Welcome!

This blog features my original works in the form of poems and texts that have not been published anywhere else. If you're interested in helping me publish them, please contact me via the contact form in the webpage's footer. Thank you.

Sunday, 30 December 2018

Tegnap volt Andrei Tarkovsky halálának harminckettedik évfordulója, ma hajnalban átnéztem néhány róla szóló cikket, megnéztem néhány videót. Gyakran gondolok a munkáira, mert a filmjei olyanok mintha minden képkockájuk egy-egy  precízen megkomponált festmény lenne, egyedi kódrendszerrel készített tartalommal, gondosan elrendezett objektumokkal. Az egyik interjúban ahol a Solaris-ról kérdezték - elmesélte, hogy miért választotta Lem regényét. Mert az emberi jellem és küzdelem érdekelte, a hősiességnek az a formája, ahol a hős mindenáron eléri amit akar. A kérdés csak az, hogy ki a hős? Sokféle. De alapvetően és legegyszerűbben megfogalmazva: valaki, aki legyőz valamit - szüleit, önmagát, ellenséget, külvilágot, természetet. Sokféle értelmezési rétege van a hősiességnek, és nem látom értelmét a rangsorolásnak, egyszerűen elég elfogadni tényként, hogy a győzelem valami felett, alapvetően hősiességet jelent a mindennapokban és a filmvásznon is - ami pedig, végül is: a mindennapok kivetülése. Andrei Tarkovsky ennél persze sokszínűbb, nála a SciFi - ahogy Lem műveiben is, csak álca, de olyan álca, amelyik végül is örömét leli a technológiában is, nem pusztán filozófia és nem csak technológia, hanem a kettő összefonódása, olyan magas színvonalon, aminek a befogadásához sajnos több kell mint a nézés képessége és emiatt nehéz egy Tarkovsky filmet befogadni az olyan embereknek, akiknek nincs meg a szükséges műveltsége és érzelmi intelligenciája ehhez.
Andrei Tarkovsky emellett tisztában volt a művészi termékek befogadásával keletkező, a befogadók gondolataiban létrejövő alternatív mű-termék verziókról, amelyet a befogadók különféle értelmezései hoznak létre magában a befogadóban, ezek nem okvetlenül jönnek létre anyagi formában, legtöbbször csak a befogadók gondolatiban léteznek és az időben előre haladva változhatnak is. Az egyik interjújában a Háború és békét említette ezzel kapcsolatban, az olvasók fejében lévő Háború és béke változatok mindegyike a mű egy-egy újabb verziója. Tudta, hogy a film különbözik ebben az irodalomtól, tisztában volt vele, hogy a film a rendező képi elgondolásainak a kivetülése, konkrét képekkel, amelyek az irodalommal ellentétben sokkal merevebb keretek közé zárják a befogadók által elképzelt, saját, lehetséges verziók létrejöttét. Ellenben, a saját véleményem szerint Andrei Tarkovsky-nak valójában azt sikerült elérnie, hogy a képei elkezdenek irodalmi alkotásként működni ami az egyedi, szemályes "elgondolásokat" és saját verziók létrejöttét könnyebbé teszi. Az egyik legfontosabb részlet Tarkovsky egyik interjújából a követjező mondat: "Design is design. Painting is painting. And a film is a film." Ezt nagyon nehéz értelmezni a mai korban, ahol a legtöbb film vizuális és szellemi selejt. Múlt héten regisztráltam a Netflix-re, hogy művelődjek és megnézzem mit is néznek manapság az emberek, utoljára két éve csináltam meg ugyanezt a Netflix-el. Egy napig bírtam, utána töröltem a regisztrációmat, mert az összes sorozat, összes film amibe csak belenéztem mindegyik virtuális és szellemi selejt, egyszerűen: szar. És borzalmas belegondolnom, hogy az emberek ezeket a fércmunkákat nézik és ezeken koptatják el az amúgy is eléggé szűken mért műveltségüket és képességüket a mélyebb és bonyolultabb összefüggések befogadására. Tarkovsky elgondolásai, munkamódszerei és meglátásai nagyon fontosak a számomra és lehetőséget adnak arra, hogy elgondolkodjak azon, hogy miért is érdemes egyáltalán gondolkodni, átgondolni a dolgokat és megismerni a külvilágot, nem csak önmagunkat, hanem a kettő közötti összefüggéseket. A misztika mellőzése úgy, hogy az ismeretlenből nem csinálni hitbéli kérdést. Ezen a címen látható néhány polaroid, amelyet Andrei Tarkovsky készített, érdemes megnézni.

Mármint. A pusztulat és a fényre-kerülés, nameg a vidámság mellett, amennyiben lehetne bármi is jelentősebb a másik dolognál, és ha a relativitás mégse működne, akkor majd rangsorol a kényszer. Vagy az erőszak.

A technológiát követni - és elfogadni azt, hogy a változások elkerülhetetlenek és lassúak, az emberi élet rövidsége miatt, pedig jelentéktelennek tűnnek, az idő - illúziója, bármennyire is értelmezhetetlen, de mégis érint.



No comments:

Post a Comment

Author & Copyright

Copyright © 2009-2023 J. Nemakar. All rights reserved. This notice asserts your legal ownership of the work and your exclusive right to reproduce, distribute, and publicly display it. Including the year of creation and your name helps identify you as the creator of the work, which can be important in the event of any legal disputes. By using this notice, you are putting others on notice that you are claiming copyright protection for your work and that they cannot use it without your permission. Minden jog fenntartva. Az oldalon található szövegek a saját munkáim. Szerzői jog védelme alatt állnak. További felhasználásuk nem engedélyezett.

Blog Archive

Followers