gunyoros kacagása kudarcomat görgeti,
könnyeim irányt váltanak minden fordulásnál,
az éjjelilámpa homályos fátyla mögül:
halk szerelmem néma vázát döngeti.
Az álomtalanság könnyebbsége, a fájdalom-keret
szűk szemmekkel, elképzelt selyem-ujjaid keresi,
ürességbe markolva minden dobbanásnál,
szoba-tenger vérző habcsomói közül:
csőrtelen vad-madárként csókodat lesi.
Énekelnék, jaj, nyílna a szám, halk kérést súgva,
ajkaid felé tátogva: harapásaidat kergeti,
hangodból felhő-köpenyt szőve: fájnak a moccanások:
kérőn hozzád hajolva, lombként árnyat feszítve
tüdőmbe: kedves szavaidnak hűs páráit leheli.
No comments:
Post a Comment