Elfogy a dobozból a levegő,
kétszer három centiméteren él,
teljesen hófehér és banánt eszik,
amikor fuldokolni kezd - megrémül, De
az egyik könyv lapja közt búvárruhát talál,
fogalma sincs hogyan kerülhetett oda,
nem kellene, de örül, hogy megmenekülhet.
Közben valaki egy ágyat tolt a dobozba,
de ő mégis a földön alszik - megszokta.
Tompa zaj, mintha kívülről ütögetnék a falakat,
talán farkasfej-maszkos kétlábúak?
Friss húst és sikolyokat akarnak?
Az egyikből fehérjét, a másikból kielégülést?
De a falak kitartanak,
közben egy kályhát is beszereltek,
az egyik sarokban áll - régi vágású,
amiben még samott téglák laknak,
ezüstös a szellőzőcsöve dupla-kanyaros.
Kár, hogy nem tudni tél van-e vagy nyár,
emiatt nem mer befűteni,
"hőérzetünk szerint nem lehet élni,
tudni kellene az évszakot" - ezen az ostobaságon
jót derülne ha nem lenne más dolga.
Egy sámlit tol középre, feláll rá - csak ácsorog,
vizsgálja hova akaszthatná fel magát,
ahol jó szögben lóghatna,
majd hümmögve lekászálódik,
nehéz ügy a halál geometriája,
megtalálni a helyet, időpontot, napszakot.
Leül a szemközti fallal szembeni falhoz,
hátát a hűvöséhez támasztva lesmirglizi szárnyait.
Odakintről gép hangját hallja, talán fúrás,
"vagy a szomszédok szerelnek,
vagy jönnek végre meggyilkolni",
gondolja és alig láthatóan mosolyog - pedig
folyamatosan retteg, Olyanná vált
mintha rombolásra szakosodott bennfentesek,
egy fenyőerdőt savval locsolnának,
utána sóznák és felgyújtanák.
eszébe jut, hogy van egy zsebe,
abban valahol egy fadoboznak kellene lennie,
egy Matrjoska babás kulcstartóval,
amit a halála előtt kapott ajándékba,
a Zseb felkapja fejét, csücsörít,
tudja róla van szó,
kérdezi "kivegye-e magából?"
Amaz megijed, "Nem kell." - válaszolja.
Majd tovább hallgatja a fúrást,
mintha fontos lenne
Jönnek végre? "Odakint vajon éjszaka lehet?"
Létezhet a Hold?
Úsznak még előtte világító neon-felhők?
Közben egy parkolóra gondol, Ketten
állnak az egyik szélében,
beszélgetnek és mosolyognak,
környező fák ágai közt a lámpák fénye
körkörös körgömbökbe szövődve,
gombócba zsúfolt alagutakat formáz,
melyekből az ágacskák kontúrja mutatja a kiutat.
A bal oldali árny nem dohányzott,
de akkor kért egy szálat,
ahogyan a cigarettát fogta ismeretlenebbé tette,
a jobb oldali számára,
mintha soha nem látta volna azelőtt,
végül megfogták egymás kezét
a sötétség kívülről átölelte őket,
egy fotót készített róluk, És
a saját kertje egyik köve alá rejtette,
hogy senki ne láthassa őket többé,
majd csettintett:
és a parkoló az árnyak és a fák is eltűntek.
Közben a doboz falai konganak,
a befalazott ablak helyét kívülről ütik,
nem érdekli,
nyugodtan elfekszik a szivacson,
a saját képzelt koporsójába hajtogatva magát,
elalvás előtt imádkozik,
ez az egyetlen dolog amit gyerekkorából hozott,
nem hisz benne, de csinálja, Mindenkinek
kell valamilyen ostobaság.
Végül elalszik,
egy téglaházban ébred,
semmi nem jut eszébe,
mintha nem lenne múltja,
a falon egy felirat: "Semmi nem fontos."
elolvassa, elmosolyodik és
megnyugszik, mert tudja
ez már az a hely
ahol saját magát ringatva
minden nullává válik.
