képek, betűk

Budapesten már napok óta tüntetések vannak, a maradék - néhány ezernyi értelem és a hozzájuk csapódott düh és elkeseredés "Elegünk van!" - az egyik fő szlogen, vonult az utóbbi napokban utcára és utolsó elkeseredésükben, önmaguk lelkiismerete szerint tiltakozni próbálnak a jelenkori magyar autokratikus rendszer aljasságai ellen. Szegény tiltakozó fiatalok nem értik, hogy az ellen a többségi kultúra ellen, amibe beleszülettek nem lehet ma már tenni szinte semmit, mert a valós lehetőségeinket eljátszottuk - többször is, utoljára akkor amikor az EU-tól kapott felzárkóztatási pénzek egy nagy többségét ellopták, vagy felesleges látszatprojektekre elkótyavetyélték az arra hivatott, "vállalkozók" és az ezt lehetővé tevő politikai elit. És nem lesz több ilyen lehetőség, előtte sem volt soha.

Ezek a fiatalok, ma: ott kint az utcán magukra maradtak, csak még nem fogták fel. És én úgy sejtem, hogy sokan közülük, akik ma még lelkesen tüntetnek, jövő ilyenkor már Nyugat-Európa valamelyik nagyvárosában lesznek, pont úgy mint a nyitott, polgárosodni vágyó értelmiségünk mindig, végig a 20. században, bármikor.

Szerintem minden olyan reménykedés, amelyik a magyar társadalom polgárosodásával, vagy a saját kultúránkból fakadó demokrácia létrehozásával kapcsolatban felmerül bennünk az illúzió csupán, melyet valamiféle tévképzetre épülő (pl. hogy volt demokráciánk, csak elveszett - pedig soha nem volt valójában stb.) , a valósággal szembenézni nem akaró vagy tudó ember táplál. Szerintem soha nem volt és soha nem lesz nyugati értelemben vett polgári demokrácia a magyar nemzeten belül, mert a kulturális hagyományaink és az ebből fakadó közbeszédünk, egymáshoz való viszonyunk, a szolidaritásra való képességünk hiánya alkalmatlanná teszi ezt a kultúrkört arra, hogy az oktatást, a nemzetképet és a gazdaságot megváltoztatva - szinte szembefordulva önmagunkkal egy olyan társadalmat hozzunk létre, ahol nincsenek ellenségképek, bűnbakok és egyenlőbbek másoknál.

Úgyhogy, bár nagy szimpátiával figyeltem az ezen a héten zajló tüntetéseket, amelyek a jelenlegi magyarországi autokárcia ellen irányultak, tudom, hogy semmi eredményük nem lesz. De ennek ellenére akkor is jó érzés, hogy legalább ennyi, néhány ezer, talán néhány tiezezernyi értelem még van a kultúrkörünkön belül, a sorsuk valószínűleg az enyémhez lesz hasonló, elmenekülnek nyugatra, vagy maradnak és akkor két út lesz a számukra: csendben feladják magukat és beilleszkednek, vagy maradnak és szenvednek.

A mi kultúrkörünkön belül nem lehet demokráciát hallucinálni, illetve lehet, csak nem érdemes. Elmúlnak ezek a tüntetések is és minden megy tovább a régi, szürke posványos mederben. Lesznek urak, jobbágyok, bűnbakok és kiváltságosok. Ezt tudja és csak ennyit tud az én kultúrköröm és semmi többet.