képek, betűk

Tegnap volt Andrei Tarkovsky halálának harminckettedik évfordulója, ma hajnalban átnéztem néhány róla szóló cikket, megnéztem néhány videót. Gyakran gondolok a munkáira, mert a filmjei olyanok mintha minden képkockájuk egy-egy  precízen megkomponált festmény lenne, egyedi kódrendszerrel készített tartalommal, gondosan elrendezett objektumokkal. Az egyik interjúban ahol a Solaris-ról kérdezték - elmesélte, hogy miért választotta Lem regényét. Mert az emberi jellem és küzdelem érdekelte, a hősiességnek az a formája, ahol a hős mindenáron eléri amit akar. A kérdés csak az, hogy ki a hős? Sokféle. De alapvetően és legegyszerűbben megfogalmazva: valaki, aki legyőz valamit - szüleit, önmagát, ellenséget, külvilágot, természetet. Sokféle értelmezési rétege van a hősiességnek, és nem látom értelmét a rangsorolásnak, egyszerűen elég elfogadni tényként, hogy a győzelem valami felett, alapvetően hősiességet jelent a mindennapokban és a filmvásznon is - ami pedig, végül is: a mindennapok kivetülése. Andrei Tarkovsky ennél persze sokszínűbb, nála a SciFi - ahogy Lem műveiben is, csak álca, de olyan álca, amelyik végül is örömét leli a technológiában is, nem pusztán filozófia és nem csak technológia, hanem a kettő összefonódása, olyan magas színvonalon, aminek a befogadásához sajnos több kell mint a nézés képessége és emiatt nehéz egy Tarkovsky filmet befogadni az olyan embereknek, akiknek nincs meg a szükséges műveltsége és érzelmi intelligenciája ehhez.
Andrei Tarkovsky emellett tisztában volt a művészi termékek befogadásával keletkező, a befogadók gondolataiban létrejövő alternatív mű-termék verziókról, amelyet a befogadók különféle értelmezései hoznak létre magában a befogadóban, ezek nem okvetlenül jönnek létre anyagi formában, legtöbbször csak a befogadók gondolatiban léteznek és az időben előre haladva változhatnak is. Az egyik interjújában a Háború és békét említette ezzel kapcsolatban, az olvasók fejében lévő Háború és béke változatok mindegyike a mű egy-egy újabb verziója. Tudta, hogy a film különbözik ebben az irodalomtól, tisztában volt vele, hogy a film a rendező képi elgondolásainak a kivetülése, konkrét képekkel, amelyek az irodalommal ellentétben sokkal merevebb keretek közé zárják a befogadók által elképzelt, saját, lehetséges verziók létrejöttét. Ellenben, a saját véleményem szerint Andrei Tarkovsky-nak valójában azt sikerült elérnie, hogy a képei elkezdenek irodalmi alkotásként működni ami az egyedi, szemályes "elgondolásokat" és saját verziók létrejöttét könnyebbé teszi. Az egyik legfontosabb részlet Tarkovsky egyik interjújából a követjező mondat: "Design is design. Painting is painting. And a film is a film." Ezt nagyon nehéz értelmezni a mai korban, ahol a legtöbb film vizuális és szellemi selejt. Múlt héten regisztráltam a Netflix-re, hogy művelődjek és megnézzem mit is néznek manapság az emberek, utoljára két éve csináltam meg ugyanezt a Netflix-el. Egy napig bírtam, utána töröltem a regisztrációmat, mert az összes sorozat, összes film amibe csak belenéztem mindegyik virtuális és szellemi selejt, egyszerűen: szar. És borzalmas belegondolnom, hogy az emberek ezeket a fércmunkákat nézik és ezeken koptatják el az amúgy is eléggé szűken mért műveltségüket és képességüket a mélyebb és bonyolultabb összefüggések befogadására. Tarkovsky elgondolásai, munkamódszerei és meglátásai nagyon fontosak a számomra és lehetőséget adnak arra, hogy elgondolkodjak azon, hogy miért is érdemes egyáltalán gondolkodni, átgondolni a dolgokat és megismerni a külvilágot, nem csak önmagunkat, hanem a kettő közötti összefüggéseket. A misztika mellőzése úgy, hogy az ismeretlenből nem csinálni hitbéli kérdést. Ezen a címen látható néhány polaroid, amelyet Andrei Tarkovsky készített, érdemes megnézni.

Mármint. A pusztulat és a fényre-kerülés, nameg a vidámság mellett, amennyiben lehetne bármi is jelentősebb a másik dolognál, és ha a relativitás mégse működne, akkor majd rangsorol a kényszer. Vagy az erőszak.

A technológiát követni - és elfogadni azt, hogy a változások elkerülhetetlenek és lassúak, az emberi élet rövidsége miatt, pedig jelentéktelennek tűnnek, az idő - illúziója, bármennyire is értelmezhetetlen, de mégis érint.