képek, betűk

Teljesen felesleges eltűnődni azon ami megtörténhet, vagy a múlt tanulságit szűrni, mint valami kerge kékbálna: filterezni mi hasznos és haszontalan.
Teljesen felesleges előgurulni lecsupaszított emlék-ágyak alól, hinni valamiben ami velem együtt eloszlik majd.
Valaki mesélt valami fájdalmasat az életéből, odatettem a füleim a betűihez, megérintett a változékonysága, amit "sors"-nak nevezni túl korai lenne.
A harcon gondolkodni a harc helyett, álmodni lépéseket reggeli séta helyett, pofonokat és beszélgetést: mintha megtörténtek volna, és talán volt is valami igaz-rész abban amit átéltem. De egyáltalán nem vagyok biztos ebben.
"Egyszerre elveszni az egészében és részleteiben, gyümölcsízű cukorkaként oldódni a pillantások savában" - gondolom, de abban sem vagyok biztos, hogy a gondolati mélység létezik, az értelmét pedig egyenesen tagadom.
Nevetséges a racionalitást és a költészetet erőszakosan szétválasztani, mintha a kettő ütné egymást, mintha Villon iszákos és "mocskos" estéi meg sem történtek volna, mintha az lenne a valódi költészet ha valaki elképzeli a bűnt, mintha a maszturbáció lenne a valóság. Mintha a maszturbáció nem lenne valóság, mintha nem lehetne az utánzás épp annyira eredeti, mint az eredeti.
Emlékeztető. Amit napközben teszek fikció, amit éjjel az valós. Nevetek a magyarázaton. A bizonygatás kényszere, mint kezeletlen gyerekkori betegség, húzogatja falamra a rovátkákat, számolja hány napig lakhat még bennem.
Ennyi sületlenséget összehordani hétfőn reggel....