
hogy az ég könnyes,
chilis parkópánkója ülve féreggé avanzsál és hagyja,
hogy a park lezárt bejárata mellé szarjon a magányos magány.
Ebihalak születnek a sikolyokból,
megeszi őket a kisöprött, szőrökkel behintett pólós faszfej,
akármit üvölt, akármin pötyög, akárkivel egybeokád,
nem változtat semmin, olyan marad az ég alja mint volt,
a Göncöl se lesz görbébb,
ahogyan a félkegyelmű szemek se oltanak magukba több kellemet,
csak rozsdásodik az Úgy van,
és nem tud már szebb lenni, mint marad ha hagytad,
simogatást a válladra qr-kódolja,
sűrű havazásról mesél ha megkéred,
mondja volt olyan, térdig jártak a fehér fagyott vízben,
répából faragták azt ami anyunak volt a legszebb férfiagancs,
még lett volna valami,
egy vagy több - de nem várt tovább,
végül az maradt belőle: a csepp, a gondolat,
a koporsóba zárt szarkaláb.