A hétfő a legszebb hónap

Az élet ércet szürcsöl a sebeimből,
kilenc feje felváltva hajol a vályú fölé,
mint egy őrült zongora amin az ördög kalapál.
Felhúztam a redőnyt - gondolom az időjárás miatt,
az utcán felpüffedt házak égbe ágaskodó lábakkal,
szürke csuhájában rázza magát mögöttük az ég,
egyenként gombolgatja be a sebeit a Hold,
a szőnyegen szerelmet eszik egy pók a társából,
szétszakadt hálóján Wagner ostobaságait pengeti,
delfinruhát húzok a kávéfőzés előtt,
ahhoz is víz kell, mint a könnyekhez.

Ma sem írtam semmit senkinek,
és nem is válaszoltam a meg nem írt leveleimre,
beszélni se beszéltem túl sokat,
ha esetleg mégis, azt leginkább magamban,
a szavak fárasztóan primitív megközelítések,
ameddig nincs náluk megfelelőbb? Jobb a hallgatás.
A tükörbe vicsorgok. Talán azért, hogy megtudjam
még nem vettek el tőlem mindent, mert itt vagyok,
de nekik adnám az életem ajándékba ha kérnék -
vigyétek! Hátha tudtok belőlem ceruzaelemet,
műtrágyát vagy krokodileledelt készíteni.

Az ereszcsatorna dobolása vigasztalni próbál, 
pergős, éles hangján a lenyelt esőkről mesél.
Majd hatásszünetet tart és motyog valamit a
barátairól - szarkákról, rigókról és a csigákról.
S te? Nem tudom mit látsz épp maga előtt,
talán az ujjaidat számolgatod, aludni próbálsz
vagy instant levest gőzölsz a koponyádban?
Zavaró fogalmak, holt emlékek, szörcsögés.
Ha értelmetlennek mondom magunkat,
az nem azt jelenti, hogy nem félek a haláltól.
Egy legyintés - újabb "mindegy" lett ebből is.
Aludj világ, jó lesz minden! Ahogyan kell,
szép sorban megtörténik az ok, okozat, nem
kér, nem akar és nem játszik: csak jönnek,
mert a tettvágy, hazugság és az optimizmus
nem változtat a természet törvényein, azok
csak arra jók, hogy az embervilágon belül
annak szabályai szerint boldogulj. Semmik.