képek, betűk

LKJH53tn.df,ng

Az általában megtévesztő általában megtévesztő,
jobbat kellene átélnie mindenkinek, még a legrosszabbaknak is,
főleg nekik, habár a jónak nevezett dolgok olykor rosszat váltanak ki,
a rossz pedig jobbá tesz,
sok apróságtól és ordenáré óriásosságoktól körülölve és függőben,
ölelj ha mersz és kérj kevesebbet mint amennyit adnának ha nem kérnél,
folytatólagosan életben vagyok,
valahol elmarad mögöttünk a táj és a levegő
arcoddá formázza magát páragömbökből,
tudom, hogy a létezés olyan mint egy örökké feltépett seb,
melyen úgy jár, jön s megy ki és be a sok érdek-tüske
mint a baktériumok a valódi seb-ajtókon,
nem kellene, hogy úgy legyen mint huszonhárom perce,
alantas ez az időtől való folyamatos eltartás,
mintha kévézés közben szétporladna a csésze,
eltűnne a szánk és az ízlelésből egy hosszan kitartott,
néma szájtátás maradna csupán,
aludj jól - kiváló álmokat hagy maga után minden egyes eltelt pillanat,
órákig tartana amíg az összes ki nem fakadt könnyedből újjáépíted magad,
ha úgy hagyod a világot ahogyan akkor nézett rád,
amikor négy évesen csokit loptál a tálból,
ahhoz nem kell a szigora, hiszen miért haragudna - az a lopás csak azért az,
mert annak neveztük, de lehetett volna táplálékbeszerzés, tanulás vagy áldozás is,
és a legtöbb dologgal ugyanígy van,
a nézőpontok szuronyai mögül morgunk,
akár a megvakult, megbántott veszett kutyák,
kiharapnánk a magunknak akart vágyakat az elsétáló való lábikrájából,
azt akarjuk, hogy éljünk és még akkor is amikor a saját alkarunkat vagdossuk,
vagy épp a nadrágszíjat hurkoljuk a gégénk pöttye előtt,
hogy egyetlen rúgással átússzunk isten óceánjába,
a mély bödönbe,
ahol azután már nem kell többé kalimpálni a szívnek - akkor is élni akartunk,
hiába minden ormótlan szembejövő óriás,
ez a parancs, az anyag legapróbb szeleteinek a szigora,
persze nevetséges mint minden ami szerves,
hiszen a kárhozat éppúgy egyszerű kémia,
mint a mennybemenetelés vagy a nagyon lassú rothadás,
egyszerűen csak megtörténik ez a láncreakció ami te voltál,
én leszek és majd jön a következő,
egészen addig amíg agy ponton majd nem hagyjuk el ezt a lehetetlen,
esetlen és rövidke formát, amit ez a két lábon járó fejlődési szakasz jelentett
az egészben: hogy valami olyasmi kezdődjön amit ma még nem értek.