a maga nevetséges autokráciáival, demokráciáival,
diktatúráival - mégis túlmagyarázzák őket,
pedig a legfelül lévők nem tesznek mást --
szerencsével, erőszakkal a koncért tolakodnak,
s mint a hatalom bármely korábbi variációi:
haszonélvezetet adnak függőségért cserébe.
Az emberek közti egyenlőség éppoly távoli
mint bármikor. Alig-változás. Még mindig
isteni és hazafias hazugságok ragacsába csomagolják
az egyenlőtlenség húgyszagú kínálatát - kortárs fűszerként
hálózatokon át gyűjtött adatokat átgereblyézve
propagandával hizlalják egymás histórián átívelő félelmeit,
marketinggel izgatva a kapzsiságot, ostobaságot,
fenntartva a függőségi rendszereket és hierarchiákat.
Az embervilág csőd. Ezernyi mocskos látlelettel.
A természetünk legborzalmasabb, legaljasabb
és legegyszerűbb manifesztációja a kapitalizmus mindent letarol.
Magát mindig szebbnek látó szottyadt alfél vagyunk,
alapjaiban változni nem akar a többség, s miután az utolsó
morzsányi nyersanyagot is kiszivattyúzták a földből
és megvették a maradék műanyagot is a termékpalettáról,
talán magába omolva pusztul ez a rettenet - miközben
önsajnálatban sírva, önnön magasztalásától elgyengülten
isteneket hív és szuperhősöket gyárt -- szembenézni? soha!
A ma önelégült fogyasztói oldalakra bomolva,
gyilkolni, rabolni és erőszakolni fognak? --
ahogyan szokták - s végül hazudozva bűnbakot keresni.
A maradék szelídség, jóérzés? Ki tudja? Mint mindig?
Alig akad.
Nem hiszem, hogy lesz végső, behatárolt enyészet,
sem apokalipszis,
a nagyívű színdarab inkább szánalmas rothadás,
vontatott káoszban porlik el a kétlábúak kora,
de bolygónk - ha lenne személye, talán örülne,
mert kigyógyulni egy ilyen rákból - szinte csoda.
No comments:
Post a Comment