képek, betűk

Búcsúzóul még meghallgatom
a csend zúgását és a nem múló
köhögés rázását, az orchideája
három szemébe nézve, mindent
beborít a magány, mint
az a mindig félelemetes ölelés,
amikor hónapokra elrabol
a távolság. Megnéztem a tükörben
a szellemeket, ott álltak
mellettem, fotókat mutogattak.
Egy-egy üvegben, régi mosolyaink
ködkezükben tartották,
olyanok voltak mint bezárt,
nyüzsgő, színfoltos lepkeraj,
majd kiengedték mindet, közénk
táncoltak, vállamon mosolyogtál,
vérkönnyek görgése a tükrön,
azt gondoltuk pára, ujjal
szivet rajzoltunk bele.
A falak áttetszők lettek
elláttunk egy sáros rétig,
ott álltunk, más ruhában és
egy jövőbéli fürdőszobát
bámultunk, ahol két árnyék
a tükörbe karcol valamit,
végül a lassan távolodó képek,
magukkal vitték tündértested,
egy zsinórt hagyva nálam,
a másik vége lábujjadra kötve.
Majd mintha felébredtem volna,
minden álom-darabkát a tüdőm mögé
fűztem, hogy az utolsó
pillanatban majd velem legyenek
és ha félnék a sötétben
lepkejeleket küldjenek feléd.