ezredik hajnal

a világ nagy része csendes
itt zaj,
a légkör engedménye,
részecskék hullámzása.
nekem:
beszéd, zene, madárfütty,
sóhaj.

nem szabadna félni,
és mégis.
az életem
hiábavalóságok története,
mégis jó.
mert ezt megértettem,
kicsit
kevésbé félek.

a szép nem akaratból az,
csak megtörténik,
előfordul, hogy van.
ezért szánalmas
a szándékos szépség,
az mindig termék
márpedig jelenleg,
szinte minden
és mindenki
az.

a szörnyetegek tánca,
az önzés vigyora,
olyan okosnak
hiszi magát.
falni és halni,
bármit
mondani bármiről,
a hazugság
jelenleg csupán
narratíva.

várom a derengést,
s vele
a szarkákat,
a fenyő ágaira,
csörgőzni.
a megfigyelés képessége
akár az egyetlen
értelmem is lehetne,
ha nem lenne
halál.