Ma megyek vissza a szüleimhez, mármint a tó mellől, amit tegnap említettem, de délután és este is lesz egy-egy találkozóm régi ismerősökkel. Az első kávés-ebédes, a második sörözős. Fura kategorizálás.
Lafcadio Hearn életéről olvasgattam éppen, aki egy görög származású író és fordító volt, a legismertebb a Kwaidan: Stories and Studies of Strange Things (Kwaidan: Történetek és tanulmányok fura dolgokról) című munkája 1904-ből, amelyben japán szellemtörténeteket gyűjtött össze.
Lafcadio Hearn Görögországban született, egészen pontosan Lefkáda szigetén, ami a Jón-szigetek egyike, innen emigráltak édesanyjával Írországba, majd innen továbbment Cincinnati-ba, később pedig New Orleans-ba, 1890-től Japánban élt, de előtte még eltöltött két évet a francia gyarmatokhoz tartozó Nyugat-Indiában. A legismertebb művéne - a fent említett szellemtörténeteknek a publikálása után néhány hónappal, 1904-ben halt meg. Ebből a könyvből egyébként forgattak filmet is 1964-ben.
A Kwaidan: Stories and Studies of Strange Things című munkája most felkerült a Archive.org-ra így bárki elolvashatja.
Közben hajnalodik, világosodik, gyönyörű ez az ősz, nem bírok betelni vele, hajnalban már nagyon hideg van, de később szinte nyárias az idő.
Charles Blackwell munkáit nézegettem, véletlenül bukkantam rá egy cikkben és tetszettek, csak később tudtam meg, hogy ő vak, 20 éves korában veszítette el a látását, egy baleset során megsérült, megütötte a fejét, belső vérzései lettek és hónapokkal azután, hogy felépült minden sérüléséből, fokozatosan elkezdett romlani a látása és végül teljesen megvakult, de vakon is tovább festett. Jelenleg 65 éves és Oakland-ban él és dolgozik.
Itt van velünk az unokaöcsém is, aki alig múlt hat éves és folyamatosan kérdezősködik, először zavart, de rájöttem, hogy ez valójában nagyon jó tulajdonság és bárcsak a felnőtt korunkban is megmaradna ez a gátlástalan kérdezgetési és tudási vágy bennünk. Arra gondoltam, hogy én talán azért vagyok fura, mert bennem megmaradt egy aprócska rész ebből a gyermeki kérdezgetési "mániából", ami zavaró egy felnőttnél, de nem hagyja, hogy okosnak higgyem magam és abbahagyjam a tanulást. De ez talán szerénytelenség és illúzió, meg amúgy sincs túlé sok értelme, az efféle "önelemzésnek", mert mindig minden életszakaszban mások vagyunk, néha nyitottabbak, néha fejlődésképtelenebbek, néha hülyék, néha önzőek, máskor meg szerények. Nincs két egyforma perc.
Nem reggelizek semmit, egy-két óra múlva indulunk innen és irány Ekecs, ami állítólag "Csallóköz közepe" (én ott éltem gyerekkoromban). Ez egy unalmas, szürke, kopott és semmilyen falucska, épp olyan mint a többi csallóközi település. 17 éves koromban jöttem el onnan, mert úgy éreztem, hogy megfojt az az szellemi sivárság ami körülvett. Ma már szívesen hazalátogatok, néhány napig egészen jól bírom, de 4-5 nap után már megint azt érzem ami miatt annak idején leléptem onnan.
Wednesday, 28 September 2016
Tuesday, 27 September 2016
Wifredo Lam kiállítás nyílt a londoni Tate múzeumban, 2017 januárig látogatható. Wifredo Lam egy kubai képzőművész volt, kínai és kubai származású szülei voltak, 1902-ben született és 1982-ben halt meg. Ő volt az egyik legjelentősebb kubai képzőművész, készített szobrokat, kerámiákat is a festés mellett. Őszintén bevallom, hogy nem nagyon kedvelem a munkáit, mivel nem sok kreativitást látok bennük, szinte mindegyik munkáján valaki másnak a hatását látom - főleg Picasso és Klee forma és színvilágának az állandó jelenléte zavar engem a munkáiban. Pont emiatt érdekel ez a kiállÍtás, hátha megváltoztatja a véleményemet.
Épp egy tóparti faház emeleti szobájában ücsörgök Dél-Szlovákiában és hallgatom a vízből kiugráló halak csobbanásait. Jó lenne visszaaludni, mert már megint a legelképesztőbb időben - éjjel egy körül ébredtem fel. Emberek hangját hozza a víz errefelé, de nem folyamatosan, hanem csak néhány percenként hallom őket.
Tegnap sörözgettem, kizárólag Zlaty Bazant 10-est ittam, ami borzalmasnak nem nevezhető, iható, de felejthető, olyan semmilyen sör. Szürke. Berúgni nem lehet tőle, de nem is volt célom.
Estére rendeltem egy pizzát, ami viszont egyértelműen ehetetlen volt, de ez egyébként jellemző erre a régióra. Pozsonytól Komáromig és Komáromtól Esztergomig csak elvétve találni jó éttermet, én eddig csak két elfogadhatónak nevezhető étteremben voltam ezen a környéken, az egyik Pozsonyban van, a másik pedig Komáromban. Csak a félreértések elkerülése miatt leírom, hogy az "elfogadható" nem azt jelenti, hogy különleges, ötcsillagos, vagy Michelin csillagos egy hely, hanem csak annyit jelent, hogy a krumpli nem állott, kiszáradt, amit előre megfőznek, utána ha petrezselymes krumplit kérsz, akkor rászórják a szárított petrezselymet, ha pürét, akkor összetörik villával és kész, vagy a saláta nem valami cukros-ecetes szörnyű lében úszó 3 napos paradicsom, amit esetleg az előző vendég salátájából öntöttek vissza az enyémbe, vagy a vegetariánus menü nem teljesen ismeretlen, mert Dél-Szlovákiában a legtöbb étteremben ezt kapod, természetesen emellé sok helyen még jár egy nagy adag bunkóság is, hogy tökéletes legyen az összhang. Szóval a fent említett két éttermen kívül a többi - amiben én jártam, iszonyatosan rossz volt. Nem is érdemes kiptóbálni őket, mert nemcsak, hogy rosszul főznek, de ócska alapanyagokból is, általában csak azt nézik, hogy minél többet pakoljanak a tányérra, a minőség pedig szóba sem kerül.
Street Food-ból van néhány értékelhető hely, például Nagymegyeren is ettem már jó vega burgert, de ezek nem éttermek, inkább csak véletlenül létező, lelkes önkéntesek, akik megpróbálnak valami mást nyújtani a reménytelennek tűnő mocsártengerben. Persze igény se nagyon van ennél jobbra, hiszen a "csak olcsó legyen és sok" filozófia mentén nehéz bármiféle minőségi dolognak kialakulnia. Szóval ha Dél-Szlovákiában jársz, akkor óvatosan az éttermekkel! Egyébként, csendben megjegyzem, hogy ez természetesen nem Dél-Szlovákia specifikus, ez az általános egész Közép-Európa általam eddig bejárt régióiban, természetesen a nagyobb városokban vannak üdítő kivételek, de vidéken szinte mindenütt ugyanaz van amit leírtam, viszont nem hinném, hogy ez sokaknak feltűnne, hiszen ezt szokták meg és elképzelni sem tudják, hogy ez másképpen is lehetne.
Nem is akartam ezekről írni, csak úgy mellékesen eszembe jutott ez az egész, igazából nem nagyon érdekel, mert bár régebben sokat jártam éttermekbe és nagyon fontosnak tartom, hogy egy hely jó legyen, de mostanában egyre inkább mellőzöm az étterembe járást, meguntam azt, hogy szinte mindenütt azt látom, hogy át akarnak verni. Például a kedvenc manchesteri thai éttermem három év alatt a jóból átalakult borzalmassá. Évente körülbelül háromszor mentünk ide és így végigkövethettem, ahogy egyre alacsonyabb színvonalú lett, de ugyanez megtörtént péládul a kedvenc vegán éttermemmel is, három-négy év alatt teljesen lezüllesztették, szóval ez sajnos Nyugat-Európában is előfordul.
Alszok még, ha sikerül.
Épp egy tóparti faház emeleti szobájában ücsörgök Dél-Szlovákiában és hallgatom a vízből kiugráló halak csobbanásait. Jó lenne visszaaludni, mert már megint a legelképesztőbb időben - éjjel egy körül ébredtem fel. Emberek hangját hozza a víz errefelé, de nem folyamatosan, hanem csak néhány percenként hallom őket.
Tegnap sörözgettem, kizárólag Zlaty Bazant 10-est ittam, ami borzalmasnak nem nevezhető, iható, de felejthető, olyan semmilyen sör. Szürke. Berúgni nem lehet tőle, de nem is volt célom.
Estére rendeltem egy pizzát, ami viszont egyértelműen ehetetlen volt, de ez egyébként jellemző erre a régióra. Pozsonytól Komáromig és Komáromtól Esztergomig csak elvétve találni jó éttermet, én eddig csak két elfogadhatónak nevezhető étteremben voltam ezen a környéken, az egyik Pozsonyban van, a másik pedig Komáromban. Csak a félreértések elkerülése miatt leírom, hogy az "elfogadható" nem azt jelenti, hogy különleges, ötcsillagos, vagy Michelin csillagos egy hely, hanem csak annyit jelent, hogy a krumpli nem állott, kiszáradt, amit előre megfőznek, utána ha petrezselymes krumplit kérsz, akkor rászórják a szárított petrezselymet, ha pürét, akkor összetörik villával és kész, vagy a saláta nem valami cukros-ecetes szörnyű lében úszó 3 napos paradicsom, amit esetleg az előző vendég salátájából öntöttek vissza az enyémbe, vagy a vegetariánus menü nem teljesen ismeretlen, mert Dél-Szlovákiában a legtöbb étteremben ezt kapod, természetesen emellé sok helyen még jár egy nagy adag bunkóság is, hogy tökéletes legyen az összhang. Szóval a fent említett két éttermen kívül a többi - amiben én jártam, iszonyatosan rossz volt. Nem is érdemes kiptóbálni őket, mert nemcsak, hogy rosszul főznek, de ócska alapanyagokból is, általában csak azt nézik, hogy minél többet pakoljanak a tányérra, a minőség pedig szóba sem kerül.
Street Food-ból van néhány értékelhető hely, például Nagymegyeren is ettem már jó vega burgert, de ezek nem éttermek, inkább csak véletlenül létező, lelkes önkéntesek, akik megpróbálnak valami mást nyújtani a reménytelennek tűnő mocsártengerben. Persze igény se nagyon van ennél jobbra, hiszen a "csak olcsó legyen és sok" filozófia mentén nehéz bármiféle minőségi dolognak kialakulnia. Szóval ha Dél-Szlovákiában jársz, akkor óvatosan az éttermekkel! Egyébként, csendben megjegyzem, hogy ez természetesen nem Dél-Szlovákia specifikus, ez az általános egész Közép-Európa általam eddig bejárt régióiban, természetesen a nagyobb városokban vannak üdítő kivételek, de vidéken szinte mindenütt ugyanaz van amit leírtam, viszont nem hinném, hogy ez sokaknak feltűnne, hiszen ezt szokták meg és elképzelni sem tudják, hogy ez másképpen is lehetne.
Nem is akartam ezekről írni, csak úgy mellékesen eszembe jutott ez az egész, igazából nem nagyon érdekel, mert bár régebben sokat jártam éttermekbe és nagyon fontosnak tartom, hogy egy hely jó legyen, de mostanában egyre inkább mellőzöm az étterembe járást, meguntam azt, hogy szinte mindenütt azt látom, hogy át akarnak verni. Például a kedvenc manchesteri thai éttermem három év alatt a jóból átalakult borzalmassá. Évente körülbelül háromszor mentünk ide és így végigkövethettem, ahogy egyre alacsonyabb színvonalú lett, de ugyanez megtörtént péládul a kedvenc vegán éttermemmel is, három-négy év alatt teljesen lezüllesztették, szóval ez sajnos Nyugat-Európában is előfordul.
Alszok még, ha sikerül.
Wednesday, 21 September 2016
Edvard Munch-tól a kedvenceim a tájképei, sokan talán nem is nagyon ismerik ezeket, a katalógusokban is csak néha találkozni velük, igazán mély elemzést pedig még nem is láttam ezekről sehol, viszont kiállítás már volt belőlük "Edvard Munch: Landscapes of the Soul" címen 2012 ben, Londonban. Ezen a kiállításon főleg arra koncentráltak, hogy hogyan változott át az akadémikus stílusból Munch festészete valami egyedivé - ez fontos, csak valahogy, nem túl sok információval bír, viszont megkerülhetetlen a téma. Az egyik kedvencem a "A sárga farönk" című képe, amit 1912-ben festett, és a persze a "tengerpartos" (Tengerpart piros házzal, 1904) képei. Ezek mindegyik megtalálható a Wikipédián is, nagyon ismert képek, semmi különleges nincs a témában sem, egyszerűen csak ma reggel eszembe jutott Munch és az, hogy évek óta nem láttam a képeit és kicsit böngészgettem őket a reggeli kávé mellett. A képeinek színei, formái, terei ma is épp olyan megdöbbentően jók mint amikor először láttam őket.
 |
| Edvard Munch, Winter, 1899 |
 |
| Edvard Munch, Landscape Maridalen by Oslo, 1881 |
 |
| Edvard Munch, Red House and Spruces, 1927 (link) |
 |
| Edvard Munch, The Yellow Log, 1911-12 |
Tuesday, 20 September 2016
Polly Nor grafikái.
Nem írok túl sokat jegyzetnek, mert csak a szokásos belemagyarázásokkal jöhetnék.
Egészen őszinte képek, valószínűleg a saját belső világáról, több helyen is olvastam, hogy a munkáit összefüggésbe hozták a "nőiséggel" és a "nőnek levés" problémáival, de szerintem ezek a dolgok teljesen általánosak és nem gender specifikusak.
 |
| Polly Nor, Dont Care What They Think (link) |
 |
| Polly Nor, Put It To Bed - By Polly Nor (link) |
Ezen a héten szombaton irány Magyarország és Szlovákia: látogatások, találkozók, ivászat, buli és még talán múzeumok is. Jövő héten péntek délután és éjjel Budapest, szombat hajnal irány a budapesti reptér és vissza. Utána jövő év tavaszig munka. Szép kilátások, de így legalább decembert megúszom és nem kell utazgatnom sehová, mert a karácsonyi repülőterezésnél kevés fárasztóbb dolog van.
Talwst egy kanadai-trinidai képzőművész, szobrász, elsősorban nagyon apró méretű szobrokat készít, amelyeket apró dobozkákban helyez el, amelyek a teret adják. Nagyon sokféle témát dolgoz fel, politikai és történelmi dolgoktól kezdve, egészen a személyes történetek elbeszéléséig.
 |
| Talwst, Execution Of Michael Brown, Mixed Media, 2014, 3.75" x 3.75" x 4.5" |
 |
| Talwst, Netflix and chill (Arancio Beret), Mixed Media 2015 |
Monday, 19 September 2016
Az állandó aggodalmaskodás mindent tönkretesz, de kitölti az űrt, amelyet az az érzés hozott létre, amelyet az aggodalmaskodás miatt érzett aggódásom generál, ilyen szépen jár körbe a kényszeresség, és én mindet megteszek azért, hogy a napi aggódás-adagom okozta érzés-sorozat megtörténjen, ó, mi lenne velem nélkületek kicsi bú-harangok? Példa: szombaton berúgtam, egész vasárnap aggódtam miatta. "Lehet, hogy már alkoholista vagyok?", "Jövő hétre rákos leszek?" Nem mintha túl sokat számítana ez az egész, de jó érzés aggódni. Kérdés, hogy olyan tudok-e lenni, amilyennek lennem kellene, vagy csak kapaszkodok azokba a dolgokba, amelyek kényelmessé teszik az életemet. És egyébként meg nem kellene annyit gondolkodnom, írnék valami közhelyet az életbe való "fejesugrás fontosságáról", hogy minden nap kellene valami "szokatlant" csinálni, mert aztán amikor vége lesz ennek az egész, teljesen abszurd történetnek - amit jelenleg az "életemnek" hívok, akkor nem marad más megint csak a sóhajtozás, hogy bárcsak megtettem volna, de akkor már esély sem lesz változtatni. Csak ez annyira közhelyes, és értelmetlen, most elkezdtem amiatt aggódni, hogy közhelyeket gyártok és nem vagyok eléggé analitikus.
Ma reggel olvastam egy érdekes cikket egy emberről, aki a börtönben szerzett LSD-s élményeiről mesélt, hogy hogyan tágította ki számára az LSD a börtönben lévő, korlátolt életteret egy sokkal nagyobbá (természetesen virtuálisan). Érdekes a cikk, én nem gondoltam volna, hogy az LSD még manapság is népszerű, vagy legalábbis vannak akik "utazásra" használják akkor, amikor a valódi terük beszűkül egy ilyen kényszer hatására, bár egészen logikus.
Ma reggel olvastam egy érdekes cikket egy emberről, aki a börtönben szerzett LSD-s élményeiről mesélt, hogy hogyan tágította ki számára az LSD a börtönben lévő, korlátolt életteret egy sokkal nagyobbá (természetesen virtuálisan). Érdekes a cikk, én nem gondoltam volna, hogy az LSD még manapság is népszerű, vagy legalábbis vannak akik "utazásra" használják akkor, amikor a valódi terük beszűkül egy ilyen kényszer hatására, bár egészen logikus.
Most egy fiatal képzőművész munkáit jegyzetelem ide, a neve Patrick Cruz, Manilában született, de Kanadában él, alig 30 éves.
 |
| Patrick Cruz, An offering to a sapient comestible, 2016 |
 |
| Patrick Cruz, Game face channels multiple energy rays, acrylic on canvas, 25x36, 2014 |
Thursday, 15 September 2016
Elsétáltam a munkahelyemre a middletoni buszmegállótól, ködös reggel, mindenütt párafoltok és jó illat, szinte semmi forgalom az utakon, és csak egyetlen részeggel találkoztam, szembejövet velem leejtette a cigijét a földre, és miközben lehajolt érte úgy próbált viselkedni mintha józan lenne, de nem sikerült neki, mert előre-hátra billegett közben.
A középkorban egészen bevett szokás volt, hogy a bűnbe esett állatokat a törvény elé "hivatták", majd megbüntették, az első ilyen esetet 1266-ból ismerjük, amikor Fontenay-aux-Roses-ban egy disznót kivégeztek a bűne miatt. Azzal vádolták, hogy megevett egy gyereket és emiatt elevenen megégették. 1386-ból is ismert egy ilyen eset (forrás), amikor szintén egy disznót végeztek ki azért, mert megharapta egy gyerek arcát és letépte a kezeit, amibe a gyerek belehalt. A büntetése ugyanaz lett mint amit ő tett a gyerekkel, megcsonkitották az első lábait és a fejét megsebesítették. Ez a két eset egy kicsit sem különleges, ez így ment egészen a 19. századig, nagyon sok hasonló esetet feljegyeztek. Egy utolsó példa 1750-ból, amikor egy Jacques Ferron nevű férfit felakasztottak azért, mert viszonyt folytatott Jenny nevű szamarával, a szamarat viszont ebben az esetben felmentették, őt ugyanis áldozatnak nyilvánították.
Ma legalább tíz kávét fogok inni, de lehet, hogy megelégszem öttel.
Fura minden és minenki, nem vagyok benne biztos, hogy értem a dolgokat magam körül, valószínűleg ez az oka annak is amiért ilyen furán élek, hogy éjjel egykor kelek, mert ilyenkor minden üres, sehol nincsenek emberek, munkába menet tiszta a levegő, nincs szmog, a buszok még tiszták, nincsenek összeszemetelve.
A középkorban egészen bevett szokás volt, hogy a bűnbe esett állatokat a törvény elé "hivatták", majd megbüntették, az első ilyen esetet 1266-ból ismerjük, amikor Fontenay-aux-Roses-ban egy disznót kivégeztek a bűne miatt. Azzal vádolták, hogy megevett egy gyereket és emiatt elevenen megégették. 1386-ból is ismert egy ilyen eset (forrás), amikor szintén egy disznót végeztek ki azért, mert megharapta egy gyerek arcát és letépte a kezeit, amibe a gyerek belehalt. A büntetése ugyanaz lett mint amit ő tett a gyerekkel, megcsonkitották az első lábait és a fejét megsebesítették. Ez a két eset egy kicsit sem különleges, ez így ment egészen a 19. századig, nagyon sok hasonló esetet feljegyeztek. Egy utolsó példa 1750-ból, amikor egy Jacques Ferron nevű férfit felakasztottak azért, mert viszonyt folytatott Jenny nevű szamarával, a szamarat viszont ebben az esetben felmentették, őt ugyanis áldozatnak nyilvánították.
Ma legalább tíz kávét fogok inni, de lehet, hogy megelégszem öttel.
Fura minden és minenki, nem vagyok benne biztos, hogy értem a dolgokat magam körül, valószínűleg ez az oka annak is amiért ilyen furán élek, hogy éjjel egykor kelek, mert ilyenkor minden üres, sehol nincsenek emberek, munkába menet tiszta a levegő, nincs szmog, a buszok még tiszták, nincsenek összeszemetelve.
Ez egy semmitmondó üzenet lesz.
És fárasztó.
Csupa egyszerű dolgok történtek velem tegnap, volt egy bértárgyalásom, ahol béremelést kaptam, körülbelül a felét annak amit kértem egy hónapja, közben interjúztam egy másik cégnél, ahol átmentem már minden körön és tegnap ők is írtak, hogy hamarosan kapok tőlük ajánlatot.
Találtam a munkahelyi fiókomban lévő teáim közt egy olyat, aminek nagyon fura az íze, nem nagyon tetszik, de pont emiatt egyre gyakrabban iszom.
Este kirakam a kukákat a ház mögé, napközben 27 fok volt, évente 2-3 alkalommal van ilyen meleg, fura is volt, sőt kedden még égzörgéses zivatar is volt, ami tényleg annyira ritka Manchesterben, hogy az itt töltött, eddigi hat év alatt ez volt talán a harmadik.
Cy Twombly munkáit most júliusban láttam Bécsben, körülbelül 10 évet kellett rá várnom mire összejött.
Nagyon finom almát vettem tegnap.
Iszonyú jó dolog a talajcsempék mintázatát bámulni reggel a vécén, meditatív és elmeserkentő, lehet, hogy nem is egy vécében ülsz, hanem egy fénysebességgel száguldó űrhajóban?
A hangyák olyan apró dolgokat látnak amiket én nem.
Az NGC 6101 csillaghalmazban több száz fekete lyukat fedeztek fel, ami meglepő és elgondolkodtató volt minden résztvevő számára.
Négy óra tíz perc, egy óra húsztól fent vagyok és olvasok, arra még nem jöttem rá, hogy minek, de jól érzem így magam.
Wednesday, 14 September 2016
Július Koller szlovák képzőművész, Pőstyénben született 1939-ben, a mail art-munkájai közül a legjobbat a Tate múzeum honlapján találtam meg ma "UmeNIE" címmel, ami egy szójáték az "umenie" művészetet jelent a "NIE" pedig azt, hogy "nem". 1970-ben készítette.
Elkezdett fájni a fogam. Jaj.
Mindig történik valami aminek nem kellene történnie.
Van a konyhaszekrényben egy doboz söröm, hétfőn vettem, egészen csábító a gondolat, hogy odasétáljak hozzá és megkérdezzem tőle, hogy lenne-e kedve megivódni.
Nem tudom, hogy miért szeretem a mail artot, ebben a blogban már sokszor írtam róla, főleg Ray Johnson miatt, aki valami példakép-szerűségem volt éveken keresztül, most már csak azért nem, mert nincs szükségem példaképekre.
Milyen érdekes, hogy voltak, akikhez a 70-es években is beszivárgott a szabadabb, nyugati világból érkező impulzusok egy része, mások pedig a mai napig, önszántukból rabságban élnek és nem akarnak tudomást venni a világról.
Emlékszem, hogy a 80-as évek végén, 88 körül, egyszer apámmal közösen tekertünk valamerre biciklivel, hajnalban, egymás mellett mentünk, valószínűleg horgászn; és ő még akkor sem mert mesélni 56-ról és a 68-as prágai eseményekről. Persze nem hibáztatom, és nem ítélkezek, csak emlékeztem.
Elkezdett fájni a fogam. Jaj.
Mindig történik valami aminek nem kellene történnie.
Van a konyhaszekrényben egy doboz söröm, hétfőn vettem, egészen csábító a gondolat, hogy odasétáljak hozzá és megkérdezzem tőle, hogy lenne-e kedve megivódni.
Nem tudom, hogy miért szeretem a mail artot, ebben a blogban már sokszor írtam róla, főleg Ray Johnson miatt, aki valami példakép-szerűségem volt éveken keresztül, most már csak azért nem, mert nincs szükségem példaképekre.
 |
| Július Koller, UmeNIE ! (NO ART!), 1970, Coloured print on telegram paper, 140 x 205 mm |
Milyen érdekes, hogy voltak, akikhez a 70-es években is beszivárgott a szabadabb, nyugati világból érkező impulzusok egy része, mások pedig a mai napig, önszántukból rabságban élnek és nem akarnak tudomást venni a világról.
Emlékszem, hogy a 80-as évek végén, 88 körül, egyszer apámmal közösen tekertünk valamerre biciklivel, hajnalban, egymás mellett mentünk, valószínűleg horgászn; és ő még akkor sem mert mesélni 56-ról és a 68-as prágai eseményekről. Persze nem hibáztatom, és nem ítélkezek, csak emlékeztem.
Érdekes 3D műveket készít egy művészcsoport, Cool 3D World néven. A munkáik régóta az első 3D alkotások amelyeket tényleg érdekesnek találtam.
Tuesday, 13 September 2016
Két vizuális nyílást raktam be az ez alatti blogbejegyzésbe, fura dolgokat látni ha rájuk nézek, olyanok mint az ablakok.
"Ma talán érdekesebb napom lesz mint amilyen tegnap volt." - örökké elégedetlen, de ha nem is örökké, akkor is egészen gyakran.
Minden hajnal egyedi hangulatú, mint egy újra és újra más módon berendezett szoba. Az ébredés pedig nem okvetlenül eszméletre térés is egyben, mert néha az ébrenlét utáni első fél óra olyan mintha még aludnék.
"Ma talán érdekesebb napom lesz mint amilyen tegnap volt." - örökké elégedetlen, de ha nem is örökké, akkor is egészen gyakran.
Minden hajnal egyedi hangulatú, mint egy újra és újra más módon berendezett szoba. Az ébredés pedig nem okvetlenül eszméletre térés is egyben, mert néha az ébrenlét utáni első fél óra olyan mintha még aludnék.
Saturday, 10 September 2016
Észak-nyugat Anglia fétise a szemetelés és a lazaság, a szemetelés nem a lazaság folyománya ezért külön említendő, rakoncátlan gyermeki lelkek fújják apró pöttyeiket hatalmas lufikká, a nőcik hájas, hőfehér bőrrel bevont felkarja zászlóként lebeg a nyugati szélben, sirályok sirálykodnak a villanypóznák csúcsain, kurrognak és sikongatnak.
Tegnap hajnalban mukába menet, a buszmegállóból végignéztem, ahogyan egy ember kivizelt a félig nyitott ablakon az utcára. Nem állt ki teljesen az ablakba, csak rejtőzködve - talán a függyöny mögül (a függönyben nem vagyok biztos, bármi lehetett), a sötétben maradva csinálta, majd dolga végeztével köhécselve becsukta az ablakot. Egészen sokat tapasztalt ember vagyok, de bevallom, hogy ezen egy kicsit meghökkentem, de tényleg csak 1-2 másodpercre, utána beépült a tudatomba, hogy ilyet is láttam és ha legközelebb valaki az ablakon huggyozik ki az utcára, akkor az már természetes része lesz a befogadott látványnak, és nem döbbenek meg rajta, mert a sok megdöbbenés tönkreteszi a gondolkodás folymatának simaságát. My thinking should be smooth.
Calvin Marcus munkáit nézegettem épp aki egy nagyon fiatal és szerintem tehetséges képzőművész, épp most nyílt kiállítása a new yorki Clearing galériában. A zöld csíkok zavarbaejtőek, nem tudom, hogy bírnak-e szimbólum értékkel, vagy csak vizuális töltelék.
Valahogy elém került egy hír az ohiói rendőrségről, akik kiposztoltak az internetre néhány, általuk készített fotót és egy videót két szülőről (a cikk alapján, szándékosan "szülő" címkével láttam el őket, hiszen az emocionális töltetnek meg kellett lennie a cikkben, máskülönben a kedves olvasók nem tudnának eléggé borzongani és szemforgatni), akik (talán) heroinnal túllőtték magukat a kocsijuk első ülésein, a hátsó ülésen pedig a gyerekük ücsörög. Természetesen nem szeretnék a szülők fölött ítélkezni, ezt meghagynám az internet népének, és a bulvárt kedvelő kommenthuszároknak. Ami engem megfogott a fotón, az az, hogy mennyire mélyen visszaadja a történetben lévő emberi tragédiát, jó lenne tudni, hogy mi vezetett idáig és mi lesz a történet vége.
Körülbelül 11 kilót fogytam májustól, lassan elérem a célt amit kitűztem magam elé, nem nagyon nevezném ezt fogyókúrának, inkább életmód váltásnak, tavaly ilyenkor egyébként majdnem ugyanennyi voltam, körülbelül novembertől márciusig szedtem fel a súlyfelesleget. Olyan leszek mint egy whippet, semmi zsír. A fogyás egyébként elsősorban nem a kor divatjának való vizuális megfelelés és illeszkedés miatt jó érzés, bár ezek is fontosak, de másodlagosak, inkább azért jó könnyebbnek lenni, mert visszaadja a mozgás örömét, kisebb a teher a keringési rendszeren és könnyebb futni, biciklizni és sörözni.
Elugrok előled, magam elé és elütöm magam, az abszurd, az nem is abszurd, meg különben is, kellett ide egy értelmetlennek tűnő mondat is.
Torbjørn Rødland fotói. Fogalmam sincs, hogy van-e véleményem a képeiről, csak végignéztem őket, ma nem merek véleményt alkotni semmiről, valami miatt így ébredtem.
Csak semmi mélykedés, elég a felszínen való csúszkálás, most egy kicsit lebegek, nem akarok túl sokat gondolkodni, mert visszaszivattyúz a mélybe, ahol a depresszió és a nihilizmus az eligazodáshoz szükséges alap kellékekek. Élvezem a fent-periódus viszonylagos békéjét, egészen odáig merészkedtem, hogy megterveztem az időmet október végéig, ez már majdnem felnőttes, vagy majdnem olyan mintha úgy általában lennének terveim. Ha így folytatom, akkor végül lehet, hogy bigott leszek, vagy politikai ideológiát választok magamnak, esetleg elkezdek focit nézni (ez a legutolsó, focis dolog életem eddigi legpervezebb gondolata).
Tegnap hajnalban mukába menet, a buszmegállóból végignéztem, ahogyan egy ember kivizelt a félig nyitott ablakon az utcára. Nem állt ki teljesen az ablakba, csak rejtőzködve - talán a függyöny mögül (a függönyben nem vagyok biztos, bármi lehetett), a sötétben maradva csinálta, majd dolga végeztével köhécselve becsukta az ablakot. Egészen sokat tapasztalt ember vagyok, de bevallom, hogy ezen egy kicsit meghökkentem, de tényleg csak 1-2 másodpercre, utána beépült a tudatomba, hogy ilyet is láttam és ha legközelebb valaki az ablakon huggyozik ki az utcára, akkor az már természetes része lesz a befogadott látványnak, és nem döbbenek meg rajta, mert a sok megdöbbenés tönkreteszi a gondolkodás folymatának simaságát. My thinking should be smooth.
Calvin Marcus munkáit nézegettem épp aki egy nagyon fiatal és szerintem tehetséges képzőművész, épp most nyílt kiállítása a new yorki Clearing galériában. A zöld csíkok zavarbaejtőek, nem tudom, hogy bírnak-e szimbólum értékkel, vagy csak vizuális töltelék.
Valahogy elém került egy hír az ohiói rendőrségről, akik kiposztoltak az internetre néhány, általuk készített fotót és egy videót két szülőről (a cikk alapján, szándékosan "szülő" címkével láttam el őket, hiszen az emocionális töltetnek meg kellett lennie a cikkben, máskülönben a kedves olvasók nem tudnának eléggé borzongani és szemforgatni), akik (talán) heroinnal túllőtték magukat a kocsijuk első ülésein, a hátsó ülésen pedig a gyerekük ücsörög. Természetesen nem szeretnék a szülők fölött ítélkezni, ezt meghagynám az internet népének, és a bulvárt kedvelő kommenthuszároknak. Ami engem megfogott a fotón, az az, hogy mennyire mélyen visszaadja a történetben lévő emberi tragédiát, jó lenne tudni, hogy mi vezetett idáig és mi lesz a történet vége.
Körülbelül 11 kilót fogytam májustól, lassan elérem a célt amit kitűztem magam elé, nem nagyon nevezném ezt fogyókúrának, inkább életmód váltásnak, tavaly ilyenkor egyébként majdnem ugyanennyi voltam, körülbelül novembertől márciusig szedtem fel a súlyfelesleget. Olyan leszek mint egy whippet, semmi zsír. A fogyás egyébként elsősorban nem a kor divatjának való vizuális megfelelés és illeszkedés miatt jó érzés, bár ezek is fontosak, de másodlagosak, inkább azért jó könnyebbnek lenni, mert visszaadja a mozgás örömét, kisebb a teher a keringési rendszeren és könnyebb futni, biciklizni és sörözni.
Elugrok előled, magam elé és elütöm magam, az abszurd, az nem is abszurd, meg különben is, kellett ide egy értelmetlennek tűnő mondat is.
Torbjørn Rødland fotói. Fogalmam sincs, hogy van-e véleményem a képeiről, csak végignéztem őket, ma nem merek véleményt alkotni semmiről, valami miatt így ébredtem.
Csak semmi mélykedés, elég a felszínen való csúszkálás, most egy kicsit lebegek, nem akarok túl sokat gondolkodni, mert visszaszivattyúz a mélybe, ahol a depresszió és a nihilizmus az eligazodáshoz szükséges alap kellékekek. Élvezem a fent-periódus viszonylagos békéjét, egészen odáig merészkedtem, hogy megterveztem az időmet október végéig, ez már majdnem felnőttes, vagy majdnem olyan mintha úgy általában lennének terveim. Ha így folytatom, akkor végül lehet, hogy bigott leszek, vagy politikai ideológiát választok magamnak, esetleg elkezdek focit nézni (ez a legutolsó, focis dolog életem eddigi legpervezebb gondolata).
Friday, 9 September 2016
Éjjel egykor keltem, most egy óra harminckettő, ez a korai időpont még nálam is szokatlan, valahogy vissza kellene másznom az ágyba és legalább háromig aludni. Zene ébredéshez. Mindjárt biciklizek egyet.
1990 óta a bolygónk vadvilágának a tizede eltűnt, persze nem magától, hanem nekünk emberknek köszönhetően, a legújabb kutatások eléggé megdöbbentőek, de persze a legtöbben nem törődnek ezzel sem, legyintenek és zabálnak tovább. Itt a cikk ha érdekel. Egészen borzasztó. A legrosszabb ezekben a dolgokban, hogy teljesen hiábavaló minden kérés, tönkreteszünk mindent, felélünk mindent, egymás elől is ((háborúk, nyomor, menekülés)) és a bolygón velünk élő, többi élőlény elől is.
A The Guardian archívumát nézegettem, találtam egy 2014-es webchat archívumot, amelyben Slavoj Žižek volt vendég, egészen értelmes válaszokra késztették őt a kérdezők, már az első mondatában Lenin miatt kellett védekeznie, ez tényleg mosolyfakasztó. Nincs különösebb véleményem a válaszairól, a szokásos gondolatait fűzte csokorba, Žižek legnagyobb hibája, hogy hisz az ideológiákban, ezért számomra idejétmúlt és felszínes. Ma már nincsenek tiszta ideológiák, egyébként ezt ő is tudja, de mégis olyan fogalmakat használ amelyek nem fedik le a dolgkokat teljesen, az absztarkció nem szükségszerűen egyszerűsítés. Ennek ellenére kedvelem őt, mert egy üdítő színfolt.
Ma lesz egy telefonbeszélgetésem állásügyben, ők kerestek meg szerdán egy ajánlattal, egészen komolyan elgondolkodtam azon, hogy esetleg érdekelne a dolog. Délután kettőkor hívnak majd, mókás lesz, mint az ilyen beszélgetések általában.
Közben lenyomtam a biciklizést és reggelizem is, lassan négy óra lesz.
Tegnap vettem kutyát, egy 5 hónapos whippet kölyköt, októberben érkezik, már nagyon várom, futunk majd nagyokat együtt. Nem volt könnyű döntés, mert tavasszal meghalt Freya Alba, 10 hetes korában, egy vele született, genetikai rendellenesség miatt, és akkor úgy döntöttem, hogy soha többet nem lesz kutyám, de jobb lesz így, nem akarok életem végéig szorongva élni. Remélem V. is örülni fog és megyünk majd nagyokat túrázni.
Az előbb csodálkoztam rá arra, hogy Erich Fromm A szeretet művészete című könyve 60 éve jelent meg, tini koromban nagyon fontos olvasmányom volt, csak ez a 60 év hökkentett meg, az az egész korszak, már ennyire rég volt, történelemmé konvertálódott.
Átalakult ez a blog, mostanában alig írok képzőművészetről és képeket sem rakok be. Nem tudom, valami megváltozott, egy kicsit háttérbe került a művészetet kedvelő énem, továbbra is érdekel, és figyelem is, de nem érzem fontosnak azt, hogy bármit is közöljek ezzel kapcsolatban. Zenemegy.
Az írás "mélységén" tűnődtem, azt hiszem, hogy szoros összefüggésben van azzal, hogy az ember mennyit merészel elárulni magáról, még akkor is ha az írása célja nem önmaga. Ez nyilván nem fedi le a teljes valóságot, csak úgy eszembe jutott.
Bolondság. Bolondsziget.
A The Guardian archívumát nézegettem, találtam egy 2014-es webchat archívumot, amelyben Slavoj Žižek volt vendég, egészen értelmes válaszokra késztették őt a kérdezők, már az első mondatában Lenin miatt kellett védekeznie, ez tényleg mosolyfakasztó. Nincs különösebb véleményem a válaszairól, a szokásos gondolatait fűzte csokorba, Žižek legnagyobb hibája, hogy hisz az ideológiákban, ezért számomra idejétmúlt és felszínes. Ma már nincsenek tiszta ideológiák, egyébként ezt ő is tudja, de mégis olyan fogalmakat használ amelyek nem fedik le a dolgkokat teljesen, az absztarkció nem szükségszerűen egyszerűsítés. Ennek ellenére kedvelem őt, mert egy üdítő színfolt.
Ma lesz egy telefonbeszélgetésem állásügyben, ők kerestek meg szerdán egy ajánlattal, egészen komolyan elgondolkodtam azon, hogy esetleg érdekelne a dolog. Délután kettőkor hívnak majd, mókás lesz, mint az ilyen beszélgetések általában.
Közben lenyomtam a biciklizést és reggelizem is, lassan négy óra lesz.
Tegnap vettem kutyát, egy 5 hónapos whippet kölyköt, októberben érkezik, már nagyon várom, futunk majd nagyokat együtt. Nem volt könnyű döntés, mert tavasszal meghalt Freya Alba, 10 hetes korában, egy vele született, genetikai rendellenesség miatt, és akkor úgy döntöttem, hogy soha többet nem lesz kutyám, de jobb lesz így, nem akarok életem végéig szorongva élni. Remélem V. is örülni fog és megyünk majd nagyokat túrázni.
Az előbb csodálkoztam rá arra, hogy Erich Fromm A szeretet művészete című könyve 60 éve jelent meg, tini koromban nagyon fontos olvasmányom volt, csak ez a 60 év hökkentett meg, az az egész korszak, már ennyire rég volt, történelemmé konvertálódott.
Átalakult ez a blog, mostanában alig írok képzőművészetről és képeket sem rakok be. Nem tudom, valami megváltozott, egy kicsit háttérbe került a művészetet kedvelő énem, továbbra is érdekel, és figyelem is, de nem érzem fontosnak azt, hogy bármit is közöljek ezzel kapcsolatban. Zenemegy.
Az írás "mélységén" tűnődtem, azt hiszem, hogy szoros összefüggésben van azzal, hogy az ember mennyit merészel elárulni magáról, még akkor is ha az írása célja nem önmaga. Ez nyilván nem fedi le a teljes valóságot, csak úgy eszembe jutott.
Bolondság. Bolondsziget.
Wednesday, 7 September 2016
Alma 01.
Érezted már, hogy legszívesebben kukába dobnád a múltadat és kicserélnéd egy másikra? Én akkor szoktam ezt érezni amikor véletlenül látok valami fotót, vagy hallok valamilyen történetet a szülőfalumról. Az előbb megnéztem a 2016-os iskolamegnyitós képeket az általános iskolából, ahová én is jártam. A fotók mintha 65 éve készültek volna, a rákosi érában. A képeken lévő hangulat leginkább a szomorúság, kilátástalanság elegye. A háttérben egy párttitkár-szerű polgármester, mellette ájtatos fejjel a helyi lelkész, és az iskolaigazgató ül - a megszokott "értelmiségi" hármas. Már csak a jegyző, intéző és a pártvezető elvtársak hiányoztak a képekről, bár valószínűleg ők is ott voltak a képeken, csak nem ismertem fel őket. A képeken lévő gyerekeket sajnáltam, épp ellopják a jövőjüket, csupa olyan felnőtt veszi őket körül, akik leginkább szervilizmust és megalázkodást taníthatnak nekik, a világról pedig leginkább semmit.
Alma 02.
Ma 26 fok lesz, már a második kávémat iszom, nagyon sok munkám van. David Lynch-ről készült egy dokumentumfilm. "The Art Life" a címe, nem láttam még, de érdekesnek ígérkezik, mert David Lynch otthonában és műtermében készült.
Alma 03.
Olvastam egy érdekes cikket arról, hogy a netes pornó mennyire működik a gyengénlátó és vak embereknél. Az egyik legnagyobb pornós portálra 2006-tól önkéntsek audió hanganyagokat töltöttek fel, vagyis lehet hallgatni, hogy mi történik a videón. A dolog még talán működhetne is, csakhogy a hanganyagok nem éppen irodalmi stílusban, hanem inkább biológiai szakszavakkal készültek és olyan szavakat használnak bennük mint "pénisz" és "vagina", amelyekről talán elmondható, hogy szex közben nagy valószínséggel nem épp így szokták őket használni.
Alma 04.
A hétvégén talán csinálok néhány grafikát, most lenne hozzá kedvem, de az irodában kell rohadnom, mire rá kerülhetne a sor, addigra el fog menni tőle a kedvem. Az önsorsrontó-kör, bezárult. Csak pippogás van és gyámoltalan mosoly.
Alma 05.
Valami miatt rámjött a számozhatnék (ezt visszaolvasva "szarhatnéknak" olvastam kétszer is...megtévesztő, gonosz szavak?), mindent megszámoznék és felcímkéznék, nem mintha ez bármit is átláthatóbbá tenne körülöttem, csak kényszerből.
Érezted már, hogy legszívesebben kukába dobnád a múltadat és kicserélnéd egy másikra? Én akkor szoktam ezt érezni amikor véletlenül látok valami fotót, vagy hallok valamilyen történetet a szülőfalumról. Az előbb megnéztem a 2016-os iskolamegnyitós képeket az általános iskolából, ahová én is jártam. A fotók mintha 65 éve készültek volna, a rákosi érában. A képeken lévő hangulat leginkább a szomorúság, kilátástalanság elegye. A háttérben egy párttitkár-szerű polgármester, mellette ájtatos fejjel a helyi lelkész, és az iskolaigazgató ül - a megszokott "értelmiségi" hármas. Már csak a jegyző, intéző és a pártvezető elvtársak hiányoztak a képekről, bár valószínűleg ők is ott voltak a képeken, csak nem ismertem fel őket. A képeken lévő gyerekeket sajnáltam, épp ellopják a jövőjüket, csupa olyan felnőtt veszi őket körül, akik leginkább szervilizmust és megalázkodást taníthatnak nekik, a világról pedig leginkább semmit.
Alma 02.
Ma 26 fok lesz, már a második kávémat iszom, nagyon sok munkám van. David Lynch-ről készült egy dokumentumfilm. "The Art Life" a címe, nem láttam még, de érdekesnek ígérkezik, mert David Lynch otthonában és műtermében készült.
Alma 03.
Olvastam egy érdekes cikket arról, hogy a netes pornó mennyire működik a gyengénlátó és vak embereknél. Az egyik legnagyobb pornós portálra 2006-tól önkéntsek audió hanganyagokat töltöttek fel, vagyis lehet hallgatni, hogy mi történik a videón. A dolog még talán működhetne is, csakhogy a hanganyagok nem éppen irodalmi stílusban, hanem inkább biológiai szakszavakkal készültek és olyan szavakat használnak bennük mint "pénisz" és "vagina", amelyekről talán elmondható, hogy szex közben nagy valószínséggel nem épp így szokták őket használni.
Alma 04.
A hétvégén talán csinálok néhány grafikát, most lenne hozzá kedvem, de az irodában kell rohadnom, mire rá kerülhetne a sor, addigra el fog menni tőle a kedvem. Az önsorsrontó-kör, bezárult. Csak pippogás van és gyámoltalan mosoly.
Alma 05.
Valami miatt rámjött a számozhatnék (ezt visszaolvasva "szarhatnéknak" olvastam kétszer is...megtévesztő, gonosz szavak?), mindent megszámoznék és felcímkéznék, nem mintha ez bármit is átláthatóbbá tenne körülöttem, csak kényszerből.
Monday, 5 September 2016
Semmi I.
"Pénteken péntek volt." És tényleg annyira jó ilyeneket írni, teljesen értelmetlenül. Pénteken ittam néhány sört és hajnalig sétálgattam a városban, beszélgettem néhány szomáliai diákkal, akik iszonyú lelkesek voltak emberjogi kérdésekben, utána unottan hazamentem és még csak részeg se voltam, de előtte még megküzdöttem az Uberrel. Soha nem tudom eldönteni, hogy a térképük annyira borzalmas-e, hogy a taxisaik közül csak minden ötödik képes a megadott címet megtalálni, vagy egyszerűen csak az Uberes sofőrök annyira ostobák, hogy még a GPS navigáció szájbarágós utasításait sem képesek értelmezni, ha tippelnem kellene én az utóbbira tippelnék.
Semmi II.
A közhely és ezoterikus-lelkitréning szférában divatos végső bölcsességek szerint, "jobb a dolgokat elengedni". Ez annyira vicces, minél többet olvasom annál inkább cseng a fülem tőle, emlékszem, hogy tinédzser koromban, amikor Jung, Adler és Erich Fromm írásai hatása alá kerültem, nekem is be-be villantak ilyesmik, még jó, hogy elmúlt. Persze ez nem a fentebb felsorolt urak írásainak a hibája volt, hanem a tudatlanságom miatti félreértés, az említett dolgok nagyszerűságáből az én hülyeségem semmit nem von le.
Semmi IV.
Az egészen figyelemreméltó szintre fejlesztett önállóságom nem párosul önzéssel(.)(?) Ez egy absztrakciós szint, ami olyan újrahasznosítható én-képek kreálását teszi lehetővé, melyek egészen széles skálán képesek teljesen más módon viselkedő éneket létrehozni. És ez kérem, itt az őrület első jele, ami a túlgondolkodás és a gyerekkorban elcseszett gyermeki énemből fakad, de ha még öt percig ezen kell gondolkodnom, akkor főznöm kell még egy kávét, hogy ne aludjak bele a töltelékszöveg, unalmas spagettiszálacskái közé, ahonnét bárgyú mosollyal próbálok "jól kijönni", de annyira beleszőttem magam, hogy nem biztos, hogy sikerülni fog.
Semmi V.
Szombaton vettünk szőnyeget a lépcsőnkre, amiben van egy kanyar és körülbelül 4 méter hosszú, vagy 5. Maximum. Kijött egy pufók arcú, középkorú hölgy, aki lemért, számolt, mosolygott, majd 870 fontra le akart húzni, amit végül (szemet villámoltatva felé) lealkudtam 570-re, amiből a végén a cége számítógépes rendszere (valami miatt kedvezményt adva) 500 fontos végösszeget csinált, ami természetesen még mindig nevetségesen sok, és egy tudatos marketing-blabla része, de ha másik céggel csináltatom, akkor ugyanitt lennék, de legalább a munkadíj is benne van és a szőnyeg színe szép mohazöld és van rá 10 év garancia. De ez mitsem változtat azon, hogy úgy érzem lúzer voltam és átvertek.
Semmi VI.
Ezen a héten lesz egy bértárgyalásom, ami egy kellemes dolog, mert akármi is történik, valószínűleg a végeredmény magasabb fizetés lesz, egszitenciális spermakilövelés amely a Hold árnyékát kikerülve, egészen a Jupiterig tart? Egy anyagias pöcs lettem, emlékszem régebben jobban tudtam álszenteskedni és mindenféle blablát képes voltam legyártani magamban, annak érdekében, hogy minél inkább beleilljek a középkori szentek legendáriumába. Mostanában már kevésbé csapom be magam ezen a téren, persze néha még előfordul, hogy bűntudatom lesz amiért nem vagyok önzetlenebb és nem végzek karitatív tevékenységet - ezt cinizmus nélkül írtam.
Semmi VII.
Újra nekiálltam kutyát keresni. Találtam is egyet. Erről nem írok többet.
Semmi VIII.
Elmúlt a nyár.
"Pénteken péntek volt." És tényleg annyira jó ilyeneket írni, teljesen értelmetlenül. Pénteken ittam néhány sört és hajnalig sétálgattam a városban, beszélgettem néhány szomáliai diákkal, akik iszonyú lelkesek voltak emberjogi kérdésekben, utána unottan hazamentem és még csak részeg se voltam, de előtte még megküzdöttem az Uberrel. Soha nem tudom eldönteni, hogy a térképük annyira borzalmas-e, hogy a taxisaik közül csak minden ötödik képes a megadott címet megtalálni, vagy egyszerűen csak az Uberes sofőrök annyira ostobák, hogy még a GPS navigáció szájbarágós utasításait sem képesek értelmezni, ha tippelnem kellene én az utóbbira tippelnék.
Semmi II.
A közhely és ezoterikus-lelkitréning szférában divatos végső bölcsességek szerint, "jobb a dolgokat elengedni". Ez annyira vicces, minél többet olvasom annál inkább cseng a fülem tőle, emlékszem, hogy tinédzser koromban, amikor Jung, Adler és Erich Fromm írásai hatása alá kerültem, nekem is be-be villantak ilyesmik, még jó, hogy elmúlt. Persze ez nem a fentebb felsorolt urak írásainak a hibája volt, hanem a tudatlanságom miatti félreértés, az említett dolgok nagyszerűságáből az én hülyeségem semmit nem von le.
Semmi IV.
Az egészen figyelemreméltó szintre fejlesztett önállóságom nem párosul önzéssel(.)(?) Ez egy absztrakciós szint, ami olyan újrahasznosítható én-képek kreálását teszi lehetővé, melyek egészen széles skálán képesek teljesen más módon viselkedő éneket létrehozni. És ez kérem, itt az őrület első jele, ami a túlgondolkodás és a gyerekkorban elcseszett gyermeki énemből fakad, de ha még öt percig ezen kell gondolkodnom, akkor főznöm kell még egy kávét, hogy ne aludjak bele a töltelékszöveg, unalmas spagettiszálacskái közé, ahonnét bárgyú mosollyal próbálok "jól kijönni", de annyira beleszőttem magam, hogy nem biztos, hogy sikerülni fog.
Semmi V.
Szombaton vettünk szőnyeget a lépcsőnkre, amiben van egy kanyar és körülbelül 4 méter hosszú, vagy 5. Maximum. Kijött egy pufók arcú, középkorú hölgy, aki lemért, számolt, mosolygott, majd 870 fontra le akart húzni, amit végül (szemet villámoltatva felé) lealkudtam 570-re, amiből a végén a cége számítógépes rendszere (valami miatt kedvezményt adva) 500 fontos végösszeget csinált, ami természetesen még mindig nevetségesen sok, és egy tudatos marketing-blabla része, de ha másik céggel csináltatom, akkor ugyanitt lennék, de legalább a munkadíj is benne van és a szőnyeg színe szép mohazöld és van rá 10 év garancia. De ez mitsem változtat azon, hogy úgy érzem lúzer voltam és átvertek.
Semmi VI.
Ezen a héten lesz egy bértárgyalásom, ami egy kellemes dolog, mert akármi is történik, valószínűleg a végeredmény magasabb fizetés lesz, egszitenciális spermakilövelés amely a Hold árnyékát kikerülve, egészen a Jupiterig tart? Egy anyagias pöcs lettem, emlékszem régebben jobban tudtam álszenteskedni és mindenféle blablát képes voltam legyártani magamban, annak érdekében, hogy minél inkább beleilljek a középkori szentek legendáriumába. Mostanában már kevésbé csapom be magam ezen a téren, persze néha még előfordul, hogy bűntudatom lesz amiért nem vagyok önzetlenebb és nem végzek karitatív tevékenységet - ezt cinizmus nélkül írtam.
Semmi VII.
Újra nekiálltam kutyát keresni. Találtam is egyet. Erről nem írok többet.
Semmi VIII.
Elmúlt a nyár.
Friday, 2 September 2016
Ezt megveszem: Kőrössi P. József: Múltunk jövője, Péter. Igen, Péter volt az utóbbi 10 év egyik megmaradt reménysugara a magyar irodalomnak. "Tökmindegy", "tököm": súgom: vagyis majdnem teljesen érdektelen számomra az amit gondolok, de néha azért jól esik úgy leírni valamit, mintha azt a textet amit lepötyögtem, komolyan én gondoltam volna - úgyanúgy és összevont szemöldökkel nézek, de csak viccből, azután pedig hirtelen elröhögöm magam.
Amúgy, Esterházy Péter halálát nehéz volt elhinnem, kár érte, kár a mosolyáért, ő tényleg soha nem mondott hülyeségeket, ő tényleg művelt volt, és okos (okosnak lenni sokat jelent, bármennyire is hihetetlen). Egy Nádas Péterrel készült interjút néztem a közelmúltban, egy csomó hülyeséget hordott össze. Kertész Imre néhány évvel ezelőttig szinte mindig okosakat mondott, azután nála is eltört valami és elkezdett fura dolgokat beszélni. Esterházy Péter viszont megmaradt csendesnek, őszintének és okosnak - legalábbis én nem hallottam/olvastam a tőle soha egyetlen inkonzisztens dolgot, vagy hülyeséget. Erről csak ennyit volt a mondandóm belőlemtől tefeléd sugározván. Azt azért még megemlítem, hogy már régóta magasról szarok a kortárs magyar irodalomra, a nagyobbik része bennfentes, mutyizós és üres, teli alkalmatlan emberek vérciki gondolatmaszturbációival, amelyeket "műveknek" neveznek és az íróbigyók egymás között hátbaveregetik magukat a nagyszerű teljesítményükért. Miért pont az irodalom lenne kivétel az alól a szürke-dagonya alól, ami egy egész kultúrkör betegsége? Továbbtekerek, mármint gondolatilag, mostan. Megint leragadtam itt a légypapíron és magamnak zümmögök, tudod, kis piros és zöld foltok a szárnyaim alatt, baktériumtenyészetek és cipelem magammal mindenhová.
Terveztem, hogy ma valami nagy dolgot fogok tenni, például nem fogok örülni a pénteknek, hanem csak úgy hümmögve tudomásul veszem, mintha ez is csak egy hétköznapi hétköznap lenne és nem az Ötödik nap, amikor a dolgozógépek a délután közeledtét előre beprogramozva várják, mintha valami fontos lenne készülőben, pedig semmi. Valójában semmi. Csak megtörik a monotónia (van ilyen szó?). Nem tudom.
A mai kedvencem a dataizmus, ami olyanokat állít (idézet Yuval Noah Harari-tól), hogy a "Homo Sapiens egy elavult algoritmus". Na igen.. Reggel pont azon nevettem, hogy a Facebook mesterséges "intelligánciája" a napokban teljesen csődöt mondott akkor, amikor a Homo Sapiens alapú hírszerkesztőket kivették a rendszerükből és teljesen a mesterséges "intelligenciára" bízták a hírek feldolgozását. Mesterséges intelligencia jelenleg még nincs, ezért mindenütt helytelenül használják a fogalmat, ahol valami szoftverre utalnak, ami képes dönteni, vagy nagy adathalmazokban mintázatokat felismerni és tanulni. Megint húzom a szám, mert "intelligencia" szót a Google helyesírás ellenőrzője aláhúzza, nem ismeri fel és ezt ajánlja helyette: "intelligentsia". Ez nagyon intelligents...főleg úgy, hogy hosszú évek óta "tanul".
Dataista vagyok, MongoDB-ben tárolom az érzelmeimet, tudományos teória, teljesen semleges, nincsenek benne érzések, mintha csak a kapitalizmust látnám, és most ideje lenne valamit szépet hazudni.
Amúgy, Esterházy Péter halálát nehéz volt elhinnem, kár érte, kár a mosolyáért, ő tényleg soha nem mondott hülyeségeket, ő tényleg művelt volt, és okos (okosnak lenni sokat jelent, bármennyire is hihetetlen). Egy Nádas Péterrel készült interjút néztem a közelmúltban, egy csomó hülyeséget hordott össze. Kertész Imre néhány évvel ezelőttig szinte mindig okosakat mondott, azután nála is eltört valami és elkezdett fura dolgokat beszélni. Esterházy Péter viszont megmaradt csendesnek, őszintének és okosnak - legalábbis én nem hallottam/olvastam a tőle soha egyetlen inkonzisztens dolgot, vagy hülyeséget. Erről csak ennyit volt a mondandóm belőlemtől tefeléd sugározván. Azt azért még megemlítem, hogy már régóta magasról szarok a kortárs magyar irodalomra, a nagyobbik része bennfentes, mutyizós és üres, teli alkalmatlan emberek vérciki gondolatmaszturbációival, amelyeket "műveknek" neveznek és az íróbigyók egymás között hátbaveregetik magukat a nagyszerű teljesítményükért. Miért pont az irodalom lenne kivétel az alól a szürke-dagonya alól, ami egy egész kultúrkör betegsége? Továbbtekerek, mármint gondolatilag, mostan. Megint leragadtam itt a légypapíron és magamnak zümmögök, tudod, kis piros és zöld foltok a szárnyaim alatt, baktériumtenyészetek és cipelem magammal mindenhová.
Terveztem, hogy ma valami nagy dolgot fogok tenni, például nem fogok örülni a pénteknek, hanem csak úgy hümmögve tudomásul veszem, mintha ez is csak egy hétköznapi hétköznap lenne és nem az Ötödik nap, amikor a dolgozógépek a délután közeledtét előre beprogramozva várják, mintha valami fontos lenne készülőben, pedig semmi. Valójában semmi. Csak megtörik a monotónia (van ilyen szó?). Nem tudom.
A mai kedvencem a dataizmus, ami olyanokat állít (idézet Yuval Noah Harari-tól), hogy a "Homo Sapiens egy elavult algoritmus". Na igen.. Reggel pont azon nevettem, hogy a Facebook mesterséges "intelligánciája" a napokban teljesen csődöt mondott akkor, amikor a Homo Sapiens alapú hírszerkesztőket kivették a rendszerükből és teljesen a mesterséges "intelligenciára" bízták a hírek feldolgozását. Mesterséges intelligencia jelenleg még nincs, ezért mindenütt helytelenül használják a fogalmat, ahol valami szoftverre utalnak, ami képes dönteni, vagy nagy adathalmazokban mintázatokat felismerni és tanulni. Megint húzom a szám, mert "intelligencia" szót a Google helyesírás ellenőrzője aláhúzza, nem ismeri fel és ezt ajánlja helyette: "intelligentsia". Ez nagyon intelligents...főleg úgy, hogy hosszú évek óta "tanul".
Dataista vagyok, MongoDB-ben tárolom az érzelmeimet, tudományos teória, teljesen semleges, nincsenek benne érzések, mintha csak a kapitalizmust látnám, és most ideje lenne valamit szépet hazudni.
Thursday, 1 September 2016
Nem tudom, hogy mit írhatnék arról, hogy néhány tizenéves meggyilkolt egy lengyel férfit Harlow-ban, Arkadiusz Jóźwik-ot fényes nappal agyonverték Nagy-Britanniában, mit lehet erről írni? Leginkább semmit. A brexit óta sokszorosára nőtt a xenofób, rasszista támadások száma Nagy-Britanniában, nehéz ezekről a dolgokról indulatok nélkül írni, főleg úgy, ha az ember látja, hogy az egész egy politikai játszma eredménye.
Az ember legszívesebben ilyeneket írna: "Nekem úgy tűnik, hogy a "konzervatív" fogalom jelentése teljesen átalakult és mára a "hülye" szinonímájává vált az egész világon, Nagy-Britanniában, az USA-ban és Magyarországon, vagy bárhol - konzervatívnak lenni egyenlő azzal, mintha valaki nyíltan bevallaná, hogy hülye."
Ez egy egyszerű, indulatvezérelt vélemény lenne, aminek semmi értelme nincs, ugyanis ma már nem léteznek ezek a politkai kategóriák. Nincs bal, jobb, konzervatív, liberális. Gyakorlatilag minden politiaki marketing lényege az lett, hogy kimazsolázza magának a célja eléréséhez szükséges témákat, majd azokat leegyszerűsítse, hogy az egyre növekvő számú műveletlen és ostoba szavazó érzelmeire tudjon vele hatni, így eladva nekik a politikai terméküket. Egy egyszerű tranzakció az egész. Ha a hülyékből sok van, akkor nekik áruljuk a termékünket, hiszen ha nem így tennének, akkor elmaradna a haszon - ami jelen esetben a hatalom.
Pontosan így adta el a brit Konzervatív párt a brexitet megalapozó politikai termékét az angol munkásosztálynak, így nem a Munkáspárt termékét vették meg, hanem a csilli-villi, jól becsomagolt, egyszerűre kódolt Konzervatív pártét.
Egyszerű a képlet. Ha a brit oktatási rendszer silány és még az alap szövegértésre is alkalmatlan embereket szállít? * Nem gond, hozzájuk hülyítjük a mondandónkat és máris minden oké - így jönnek létre az olyan dolgok mint a brexit, ami alapjában véve egy valódi önsorsrontás, amelyet a maximumra pörgetett hülyeség-kiszolgálás okozott. És most ennek az egyik következményeként tinédzserek gyilkoltak fényes nappal az utcán, másutt pedig embereket vernek meg és gúnyolnak ki ( link, link, link), ellenségnek tekintenek midenkit, akiről úgy vélik, hogy nem angol. Pontosan úgy mint a két világháború között Európában...
És senkit nem érdekel a következmény, egyetlen dolog számít: a hatalom. Ez volt az oka a brexitnek is, és azért lenne butaság a konzervativizmust okolni emiatt, mert Nagy-Britanniában a Munkáspárt épp annyira vállalhatatlanul gátlástalan mint a Konzervatív párt.
Bevallom, hogy a brexit óta én is félek, félek, hogy ha ügyfélszolgálatossal beszélek, akkor arrogáns lesz velem ha meghallja az akcentusomat, félek, hogy megtámadnak a buszmegállóban, félek, hogy ignorálnak, vagy hátrányba hoznak ha esetleg látják a nevem leírva valahol stb.
*Nagy-Britanniában a fehér munkásosztályból származó fiatalok iskolai eredményei elképesztően rosszak. Link. Link. Persze, a konzervatív mocskolódós média ezt is a bevándorlókra kente a brexit előtt, csakhogy a számok szerint a legrosszabbul teljesítő réteg az angol, fehér, munkásosztály - mind az ázsiai, mind az afrikai és közép-európai diákok teljesítménye jobb. Link.
Az ember legszívesebben ilyeneket írna: "Nekem úgy tűnik, hogy a "konzervatív" fogalom jelentése teljesen átalakult és mára a "hülye" szinonímájává vált az egész világon, Nagy-Britanniában, az USA-ban és Magyarországon, vagy bárhol - konzervatívnak lenni egyenlő azzal, mintha valaki nyíltan bevallaná, hogy hülye."
Ez egy egyszerű, indulatvezérelt vélemény lenne, aminek semmi értelme nincs, ugyanis ma már nem léteznek ezek a politkai kategóriák. Nincs bal, jobb, konzervatív, liberális. Gyakorlatilag minden politiaki marketing lényege az lett, hogy kimazsolázza magának a célja eléréséhez szükséges témákat, majd azokat leegyszerűsítse, hogy az egyre növekvő számú műveletlen és ostoba szavazó érzelmeire tudjon vele hatni, így eladva nekik a politikai terméküket. Egy egyszerű tranzakció az egész. Ha a hülyékből sok van, akkor nekik áruljuk a termékünket, hiszen ha nem így tennének, akkor elmaradna a haszon - ami jelen esetben a hatalom.
Pontosan így adta el a brit Konzervatív párt a brexitet megalapozó politikai termékét az angol munkásosztálynak, így nem a Munkáspárt termékét vették meg, hanem a csilli-villi, jól becsomagolt, egyszerűre kódolt Konzervatív pártét.
Egyszerű a képlet. Ha a brit oktatási rendszer silány és még az alap szövegértésre is alkalmatlan embereket szállít? * Nem gond, hozzájuk hülyítjük a mondandónkat és máris minden oké - így jönnek létre az olyan dolgok mint a brexit, ami alapjában véve egy valódi önsorsrontás, amelyet a maximumra pörgetett hülyeség-kiszolgálás okozott. És most ennek az egyik következményeként tinédzserek gyilkoltak fényes nappal az utcán, másutt pedig embereket vernek meg és gúnyolnak ki ( link, link, link), ellenségnek tekintenek midenkit, akiről úgy vélik, hogy nem angol. Pontosan úgy mint a két világháború között Európában...
És senkit nem érdekel a következmény, egyetlen dolog számít: a hatalom. Ez volt az oka a brexitnek is, és azért lenne butaság a konzervativizmust okolni emiatt, mert Nagy-Britanniában a Munkáspárt épp annyira vállalhatatlanul gátlástalan mint a Konzervatív párt.
Bevallom, hogy a brexit óta én is félek, félek, hogy ha ügyfélszolgálatossal beszélek, akkor arrogáns lesz velem ha meghallja az akcentusomat, félek, hogy megtámadnak a buszmegállóban, félek, hogy ignorálnak, vagy hátrányba hoznak ha esetleg látják a nevem leírva valahol stb.
*Nagy-Britanniában a fehér munkásosztályból származó fiatalok iskolai eredményei elképesztően rosszak. Link. Link. Persze, a konzervatív mocskolódós média ezt is a bevándorlókra kente a brexit előtt, csakhogy a számok szerint a legrosszabbul teljesítő réteg az angol, fehér, munkásosztály - mind az ázsiai, mind az afrikai és közép-európai diákok teljesítménye jobb. Link.
Subscribe to:
Comments (Atom)