képek, betűk

Reggel, csak reggel, persze, persze, jó, lenne, minden, szó, után, vesszőt, tenni. Megnyugtatóan atomi, megszűri az elő-gondolatot is.

A viccnek szánt dolgok.

Tegnap megkóstoltam a Wicked Weed sörfőzde "Oblivion" nevű savanyú sörét, nem csalódtam benne, nagyon finom volt és a célomat is elértem vele, kicsit berúgtam tőle (10.5%). Az ára finoman szólva: borsos. Egy üveg 27 font. Azért ilyen drága, mert az USA-ból (Észak-Karolinából) hozzák be Nagy-Britanniába és csak néhány üveggel tudnak belőle beszerezni. Heti egyszer megengedhetem magamnak, hogy vegyek egy ilyen különleges sört.

Nem szeretnék a sörökről túl gyakran írni, mert utálom a divathullámokat és a sörről való irogatás az utóbbi években elérte azt a mennyiséget és minőségi csapongást, amit a számomra már divatnak számít.
A "kézműves"-nek nevezett sör körüli hókuszpókusz egészen megijeszt. Értem a nagyipari sörfőzés térhódítása által okozott egyen-sör világ utáni felszabadulás örömét, csak nem akarok ennél a frusztráló gondolatsornál leragadni. Úgy gondolom, hogy bár nagyon örömteli a kicsi sörfőzdék népszerűségének növekedése, végső soron mégsincs túl sok különleges abban, hogy a sört többé-kevésbé független és kreatív emberek főzik és ezernyi íz-variációban, színben és sokféle alkholtartalommal - ez a sör-világ legtermészetesebb dolga, évszázadok óta így van ez  (ami persze nem predesztinál semmire, csak jelez egyfajta kultúrát, ami nem homogén, és ez benne a jó).
Én kizárólag azért iszok mindenféle fajtájú sört, mert szeretem a különleges ízeket - ínyenc vagyok és emellett (sok milliónyi embertársamhoz hasonlóan) szeretem az alkoholt mint kábítószert, el akarok tompulni tőle, be akarok rúgni, el akarom veszíteni az öntudatomat, alá akarok merülni a semmiben, céltalannak akarom érezni a létem, el akarom felejteni a hétköznapokat ("be akarok baszni") és ezt a célomat nagyon kellemesen, lassan, először tudatosan, majd egyre öntudatlanabbul tudom elérni mindenféle, különleges ízű "sörnek" nevezett alkholtartalmú itallal.

Pauline Oliveros "Four Meditations for Orchestra" című művét hallgattam, jó mert nem kell értelmezni, csak hallgatni, ütközőközönség. Nyugvó pontok egymásutánisága, néha képzavar: felbukkan egy sikoly, "tiki-tiki-tiki"-zés két csilingelő tánclépés közt. A kötődésem kötődésének kötődése. Sajnos a legnagyobb videómegosztó oldalon nincs fent, a Spotify-n viszont igen és nagyon jó minőségben.

Nekimegyek a péntek nevű falnak, hogy belecuppanjak és estére valahogy átjussak a kocsonyás masszán, amiben csak kapálódzani lehet.

"Este rajzolás" - gondoltam.  Van néhány terv a fejemben, vagy inkább csak olyan koncepció amelyeket jó lenne kivetíteni papírra, csak az első lépés nehéz, mert inkább bambulok magam elé, vagy csak úgy elvagyok, de nem érzek késztetést arra, hogy létrehozzak valamit. Továbbra is a golyóstoll a kedvenc rajzeszközöm, korlátlan lehetőségeket látok benne, érdekel a golyóstoll által létrehozott vonalak milyensége, mert sokmindent elárul arról aki a tollat fogta mozgés közben. A vonalak mélysége, szélessége, elvékonyodó, vagy éppen erősödő színe - és még sorolhatnám, nagyon érdekes, és bármennyi ideig elvagyok ebben a világban. Elég hozzá néhány papír, egy asztal, vagy rajdeszka, egy fotel és tollak. A színesceruzákkal hasonló a helyzet, de az egy teljesen másik világ, nem könnyű az egyikből a másikba átjutni.

Elfogytam magam körül.