madárnak öltözött besték

befelé sem beszélek,
ezt is csak elgondolom,
sósak a szemkörvonalak,
olyan a hajnal mint egy tó:
sással és békákkal, ugye?

tegnap kiültem a teraszra,
hallgatag volt a szellő,
ahogyan dünnyögnének a fák,
mintha otthon lettem volna
nagyszüleim volt udvarán.

idegen, bérelt házak szaga,
ki tudja kik lakták előtted?
a külső falon krétarajz,
amott egy labda, ugrálókötél -
talán gyerekeik voltak.

többé nem rendezkedek be,
matracot sem veszek,
a hálózsák összecsomagolható,
tárgyak pedig nem kellenek,
nem bírnék több kidobást.

a rigók hangja ugyanolyan,
elkísérnek mindenhová,
napuk kezdetének örömét,
ha sírsz, füledbe fütyölik,
majd hálával meg is öntözik.

magány a világ közepén,
a sűrűben látványos igazán
körbevesz, körberajzol,
beburkol és némán hagyja
hogy magadtól rohadj el.

erők és arcok, meg a kezek,
emlékfelejcsek csontos várai,
halálotokat kívánjátok,
végül csak elmúltok ti is
mint az élet pocakos habjai.