képek, betűk

Szőttem magamnak egy másik arcot,
odatettem a szemeim mellé és néztem
ahogyan elalszik a pamutfej,
kitaláltam magamnak egy új hangot is,
ez mélyebb a másiknál és a pamutszájból
ezen a hangon beszéltem az álmodban
hozzád. Neked rövid hajad volt,
ott ültél az ágyad végén,
felül virágokba borulva,
szürke nadrágban és a mosolygós
szájvégedből kétoldalt rózsák futottak
fel a falra. A pamutfejem odahullott
az öledbe és te azt mondtad,
hogy olyan ez a fej mint egy
nagyobbacska hópihe. Kacagtunk,
később megcsókoltál, a pamut szájam
próbálta érezni a hűvös ajkaidat,
kellett egy kis idő amíg feléledtek
a kötött sejtek és az ízed átjött belém.
Nem voltak karjaim, csak arc a kék pötty
szemeimmel és tudtam, hogy az csak álom,
de ott akartam maradni és ezért egy éjjel
titokban elvágtam azt a pamutszálat,
amellyel visszahúzhattam volna magamat
a valóságos hálószobámba. Ez után
végleg ott maradtam veled az álomba,
arról beszéltünk, amire vágytunk,
hogy egymáshoz érve bámuljuk a fákat
és a macskákat az ablakból,
ha zivatar jött, akkor te esőcseppeket
kaptál el az ablakból, majd megmutattad
milyen szép kristályosak. Most is ott
ülök veled és sakkozunk, látom magamat
miközben írok. Közben kötöttél
nekem nyakat, mellkast, karokat,
lábakat, karokat ujjakkal, így ott
is tudok írni, amit elküldök magamnak
a másik helyre. Néha kirándulunk,
máskor szerelmeskedünk, mert Azt is
kötöttél nekem. Olyan ott veled az
álomban, mintha az lenne a valóság
és az a másik hely, ahol nem élhetnek
pamutból szőtt emberek, csak káprázat
lenne. Esténként átölellek
és próbálok jó paplanod lenni,
takarlak, hogy a pikkelyes tested
ne hűljön amíg alszunk, te pedig
mosolyogva megígéred,
hogy holnap kötsz nekem
szívet, egy cipőt,
és egy biciklit, hogy együtt
tekerehssünk majd felfedezni a
közeli parkokat. És tudom, hogy
ez egy örök szoba, a másik ott
a távolban, a hússal és az elmúlással
és a rossz dolgokkal egyre távolabb,
itt a pamutarcom, pamutujjaival
örökre foghatja fimom ujjaidat.