A képregény sorozatot 1974 decemberében indította két grafikus: Jean Giraud és Philippe Druillet és egy újságíró, Jean-Pierre Dionnet, a pénzügyeiket pedig Bernard Farkas intézte, aki 1977-ben átvitte a lapot az USA-ba és itt át is nevezték "Heavy Metal"-ra, ha valakit bővebben érdekel a téma, akkor itt talál egy részletes interjút Jean-Pierre Dionnet-el.
Szomorú. Tegnap elhunyt Daniel Josefsohn fotóművész. Berlinben született, román és magyar származású szülőktől. A munkáival általában botrányt kavart, ami számomra teljesen mellékes, csak eszembe jutott, hogy ezt szokás leírni. Komoly kortárs problémákhoz "nyúlt" hozzá, és emiatt nyilván nehéz volt őt megérteni egy bizonyos értelmi szint alatt.
Szétszórt vagyok ma, az előbb spinningeltem egy jót, lement 800 kalória, májustól 10 kilót lefogytam, így most végre pont annyi vagyok mint tavaly tavasszal, mert tavaly nyár elején elkezdtem zabálni a depresszióm miatt és tél végére felszedtem 10 kiló körül.
Találtam egy vicces Instagram oldalt: "Smokeable art", ami egy Tony Greenhand nevű joint-sodró művész munkásságát jelöli, aki mindenféle alakú jointot készít, van dínó formájú, pikacsus és még egy csomó féle. Itt a srác az oldala. Én nem vagyok túl nagy fű rajongó, szívni mindig is utáltam, mert csak pánikoltam utána, ellenben sütibe sütve nem volt rossz, de már körülbelül 8-10 éve nem ettem és nem is nagyon érdekel. Viszont éppúgy legalizálnám a mariskát, mint ahogyan a többi kábszit is, hiszen a tiltás teljesen értelmetlen, képmutató és irracionális ostobaság. Én mostanában a sör nevű kábítószer rajongója vagyok inkább.
Egy kicsit bealudtam, végre hajnal, olvasás, az Anothermagazin-ban Hans Ulrich Obrist készített egy interjút David Lynch-el, azt olvasom. Azt hiszem, hogy ilyen jó interjút még nem olvastam vele, elmeséli, hogy hogyan költöztek el Idaho-ból Virginiába amikor nyolc éves volt. Később a középiskolában az egyik osztálytársa apja festő volt, ő először azt hitte szobafestő, de kiderült, hogy képzőművész és annyira megtetszett neki, hogy ő is festő szeretett volna lenni. Az apja segített neki bérelni egy műtermet, de igazából nem tudott semmit az egészről és először igazán Bacon képei gyakoroltak rá igazán mély hatást egy kiállításon New York-ban 1966-ban. 20 éves korában Philadelphiában élt, itt talált igazán magára, az Eraserhead című filmje az "ő Philadelphiája", a városról és a várossal kapcsolatos belső képeiről szól, szeret cigizni, a tüzet és a gyárépületek hangjait. Mesél az interjúban az apjáról is, aki mezőgazdasági kutató volt és nagyon szerette az erdőt, a fákat, az amerikai sárgafenyő volt a kedvence és nyolc éves koráig - amíg nem költöztek Virginiába, mindig erdő közelében élt, gyakorlatilag erdőben nőtt fel. Mesél arról is, hogy filmrendezés közben nem tudott festeni,, csak két film között, viszont filmrendezés közben rákapott a fotózásra és régi épületeket meg aktokat kezdett fotózni. A filmrendezők között nincs olyan hőse mint a képzőművészetben Bacon, az interjúban Edward Kienholz nevét említi, aki nagy kedvence Bacon mellett. (Edward Kienholz egy amerikai képzőművész, főleg installációkat és szobrokat készített). Mesél arról is, hogy szeret reklámfilmeket forgatni. Találkozott Fellinivel is Rómában amikor Fellini az Intervista c. filmjét forgatta és egy egész napot együtt töltöttek el, ami élete egyik legszebb napja volt.
Nem fordítom tovább, mert éhes vagyok és nincs kedvem, de nagyon érdekes interjú, érdemes elolvasni.
Jó érzés szétszórtnak lenni, meg a bicikli kerekét nézegetni, reggel munkába menet van egy fa aminek mindig meg kell simogatnom a kérgét, jó ha vannak ilyen őrületek, adnak valami ritmust, amiről jobb lenne leszokni, de minek? Idővel úgyis elfelejtődik, magától, kényszer nélkül.
Találtam egy vicces Instagram oldalt: "Smokeable art", ami egy Tony Greenhand nevű joint-sodró művész munkásságát jelöli, aki mindenféle alakú jointot készít, van dínó formájú, pikacsus és még egy csomó féle. Itt a srác az oldala. Én nem vagyok túl nagy fű rajongó, szívni mindig is utáltam, mert csak pánikoltam utána, ellenben sütibe sütve nem volt rossz, de már körülbelül 8-10 éve nem ettem és nem is nagyon érdekel. Viszont éppúgy legalizálnám a mariskát, mint ahogyan a többi kábszit is, hiszen a tiltás teljesen értelmetlen, képmutató és irracionális ostobaság. Én mostanában a sör nevű kábítószer rajongója vagyok inkább.
Egy kicsit bealudtam, végre hajnal, olvasás, az Anothermagazin-ban Hans Ulrich Obrist készített egy interjút David Lynch-el, azt olvasom. Azt hiszem, hogy ilyen jó interjút még nem olvastam vele, elmeséli, hogy hogyan költöztek el Idaho-ból Virginiába amikor nyolc éves volt. Később a középiskolában az egyik osztálytársa apja festő volt, ő először azt hitte szobafestő, de kiderült, hogy képzőművész és annyira megtetszett neki, hogy ő is festő szeretett volna lenni. Az apja segített neki bérelni egy műtermet, de igazából nem tudott semmit az egészről és először igazán Bacon képei gyakoroltak rá igazán mély hatást egy kiállításon New York-ban 1966-ban. 20 éves korában Philadelphiában élt, itt talált igazán magára, az Eraserhead című filmje az "ő Philadelphiája", a városról és a várossal kapcsolatos belső képeiről szól, szeret cigizni, a tüzet és a gyárépületek hangjait. Mesél az interjúban az apjáról is, aki mezőgazdasági kutató volt és nagyon szerette az erdőt, a fákat, az amerikai sárgafenyő volt a kedvence és nyolc éves koráig - amíg nem költöztek Virginiába, mindig erdő közelében élt, gyakorlatilag erdőben nőtt fel. Mesél arról is, hogy filmrendezés közben nem tudott festeni,, csak két film között, viszont filmrendezés közben rákapott a fotózásra és régi épületeket meg aktokat kezdett fotózni. A filmrendezők között nincs olyan hőse mint a képzőművészetben Bacon, az interjúban Edward Kienholz nevét említi, aki nagy kedvence Bacon mellett. (Edward Kienholz egy amerikai képzőművész, főleg installációkat és szobrokat készített). Mesél arról is, hogy szeret reklámfilmeket forgatni. Találkozott Fellinivel is Rómában amikor Fellini az Intervista c. filmjét forgatta és egy egész napot együtt töltöttek el, ami élete egyik legszebb napja volt.
Nem fordítom tovább, mert éhes vagyok és nincs kedvem, de nagyon érdekes interjú, érdemes elolvasni.
Jó érzés szétszórtnak lenni, meg a bicikli kerekét nézegetni, reggel munkába menet van egy fa aminek mindig meg kell simogatnom a kérgét, jó ha vannak ilyen őrületek, adnak valami ritmust, amiről jobb lenne leszokni, de minek? Idővel úgyis elfelejtődik, magától, kényszer nélkül.
No comments:
Post a Comment