lkejhte thelwk jhrlqkjwehr lkjqhwr l BKON A végtelen szemek cukorízű máza, átmarja a fegyelem, felolvasztja a tűrés és a az öncélú, történet nélküli töprengés, állítólag jó ha van mon-dan-dó, mondandó, meg valamilyen történet ami nem rólad szól, hanem másokról, mert a mások történetein keresztül bemutatott dolgok távolságtartóbbak lehetnek, vagy érdekesebbek, vagy tudományosabban megközelítettebbek és analitikusabbak, hiszen ha nem a saját öngyilkossági vágyadról írsz hanem Károlyéról vagy Anettéről, akkor máris egy történetet mesélsz és nem a magad baját analizálod, ezt így hallottam valahol, de már elfelejtettem, mint a hópelyheket, már nem emlékszek arra milyen volt a térdig érő hó, a befagyott tó vagy a jégvirág, nem tudom én voltam-e aki látta azokat a fél méteres jégcsapokat, aki hóvárat épített és aki mumszosan nézte az ablakból ahogyan késő délután minden fehér az utcán, emlékszem rátok: Ekecsen laktunk, a falu egyes házszáma alatt, a Szilas felé kanyarodó főút mellett, ma zöldre van festve az a ház és egy bolt üzemel benne, mellettünk egy kocsma volt - akkoriban a nyolcvanas évek végén minden délután nyüzsgött a helyiektől, a hátsó udvarában egy kuglipályát is építettek, emlékszem: minden este hallgattam az eldőlő bábok zaját ami olyan volt mint amikor két fát erősen összeütsz, majd ugrálva dobogsz is hozzá, elalvás előtt a részegek nevetését hallgattam meg a poharak csörömpölését, de azután elmúltak ezek is, mint ahogyan a hóval, téllel bíró napok és a tavasz, eltűntek a novemberi késő őszi fagyok, semmivé pergett szét minden akkorból, de sebaj, hiszen most is Van a Van, csak más, mert mindig minden egyforma és éppoly jelentéktelen, mint bármikor korábban, ezért nem éri meg a múlton keseregni, vagy a múltat hiányolni: mert az nem a múlt hajdan volt szépségének a bizonyítása, hanem a saját korlátoltságunk és rugalmatlanságunk következménye: "Megöregedél bazmeg!" - kiabálják a hangyák az udvaron, miközben a vékonyka lábaikkal egymás torát csapkodják.
Aludnék még, kialudnám azt ami van, vagy ami maradt belőlem és igen: másokról írni: ez alapszabály - szerinte. "A történetek távolságtartása tesz íróva - ugye?" - kérdezi, de J. csak nézett maga elé és nem volt biztos abban, hogy nevetés nélkül képes lesz válaszolni.
elmegy és nem jön vissza, arra gondol, hogy merész lenne - talán túl merész, vándornak állni, nem birtokolni mást mint egy sétabotot, hálózsákot, egy váltás ruhát, egy cipőt és egy tollat, füzetet, néha koldulni, néha valamit dolgozni, erdőben aludni és némasági fogadalmat tenni, rókákat szelídíteni és nem azért mert romantikus vagy, hanem mert szereted a magányt
képzelegtél
No comments:
Post a Comment