képek, betűk

Ma megyek vissza a szüleimhez, mármint a tó mellől, amit tegnap említettem, de délután és este is lesz egy-egy találkozóm régi ismerősökkel. Az első kávés-ebédes, a második sörözős. Fura kategorizálás.
Lafcadio Hearn életéről olvasgattam éppen, aki egy görög származású író és fordító volt, a legismertebb a Kwaidan: Stories and Studies of Strange Things (Kwaidan: Történetek és tanulmányok fura dolgokról) című munkája 1904-ből, amelyben japán szellemtörténeteket gyűjtött össze.
Lafcadio Hearn Görögországban született, egészen pontosan Lefkáda szigetén, ami a Jón-szigetek egyike, innen emigráltak édesanyjával Írországba, majd innen továbbment Cincinnati-ba, később pedig New Orleans-ba, 1890-től Japánban élt, de előtte még eltöltött két évet a francia gyarmatokhoz tartozó Nyugat-Indiában. A legismertebb művéne - a fent említett szellemtörténeteknek a publikálása után néhány hónappal, 1904-ben halt meg. Ebből a könyvből egyébként forgattak filmet is 1964-ben.
A Kwaidan: Stories and Studies of Strange Things című munkája most felkerült a Archive.org-ra így bárki elolvashatja.

Közben hajnalodik, világosodik, gyönyörű ez az ősz, nem bírok betelni vele, hajnalban már nagyon hideg van, de később szinte nyárias az idő.
Charles Blackwell munkáit nézegettem, véletlenül bukkantam rá egy cikkben és tetszettek, csak később tudtam meg, hogy ő vak, 20 éves korában veszítette el a látását, egy baleset során megsérült, megütötte a fejét, belső vérzései lettek és hónapokkal azután, hogy felépült minden sérüléséből, fokozatosan elkezdett romlani a látása és végül teljesen megvakult, de vakon is tovább festett. Jelenleg 65 éves és Oakland-ban él és dolgozik.

Itt van velünk az unokaöcsém is, aki alig múlt hat éves és folyamatosan kérdezősködik, először zavart, de rájöttem, hogy ez valójában nagyon jó tulajdonság és bárcsak a felnőtt korunkban is megmaradna ez a gátlástalan kérdezgetési és tudási vágy bennünk. Arra gondoltam, hogy én talán azért vagyok fura, mert bennem megmaradt egy aprócska rész ebből a gyermeki kérdezgetési "mániából", ami zavaró egy felnőttnél, de nem hagyja, hogy okosnak higgyem magam és abbahagyjam a tanulást. De ez talán szerénytelenség és illúzió, meg amúgy sincs túlé sok értelme, az efféle "önelemzésnek", mert mindig minden életszakaszban mások vagyunk, néha nyitottabbak, néha fejlődésképtelenebbek, néha hülyék, néha önzőek, máskor meg szerények. Nincs két egyforma perc.

Nem reggelizek semmit, egy-két óra múlva indulunk innen és irány Ekecs, ami állítólag "Csallóköz közepe" (én ott éltem gyerekkoromban). Ez egy unalmas, szürke, kopott és semmilyen falucska, épp olyan mint a többi csallóközi település. 17 éves koromban jöttem el onnan, mert úgy éreztem, hogy megfojt az az szellemi sivárság ami körülvett. Ma már szívesen hazalátogatok, néhány napig egészen jól bírom, de 4-5 nap után már megint azt érzem ami miatt annak idején leléptem onnan.