megszűnt az a folt, ott a fejedben
hideg ujjak egymáshoz dörzsölt, kérges dallama,
ez itt körülöttem: egyberohad és csak táncolnak,
a kétlábúak mutogatják a fogsorukat, vajon
elmúlik majd egyszer ez a ragály?
a négykerekű búgóikban odakint sorjáznak,
az önmaguk által felmagasztalt önmaguk
és a saját maguk által csodált énjeik mindenhová
magukkal cipelik a hazugságokból szőtt istenmeséket,
meg a pénztárcákat és
az elnyomást, a kapzsiság oltáron álló adok-veszeket.
Elosztottak mindent,
el sem tudnák képzelni,
hogy azok a hegyek,
erdők, az a föld vagy a tenger valójában nem az övék,
nem is értik, hogy mindaz amit hordákba
verődve bitorolnak és országnak,
nemzetnek vagy templomnak nevezik mind ócska,
ósdi és szánni valóan primitív kompozíciók csupán,
és igen, táncolnak és mutogatják milyen szépek, okosak,
rázzák és a lóbálják, nameg
eszik és eszik és eszik, iszik és menetel,
közben legyilkol, elvesz és kitermel, kivág és levág,
elad és megvesz, ítél és hazudik.
Lassan világosodik odakint,
zavar, hogy bármennyire koncentrálok,
nem tudom érezni azt,
ahogyan a planétával együtt száguldok az űrben,
szomorú, hogy nem tudom megszámolni
az ujjvégeimnek nevezett anyagban az atomokat,
itt kell léteznem, ebben a nyomorúságos majomvilágban,
ahol milliárdok nőnek fel úgy,
hogy még mindig istenekben hisznek,
ahol a középkor keveredik a mobilkommunikációval
és ahol a rablógazdaság addig működik majd,
amíg az utolsó csepp olajat,
utolsó szisszenésnyi gázt,
utolsó grammnyi szenet, kobaltot
bele nem tömték a vicsorgó pofájukba,
ahol vágóhidakon ölik a többi alacsonyabb rendűnek
kikiáltott élőlények millióit,
hol politikusnak nevezett alfák vicsorognak
mindenféle színes felületről,
meg ahol minden marketing. Meg pénz.
Meg a többi.
Ez az egész teljes őrület,
ha az űrből nézhetném,
talán egy fura fertőzésnek tűnnénk egy bolygó felszínén,
vagy sejtburjánzásnak áttétekkel,
esetleg valami ragadozó amőba-rétegnek,
ami mindent felzabál,
de sajnos nem tudom,
minden egyes percben itt kell léteznem
és elviselnem a hazugságok természetessé
lett folyamatait, meg azt a fajta ostoba kapzsiságot,
ami lassan és folyamatosan adagolva
negálják az értelmet, nem tehetek mást,
csak csendben figyelem, közben arról álmodok,
hogy minél hamarabb túl legyek az egészen.
No comments:
Post a Comment