képek, betűk

Ha tökéletes lennék mint egy gömb, gurulnék, próbálnék úgy maradni, amíg lehet, határ nélkül lenni, amíg nem nő rajtam szeglet. Van egy olyan szegmense a létnek, melyet csak akkor látsz, ha magányosan bámulsz egy ablakból. Megérted, hogy az önzés nem öncél, hanem kihívás, melyből bármelyik kérdés szomorú virágszirom hullás marad. Amikor a szél megszólít és már csak ti vagytok, szájat húzol neki, mosolygós vonalat, az utolsók indulatával, abban bízol beszélni fogtok, vitatkozni a lét rothadásáról, ahol összefolynak a betűk, hol előjel nélkül havazik és az összefüggő hangok széttört hegek, kristályként csilingelő zúzódások, a csend hámló bőrét csipegető madarak, sárgás csőrük mint kíméletlen varrógép tekintet nélkül váj beléd, nem hagyva a lélegzetnek szünetet, csupán saját aljasságuk az ami hajtja őket, arra van a bőr, hogy ezt formába csomagolva elrejtse előlünk.