képek, betűk

A közel és a tér úgy ölelnek, sétálnak a testek,
szandáljaikban a lábak nyarat taposnak, félek.
Alszik a magasság, nem szív több nyugalmat,
zárt vég, hasadt szerveinkből dúcolt húsos ablak,
a falevelek pillanatok, megszámoltam mindet:
tízezer. Vagy kevesebbel több gyomorfaladdal,
félem hagyni mindet, egyenek érdemet, szót
és az a mértékben holt szörpös hajnalt, melyet
tárgyakba fulladt megnyugvásom adott. Vélt
szegletes képek, körben a váladékban - szép,
herélten, téged. Megszűnnék ha lehetne tenni,
ütemben és szótlan kapcsolatban veséid közt
némaságnak halni, hajnal ablakból fürkészni
tájat, halált. Úszni rétegben, selypítve életet,
pettyesen visszainteget, értelmemet kopogva,
köpött bágyadtságnak karolva, szögek mögül,
kitérdelve minden tikkelésnél egyet, annak és
a szorzásnak, bennünket időnek hív a késő
májusi fogatlan barázda, akarva alattomban
a vádat, szeplőkből kipettyezett sirámot: adj
értelmet. Érdes körtánc, kenettelen érdemet.
Úgy ráz, vég, akárha foltokból összemosattan,
képtelen ormát dédelgetve, itt ölemben: vén
fejét a drágának, körök és kapillárisok sebes
szétynyílásának. Fakad, ébred és alázatosan
bókol a seb, fittyedt széle gennyet eresztve,
alszik a mályva, szuszog néma petézés éle,
aránytalan az akarat. Csűcsös palotája, ó
a véleteln és hódoltaba vagácsok, ragasztót
öntve bársonyos résedbe, új értelmet bűvölve
a jászol előtt tt tt tt tt székletminta a jégvár a
szülő. Figyelem az estét. Csak egy temető.