Szép későnyár lett, ősz hangulatú reggelek, nedves fű, köd és sötét, de délutánra nyárrá változik, tegnap fűnyírás, sörözés és lustálkodás. Délután elkezdtem főzni, de öt perc után ráuntam és befejeztem és inkább rendeltem vacsorát, mert lusta voltam, később szégyelltem is, nem túl jó irány, elismerem.
Az The Economiston találtam egy érdekes cikket, a fiatalok munkanélküliségéről,  a 15-24 évesek között (az egész bolygón) 13,1% a munkanélküliség, ami annyira nem hangzik borzalmasnak, viszont egészen nagyok az eltérések a különböző régiókban. Az Arab országoban 30,6%, míg Távol-Keleten alig több mint 10%.
Most van az Azután. Aha. Reggel van, nem nagyon akarok értelmezni semmit, mindenütt a munkanélküliségről írnak? Ez nem lehet igaz? Amerikában az aktuális kormány ígér 3000 új munkahelyet azokban a régiókban, ahol a szénbányászat jelentéktelenné válása miatt megugrott a munkanélküliség, például az Appalachia (egy régió az USA keleti részén, ami hatalmas, Alabamától egészen New York-ig húzódik) több mint 23 ezer bányászattal kapcsolatos munkahely tűnt el 2011 és 2015 között. Forrás.
Hogy írjak valami negatívat Izlandról is, ahol most tavasszal voltam, épp arról olvasok, hogy Izland Þórshöfn (fent van az északkeleti csücsökben) nevű régiójában milyen változásokat terveznek, ez egy halászattal foglalkozó régió, évente 15-20 ezer tonna halat fognak az itteni kikötőkből induló halászok. Míg Izland nyugati részén hatalmas a turizmus, ebbe a régióba csak kevés turista megy (mi akartunk, de nem volt rá idő,  majd legözelebb). A cikk egy beszélgetésről szól egy helyi vezető beosztású munkással, aki a halászattal kapcsolato dolgokat koordinálja. Eléggé rémísztően ugyanazok a problémák a régióban mint bárhol máshol. A fiatalok elhúznak Reykjavik vonzáskörzetébe, mert ott van más munka is mint a halászat. A lényeg, hogy a cikkben bejárják a környéket, ami egyébként gyönyörű, de néhány éven belül valószínűleg eltűnik az egész, mert be fogják építeni kikötőkkel és a tengeri teherszállítás minden járulékos infrastruktúrújával. Ők akarnak lenni a tengeri csomópont Kína és az egész északi világ között. Forrás.
Szerintem ma nem csinálok semmit, mindjárt felpattanok a szobabiciklire és spinningelek egy jót, hátha szívinfartust kapok rajta egyszer végre.

"Amúgy senki ne tervezzen túl hosszú távra."- gondolja J. És ezen vigyorgok, mert tudom, hogy a legtöbb ember nem szereti hallani a valóságról és azt hiszi, hogy a valóság csak valamiféle "negatív gondolkodás" következménye, nem is létezik! Sőt, sokan egészen odáig merészkednek a hülyeségben, hogy azt képzelik, hogy ha "pozitívan gondolkodnak", akkot attól bármi is megváltozhat. Ezen mindig nagyon jókat tudok vigyorogni. Nem kételem, hogy az agyunk egy olyan fura szerkezet, ami létrehozza azt a valamit, amit tudatnak nevezünk és ez milliónyi inputot tud befogadni, ugyanennyi féle-fajta csatornákon keresztül, mindenféle forrásból és ezek közt természetesen nagyon fontos szerepe van azoknak a "trükköknek", amelyeket azért csinálunk, hogy ezekkel is elősegítsük a túlélésünket, magyarul becsapjuk magunkat, hogy könnyebben el tudjuk viselni a valóságot, ezek nélkül a napi önbecsapások nélkül valószínűleg sokkal nehezebben élnénk túl. Gondolom, hogy ezeknek a "népies" és "népszerű" megfoalmazása a pozitív gondolkodás is - egy jó kis túlélési-önbecsapás.

Visszakanyordva a "ne tervezen hosszú távra" részhez, annyit jelentett csupán, hogy az következő 10-15 évben valószínűleg nagyon rosszra fordulnak az emberiség dolgai, mert a sok figyelmeztetés, grafikon, szám, kutatás ellenére az emberi társadalmak (amelyek nagy viccesen országokra és nemzetekre tagoldónak, mert így szokták meg) tovább folytatják a száguldásukat a fal felé, és már nincs az a fékrendszer ami ezt a száguldást meg tudná állítani. Ennek ellenére mindegyik úgy tesz mintha a boldog hetvenes években élne, ahol még azt hitték, hogy a gazdasági növekedés és a természet kirablása korlátlan ideig fenntarthatóak.
"Önbecsapják" magukat és a bolygó méretét képzeletben a sokszorosára növelték, ebben a mesterséges "kollektív-tudatban" korlátlan minden, bőven van étel, ital, nyersanyag, bármennyit lehet fogyasztani! Ez annyira szép! És persze aki erősebb, annak több jár az erőforrásokból. És ennek a virtuális világ "szimulációnak" lesz vége hamarosan. Csak erre céloztam fentebb.
Tudom, hogy nem kell a dolgok mellé mindenáron hangulatot párosítani, a fentiektől mégis szomorú lettem, de talán csak azért, mert nehezen fogadom el, hogy egy értelmesnek tarott létforma legalapvetőbb vonása a hülyeség.

Vasárnap el kellene ugrani a Peak District-be, vonattal, csak valamelyik faluba, inni valahol egy jó sört, egyet túrázni a dombok közt, lőni a Facebookra néhány fotót, ahogy azt kell.
Érdekel, hogy hogyan alakulnak át a politikai ideológiák, utána kellene olvasnom, de már a gondolat is fárasztó, inkább keresek valami madárhang gyűjteményt. Amúgy vannak jók, régebben egy ilyen oldal volt a nyitólapom a böngészőben és minden reggel madárhangokat tanulgattam. Valamennyit fel is tudok ismerni, persze csak keveset.
Unalmasak a lábujjaim.

Még hajnal sincs, 2:13, ez inkább olyasmi mint a "legnyugisabb napszak", ilyenkor tényleg nyugalom van, ezért szeretek ilyenkor kelni, zuhany, borotválkozás, edzés, utána 1-2 óra olvasás, majd bemászok a munkahelyemre.

Néha busszal, néha gyalog, néha keverem a kettőt, de ha lehet, akkor inkább sétálok, ez a környék teljesen biztonságos, néha a middletoni buszmegálló körül vannak részegek, de nem különösebben érdekelnek.

Elolvastam a híreket, britet, szlovákiait, magyarországit, világot, fontos dolgokról szinte sehol nem írtak semmit, megy a marakodás, észosztás, ellenségeskedés. A valóban fontos dolgok, mint például az ember által okozott felmelegedés, a természetrombolás, a vízhiány, a mértéktelen húsfogyasztás miatt kirabolt bolygó, a tengerek sivataggá alakítása a mértéktelen halászat miatt, a mindent elárasztó szemét és a többi hasonló "apróság" valahogy nem tűnnek túl fontosnak a világsajtó egyik részének sem, ízléstől függően heti egyszer, vagy havi néhányszor lehoznak ezekről a dolgokról egy-két kötelező cikket, utána mindenki zabál, baszik és szarik tovább mintha minden rendben lenne.

A legviccesebb az, hogy vannak akik gyereket vállalnak, mintha lenne bármiféle értelme, szegény most született generációknak valószínűleg borzalmas lesz a jövőjük, mivel mi - itt és most, elfogyasztjuk az ő erőforrásaikat is. Két marokkal és gátlástalanul.

Sőt, körülbelül két hete olvastam egy cikket valamelyik amerikai lapban, azt hiszem a CNN volt, ahol simán leközöltek egy cikket arról, hogy vegánnak lenni épp olyan természetromboló mint húsevőnek lenni. Egyszerűen elképesztő, hogy a húsipar és az elvakult, mértéktelen húsfogyasztást természetesenek gondoló emberek micsoda lobbira képesek... Azért gyanítok tudatos lobbit a "kutatás" mögött, mert elképzelni sem tudom, hogy bármiféle komoly kutatás kimutathatná, hogy egy vega és egy húsevő ugyanakkora ökológiai lábnyommal bír. Ez egyszerűen baromság. De a cnn-nek (vagy aki megrendelte ezt a kutatást) sikerült ez a bravúr, így a vegákon újra lehet felhőtlenül kacagni és lehet tovább zabálni két marokkal a burgert, meg szippogatni az olcsó benzint - a jövő meg le van baszva, az nem az ő dolguk, oldják meg majd mások.

Van bennünk valami időkorlát, ami a viszonylag rövid életünkből fakadhat? Nem nagyon vagyunk képesek hosszabb időszakokban gondolkodni, ami 5-10 évnél hosszabb időtartam az összezavar bennünket, mintha nem is létezne ennél hosszabb idő. Sem előre, sem visszafele. A történészek és régészek ma már képesek feloldani a "visszafele" problémáit, de az időben-előre probléma megoldhatatlannak tűnik. Persze, ezt nem nagyon szokták beismerni. Van erre több példa is, például a francia fúziós erőmű elkészítése, ami 40-50 éves időszakot fed le, ennyi a projekt kifutási ideje, de ha az ember utánaolvas, akkor az egész projekt egy nagy káosz és gyakorlatilag bármiféle hasraütés-szerű időtartam lehetett volna a projekt hossza, azt hiszem ezek a tervezési szakaszok csakis és kizárólag a finanszírozás egyszerűsítésére jók, mondjuk ez sem kevés.

Nem is értem minek gondolkodok ilyesmiken, ez biztos valami agybaj, őrület vagy valami hasonló, a gondolkodás és az alternatív életmód (az "alternatív" fogalmat nem szívesen használom, mert teljesen eltorzította a sok ezterikus, misztikus sületlenség, én pusztán arra céloztam vele, hogy nem követem a kortárs fogyasztási szoksások legnépszerűbb irányvonalait) teljesen értelmetlen dolgokká váltak. A kíméletes életmód nincs társadalmi szinten jutalmazva, a kevesebb fogyasztás nem számít pozitívumnak, ellenben inkább deviancia, és ki akar deviánsként élni? Meg minek...így ma már leginkább nem érdekel az egész, vega vagyok megszokásból, de céljaim már nincsenek és az sem érdekel ha megbaszódik az egész bolygó, hiszen én megettem mindent amit tudtam, több mint húsz éve vagyok vega, próbáltam odafigyelni a fogyasztásomra, nincs autóm stb, - de azon kívül, hogy például társaságban, vagy munkahelyen gyakran kinevetnek a vegaságom miatt, vagy esetleg gunyorosan kötekednek miatta és hülye kérdéseket tesznek fel - szóval, ezeken kívül mást nem nagyon értem el vele. Az államot sem érdekli: mert kevesebbet fogyasztani és odafigyelni a dolgokra nem pozitívum. Szóval bekaphatja mindenki, mostantól hátradőlök és figyelem ahogyan az egyre látványosabb felmelegedés miatt és az élhetetlenné váló afrikai és ázsiai régiókban egyre több lesz a háború és az ennek nyomán elinduló migrációs és egyéb válságok (éhezés, tömeggyilkosságok, terrorizmus, járványok stb.) majd szépen elpusztítanak mindent amit jelenleg ismerünk, mert bár próbálnak mindenféle magyarázatot találni ezekre a dolgokra, de a valóság az, hogy minden kortárs problémánk oka az, hogy nyugaton (elsősorban Európában és Észak-Amerikában) felzabáljuk a bolygó többi részének az erőforrásait is, vagyis a mi jólétünket és ész nélküli fogyasztásunkat máshol is fizették eddig. Mi pedig, az egyre erősödő és egyre látványosabb probléma-halom közepette csóváljuk a fejünket és áldozati pózt felvéve, érthetetlenkedve kérdezgetjük, hogy vajon "azok" ott Afrikában és Ázsiában vajon miért nem akarnak meghalni értünk? Miért nem jó nekik a mi sokszorosan magasabb (övékhez képest) kibocsátásunk miatti felmelegedés okozta 50-60 fokos hőhullámokban élni? Miért nem jó nekik ott a szárazságban, éhínségekben és víz nélkül? Érthetetlen, hogy nem tetszik nekik a régiójukba ömleszetett sok-sok millió tonnányi elektronikai és egyéb veszélyes hulladék, méreg és az erőforrásaik kirablása nyomán keletkezett permanens nyomor, pedig mi jók vagyunk, ha kell még fegyvert is exportálunk nekik, sőt ha kell kapnak segélyt is. Nem is értem miért nem tetszik ez nekik...

Ez a blogbejegyzés kicsit mérgesre sikerült, pedig teljesen jól indul a nap. Azon gondolkodom, hogy mit extra-fogyasszak ma? Holnap veszek egy új laptopot, de ezen kívül kellene még valami, éljen a nihilizmus. Nem akarok gondolkodni, csak foygasztani!
Ha lehet, akkor ma egyél sok húst és édességet, elsősorban csokit, azt valószínűleg valami rabszolgagyerek szüretelte le és dolgozta fel valahol. De ezzel nem kell törődni, nekünk itt nincs más dolgunk csak leemelni a polcról és odaadni a gyereknek, vagy magunkba tömni. A többi ember is ugyanannyit akar zabálni mint mi itt nyugaton, ahol egy ember 10-20x annyit fogyaszt mint ők, érdekes lesz, India és Kína már lassan utoléri a nagy-zabálókat - bennünket, ami azért jó, mert így talán még megélhetem és láthatom azt az én életemben, ahogyan tönkremegy ez az egész Ostobaság-Hegy és Bolondok-Hajója, amit "emberiségnek" nevezünk.

Lassan 4 óra, ideje edzenem, hogy jó alakom legyen és sportos legyek, mert a karrierhez nagyon fontos a jó megjelenés!

Ezt ajánlom elolvasni: http://phys.org/news/2016-08-humans-climate-years.html

Az ember által okozott felmelegedés kb. 180 éve kezdődött, nem 20. századi jelenség.

Szombaton el kellene menni a Sohóba, Londonba, még átgondolom, de egyelőre úgy érzem, hogy lesz kedvem hozzá, a Saatchi Gallery-ba is elmennék, rég voltam.

A hét egész eddigi részében munkaundorom volt, de sajnos mindenki szabadságon van és túl sok munkám, így a munkaundorom csak nehezen tudott kiteljesedni.

Szerda, sörözős napom, remélem nem leszek túl depressziós délutánra és meg tudok állni majd 2-3 üvegnél.

Pénteken veszek új laptopot magamnak, már kinéztem egy pihekönnyű notebookot, nincs márkája, egyedileg szerelik össze az alapján amit kérek.

Azt érzem, hogy ide-oda gurul az agyam a fejemben, a legszívesebben nem írnék és nem gondolkodnék, csak mindenféle bódító szereket tömnék magamba valami tengerparti koktélbárban, vagy valami ópiumbarlangban.

Tegnap megadtam a mobilszámomat egy fejvadásznak, a legtöbbször ignorálom őket, de neki az előző helyemről ajánlottak, és emiatt megpróbáltam komolyan venni, körülbelül fél órát beszélhettünk, elhívott kávézni péntek délutánra. Állítólag van néhány érdekes pozíciója.

Személyes mondatkoktél-a személytelen-énbörtönből, keveredjen a valóság a Semmiségre való törkevéssel, a destrukció az építőkockázással, halszemű tulipánhagymákat szeretnék ültetni a házunk tövébe, olyanokat amelyekből színes kardhalak és compók nőnek majd jövő tavasszal, de a Tescóban nem volt ilyen, így maradtak a muskátlik és a rózsák.

Vajon jó döntés volt, hogy eddig még soha nem öltem meg magam? Eddig úgy tűnik, hogy igen, de azért időnként megéri felülvizsgálni a döntéseket.

Négy hét múlva szabadságra megyek, addigra növesztek magamban egy víztorony-szerű boldogságtartályt, amiben tudok annyi örömet tartalékolni amennyi kitart a rosszabb napokon is.

Ma a cégem egyik külföldi irodája zárva van állami ünnep miatt, így talán egész nap békén hagynak és nem akarnak tőlem semmit legalább onnan, szokásommal ellentétben ma egész nap zenét hallgatok, mert van egy ember az irodában aki náthás és a zsebkendőt nem ismeri, szívja az orrát, gusztustalan, nem akarom hallgatni.

Tegnap majdnem kirúgtam az egyik újonnan felvett embert mérgemben, de utána inkább próbáltam vele századszorra is megbeszélni, hogy mit szeretnék tőle, állítólag most már érti, ettől annyira boldog lettem, hogy hiszek neki.

Múlt vasárnap ősz-illat volt, most az elmúlt két napban pedig igazi nyár-szag, tegnap 28 fok volt ami Manchesterben nem jellemző.

Próbálom beskálázni és optimalizálni az őrületet. Néha sikerül, néha nem. Igazából nem is őrület ez, hanem "ki nem élt kreativitás" és "ki nem élt minden", gyakran használok rossz fogalmakat ha az "őrületre" gondolok, igazából a szomorúság, frusztráció és feszítő kreativitás elegyéből létrejött nihilizmust értem alatta, csak azért írtam ezt, hogy pontosabb legyek.

Szerintem lassan át kellene térnem az angolra és angolul írnom ezt a blogot, vagy bezárni és nyitni újat angolul, mert nem nagyon érdekel már a magyar nyelven történő irogatás, nem nagyon érzek késztetést arra, hogy ebbe a kultúrkörbe tartozzak csak amiatt, mert néha írok ezt azt ezen a nyelven.

Keresztbe-tett-lábú énnélküliség.

Vicces életidegenség.

Zavaros tisztánlátás.

Képzavar.

Megyek és próbálok dolgozni, meg kell terveznem egy csomó kritikusnak vélt vicces dolgot, amiért valami okból kifolyólag fizetést kapok, soha nem értettem, hogy miért fizetnek a munkámért és kinek fontos ez, de nem tehetek ellene semmit, minden más "értlemes" dologra alkalmatlan lennék. Habár, képzőművész vagy bútorasztalos szívesen lettem volna.

Alulnézet, a monitoron egymás mellé raktam Hiroshi Sugimoto és Jeff Wall kompzícióit, semmi közös pont, semmi hasonlóság, nincs részhalmaz? Na igen, attól függ melyik sorozatot teszem melyik mellé, Hiroshi Sugimoto portréinak és Jeff Wall katonás képeinek lehetne közös magyarázatuk, de minek? Nem is értem ki és miért gondolkodna ilyesmin. Túl késő van már, lassan 4 óra, és esni fog az eső,

Péntek hajnal, unalmasabb mint valaha, mindig elkeserítő ha magyarországi és szlovákiai híreket olvasok, elborzaszt, hogy micsoda szörnyű helyen születtem és kellett felnőnöm. Tisztában vagyok vele, hogy soha nem leszek túl rajta, olyan mint valami krónikus betegség. A magyar és a szlovák az örökös morális csőd delejes kultúrkörei, ahol mindig a legzüllöttebb, leggátlástalanabb gazemberek a példaképek, őket választják politikusnak, vezetőnek, a művészek többsége is ilyen, mert az legerősebb kulturális kód, hogy előrejutni csak úgy lehet, ha másokon áttaposol, a szolidaritás ezekben a kultúrkörökben gyengeségnek számít, ezért szinte nem is létezik. Az ettől eltérő viselkedés anomália, ami üldözendő és kigúnyolandó, ennek ellenére van ilyen, de mint ahogy utaltam rá kicsit fenlebb: devianciának számít.

Amúgy nem érdemes ezzel foglalkozni.

Ma jelentkezek egy állásra, unom a mostani munkahelyemet. Körülbelül mindent unok, még a pólóimat is.

klaus nomi

Charles Bukowski tegnap lett volna 96 éves, majd holnap iszok egy-két sört a szülinapjára, addig is elővettem a The Last Night of the Earth Poems című kötetét és olvasgatom, nem, nincs "kedvencem", tőle, hanem csak azért, mert jó. A legszebb Wagner-hez írt vers ebben a könyben van, "my German buddy" a címe:

tonight
drinking Singha
malt liquor from
Thailand
and listening to
Wagner
I can't believe that
he is not in
the other
room
or around the
corner
or alive
someplace
tonight
and he is
of course
as I am taken
by the sound of
him
and little goosebumps
run along
both of my
arms
then a
chill
he's here
now.


A jókívánságok letudva, vissza a mocsaramba, nézegetem az órát, pontosan 4 óra AM, csupa furaságot olvastam a neurális hálókról, lerombolja azt az illúziót, hogy bonyolult vagyok, pedig csak régóta fejlődök és egyre jobban ismételgetem ugyanazt, körbe-körbe. Valamit félreértettem, szándékosan, hogy összezavarjam magam.

Kicsit nosztalgiáztam ma magamban és erről most először Tarkovszkij Nosztalgia című filmje jutott eszembe, ez volt az első rendezése amit külföldön forgatott, egészen pontosan Olaszországban. A Wikipédián Szovjet filmként van feltüntetve, pedig elsősorban olasz pénzből készült, Olaszországban. Érdekes. Nem tudom, hogy miért lyukadtam ki ennél a filmnél, a nosztalgiám tárgya a régi képregény olvasmányaim és az első ZX Spectrumos játékaim voltak és ezekről jutott eszembe egy francia sci-fi, horror, fantasy képregény antológia, amelyet Métal hurlant-nak neveztek és ez az antológia komoly hatással volt az olyan filmekre mint például a Szárnyas fejvadász.

A képregény sorozatot 1974 decemberében indította két grafikus: Jean Giraud és Philippe Druillet és egy újságíró, Jean-Pierre Dionnet, a pénzügyeiket pedig Bernard Farkas intézte, aki 1977-ben átvitte a lapot az USA-ba és itt át is nevezték "Heavy Metal"-ra, ha valakit bővebben érdekel a téma, akkor itt talál egy részletes interjút Jean-Pierre Dionnet-el.

Szomorú. Tegnap elhunyt Daniel Josefsohn fotóművész. Berlinben született, román és magyar származású szülőktől. A munkáival általában botrányt kavart, ami számomra teljesen mellékes, csak eszembe jutott, hogy ezt szokás leírni. Komoly kortárs problémákhoz "nyúlt" hozzá, és emiatt nyilván nehéz volt őt megérteni egy bizonyos értelmi szint alatt. 

Szétszórt vagyok ma, az előbb spinningeltem egy jót, lement 800 kalória, májustól 10 kilót lefogytam, így most végre pont annyi vagyok mint tavaly tavasszal, mert tavaly nyár elején elkezdtem zabálni a depresszióm miatt és tél végére felszedtem 10 kiló körül.

Találtam egy vicces Instagram oldalt: "Smokeable art", ami egy Tony Greenhand nevű joint-sodró művész munkásságát jelöli, aki mindenféle alakú jointot készít, van dínó formájú, pikacsus és még egy csomó féle. Itt a srác az oldala. Én nem vagyok túl nagy fű rajongó, szívni mindig is utáltam, mert csak pánikoltam utána, ellenben sütibe sütve nem volt rossz, de már körülbelül 8-10 éve nem ettem és nem is nagyon érdekel. Viszont éppúgy legalizálnám a mariskát, mint ahogyan a többi kábszit is, hiszen a tiltás teljesen értelmetlen, képmutató és irracionális ostobaság. Én mostanában a sör nevű kábítószer rajongója vagyok inkább.

Egy kicsit bealudtam, végre hajnal, olvasás, az Anothermagazin-ban Hans Ulrich Obrist készített egy interjút David Lynch-el, azt olvasom. Azt hiszem, hogy ilyen jó interjút még nem olvastam vele, elmeséli, hogy hogyan költöztek el Idaho-ból Virginiába amikor nyolc éves volt. Később a középiskolában az egyik osztálytársa apja festő volt, ő először azt hitte szobafestő, de kiderült, hogy képzőművész és annyira megtetszett neki, hogy ő is festő szeretett volna lenni. Az apja segített neki bérelni egy műtermet, de igazából nem tudott semmit az egészről és először igazán Bacon képei gyakoroltak rá igazán mély hatást egy kiállításon New York-ban 1966-ban. 20 éves korában Philadelphiában élt, itt talált igazán magára, az Eraserhead című filmje az "ő Philadelphiája", a városról és a várossal kapcsolatos belső képeiről szól, szeret cigizni, a tüzet és a gyárépületek hangjait. Mesél az interjúban az apjáról is, aki mezőgazdasági kutató volt és nagyon szerette az erdőt, a fákat, az amerikai sárgafenyő volt a kedvence és nyolc éves koráig - amíg nem költöztek Virginiába, mindig erdő közelében élt, gyakorlatilag erdőben nőtt fel. Mesél arról is, hogy filmrendezés közben nem tudott festeni,, csak két film között, viszont filmrendezés közben rákapott a fotózásra és régi épületeket meg aktokat kezdett fotózni. A filmrendezők között nincs olyan hőse mint a képzőművészetben Bacon, az interjúban Edward Kienholz nevét említi, aki nagy kedvence Bacon mellett. (Edward Kienholz egy amerikai képzőművész, főleg installációkat és szobrokat készített). Mesél arról is, hogy szeret reklámfilmeket forgatni. Találkozott Fellinivel is Rómában amikor Fellini az Intervista c. filmjét forgatta és egy egész napot együtt töltöttek el, ami élete egyik legszebb napja volt.
Nem fordítom tovább, mert éhes vagyok és nincs kedvem, de nagyon érdekes interjú, érdemes elolvasni.

Jó érzés szétszórtnak lenni, meg a bicikli kerekét nézegetni, reggel munkába menet van egy fa aminek mindig meg kell simogatnom a kérgét, jó ha vannak ilyen őrületek, adnak valami ritmust, amiről jobb lenne leszokni, de minek? Idővel úgyis elfelejtődik, magától, kényszer nélkül.

Egészen hosszúnak tűnt hétvége, persze csak a képzeletben. A yorki utazás egészen kellemes volt, ettünk egy közepesen rossz reggelit, sajnos éttermeken és kocsmákon kívül nem sok látnivaló akadt, ami volt, azt már láttuk évekkel ezelőtt, ezért délután egy körül indultunk is haza.

Marie Curie-ről olvastam a reggel. A kutatói jegyztefüzete a mai napig erősen radioaktív és csak egy speciális olvasódobozon keresztül lehet nézegetni, elképesztő belegondolni abba, hogy mindenféle védőöltözet nélkül járkált az erősen radioaktív anyagok között, vagy épp a zsebében hordta őket, esetleg kézben tartva tanulmányozta a radioaktív mintákat. Nem sokat tudok róla, ezen változtatnom kellene.

Fárasztó két hétnek nézek elébe, de alig egy hónap múlva újra lesz egy hét szabadságom, hazaugrok, meglátogatom a szüleimet, mert utána csak jövő tavasszal tudok majd hozzájuk menni.

Megjelent egy új könyv, a címe "The Art of Rivalry" Sebastian Smee írta. A könyvében négy képzőművész páros szerepel: Manet és Degas, Picasso és Matisse, Pollock és de Kooning, Freud és Bacon. Még nem olvastam a könyvet, így véleményem nincs róla, csak felkerült a képzeletbeli vásárlási listámra. Elsőre egy kicsit zavarónak tűnik nekem a könyv témája, mivel ezek  a művészek még véletlenül sem alkottak igazi párosokat, ez csak Sebastian Smee párosítása, egy kicsit bulvárosnak tűnik nekem, de majd elolvasom és meglátom.


Közepesen semmitmondó minden, de az unalom megnyugtató, főleg hétfő reggel.

Jó érzés egyedül sétálgatni, leülni egy-egy kocsmában, inni egy sört, figyelni az embereket. Tegnap például az egyik pub udvarán, miközben ücsörögtem és olvasgattam a mobilomon a híreket, odaült az asztalomhoz három nő és két férfi, már egészen le voltak részegedve, valahol máshol kezdhették az iszogatást, mert már hülyeségeket beszéltek. Nem sört ittak, hanem gint, tonikot és vodkát.

Az egyik nő iszonyú magas volt és csókolgatta a mellette ülő férfit, aki alig ért a válláig. A férfinak a nő fejéhez képest aprócska feje volt, olyan mint egy teniszlabda és nagyon magas hangon vihogott. A vihogása pedig - mintha időzítve lett volna, minden hosszabb mondata után automatikusan feltört belőle. Hogy ezen mi az érdekes? Nem tudom megmondani, szerintem minden Kép. Illetve minden lehet Kép, tőlünk függ, hogy hogyan látjuk a körülöttünk lévő világot, bármi lehet művészet, bármi lehet érdekes, tanulságos, emberi - akármilyen. Ez evidencia? Lehet, de gyakran mégsem tudatosul bennem és nem figyelek oda rendesen a külvilágra, erre jó a magányos ücsörgés: engedem saját magamnak, hogy odafigyeljek a külvilágra, mivel napközben, munkában az ember inkább az ellenkezőjét teszi, hogy túléljen.

Hogy mi volt érdekes? A nő valószínűleg átesett egy-két szépítészeti műtéten, valamiféle adminisztratív, irodai munkát végezhet egy kisebb vagy közepes cégnél, majdnem biztos, hogy van férje, aki nem a vihogós pasi (ezt mondták is), már unokái is lehetnek, hiszen úgy 50 év körülinek tűnt. A vihogós férfi pedig, mivel 10-15 évvel fiatalabb volt nála, épp alkalmas volt az önbizalma növelésére és az alkalmi szexre.
A teniszlabdafejű férfi pedig melósruhában volt, valószínűleg növelte az egóját, hogy egy magasabb végzettségű, jól szituált, ötvenes nő lehet az alkalmi partnere, aki anyáskodik felette, csókolgatja és néha kajánul kineveti, amin ő viszont-vihoghat, mert ez annyira cuki. A dolgok összeillenek? Ez mellékes. Ócska filozofálgatás. Egyszerűen kontraszt volt közöttük, a melósruha és a kosztüm már eleve érdekes kombináció - megkapó volt, egy jó kép, abszurd emberekkel?
Mindenki lehet abszurd, a szituáció tesz bennünket azzá - csak nehéz észrevenni.

Egy egész élet látszódhat egy arcránduláson, egy kézmozdulaton - csak legyen aki észreveszi. Ezek miatt a képek miatt szoktam sétálgatni és egyedül sörözgetni, nem akarok senkivel beszélgetni, vagy megismerkedni, csak figyelem az emberket, dolgokat. Ami nagyon fontos, hogy nincs bennem semmi ítélkezés, nem érdekel a moralizálás és az aktuális társadalmi szabályok.
Az ítélkezés olyasmi mint egy ön-ketrec, bezár engem és a valóság helyett csak valami torz másolatot fogok látni a világból.

Közben beértem munkába. Reggel, miközben a buszmegállóban ácsorogtam egy macskaszív volt a földön, a buszmegálló közepén. Néhány méterre onnan elütöttek egy macskát és ahogy a szíve kipukkant a testéből, egészen a buszmegállóig repült. Miközben átment a már félig péppé zúzott testén egy-egy újabb autó, a felsőteste felemelkedett egy pillanatra és mintha integetett volna, széttárultak és összezárultak a mellső lábai - kezesbáb szerűen. Nem fotóztam le, kegyeletsértésnek tartottam volna. Eléggé abszurd volt az egész.

Szombaton elnézünk V.-vel Yorkba, szeretek sétálgatni a szűk utcáin, múzeumokba nem hiszem, hogy bemegyek, mert a legtöbb yorki múzeum gagyi, viszont a 16. század óta működő "The Golden Fleece" kocsmába biztosan beülök majd. Találtam egy érdekes étterem-biciklisműhelyt, vagy egy biciklisüzlet-éttermet? Nem tudom minek lehetne nevezni, a neve "Bicis Y Más", szerintem kipróbálom.
Össze-vissza van a tudatom ma reggel... A The Economistban olvastam egy érdekes cikket aról, hogy a grafén bár ígéretes, de mégsem sikerült még eddig elkészíteni belőle egy újabb félvezető generációt, mert bár jó elektromos vezető, van néhány tulajdonsága ami gondot okoz a kutatóknak, viszont találtak egy baktériumot, aminek a neve Bacillus subtilis és ha ezt kiszárítják, akkor olyan alakzatba zsugorodik össze, ami talán minta lehet egy olyan rendező-elvre, ami megoldja a grafént kutatók gondjait.
Ilyenkor hajnalban mindent elolvasok ami elém kerül?
Max Pechstein egy érdekes képzőművész, tipikusan a "német expresszionista" fiókba szokták őt rakni, nézegettem a munkáit és nem nagyon fogott meg egyik sem, és nem is nézegettem tovább, számomra Ernst Ludwig Kirchner után ilyen képeket festeni felér egy rossz viccel.
A cinizmus így kora reggel jobb mint a kávé?
Szeptember végén megint repülök, egy kicsit unom, ez az év borzalmas volt eddig, utálok repülni, de mégis muszáj.
Szétszóródva a sárga fotelban, teljesen jól elvagyok a szobanövényeimmel és a könyvekkel, az előbbiek alszanak még, az utóbbiak némák.

Véletlenül botlottam George Bellows festményeibe,  a 19. század végén és a 20. század elején élt, 1925-ben halt meg, az "amerikai realizmus" kategóriába szokták rakni őt. Ez a besorolás szokás szerint sántít, a tájképein ugyanis nagyon erős az impresszionizmus hatása, emellett számomra Camille Pissarro hatása teljesen egyértelműnek tűnik Bellows munkáin.
Viszont a "realistának" nevezett "társadalmi témájú" képei - amelyek egyébként a legismertebbek (főleg azok, amelyek ökölvívó meccsekről készültek), szerintem nem túl magas színvonalúak. Az alakjai sokszor túl karikatúra-szerűek és számomra nem mondanak semmit, de ez csak szubjektív és pillanatnyi benyomásom.

Én is változok, ő is változik: mégse változik semmi. Hétfő, hétkezdés, egészen semmi hangulatom hozzá, ma fizetésemelést fogok kérni.

Hétvégén egészen könnyedén beismertem magamnak néhány kudarcomat és sikerült szembenéznem velük, ez úgy hangzik mint valami nyilvános önkritika, pedig csak érdekes, jobb minél kevesebbet hazudozni önmagamnak, másokat nem tudom, hogy hogy vannak ezzel, valaki egészen kényelmesen áltatja magát egy életen keresztül, kellemes lehet egy folyamatos önmentegető loop-ban élni és bűnbakokat keresgélni, találni és hibáztatni.

Hajnalban olvastam egy érdekes cikket az Economiston az arab fiatalokról, ez most a "bűnbak" dologról jutott eszembe, mert a cikk egészen fura állításokat és idézeteket tartalmazott, gyakorlatilag egy egész fiatal, arab generáció hibáztatja a nyugatot a saját kulturális frusztrációja miatt, és ahelyett, hogy próbálnának a szabadság felé elmozdulni, sokan inkább még patriarchálisabb nézeteket kezdenek vallani. Az magasabb kvalifikáltság nem okvetlenül eredményez nyitottabb gondolkodást, a régióban az oktatás nem tűnik sikertörténetnek, magas a diplomás munkanélküliség aránya és ha ez lehet még borzalmasabb, akkor a nők között kétszer magasabb mint a férfiak között.

"Nem szeretem a vallásokat, egyiket sem." - gondolnám, de minek? Egy iszonyú fontos lépcsőfok, ami mint egy gyógyíthatatlan pszichés betegség élősködik az emberiségen? Valami ilyesmit írnék legszívesebben a vallásokról, pedig csak az emberi hülyeség és hazudozás egyik formája, kivétel nélkül, mindegyik. Jelenleg nem nagyon tudom elképzelni, hogy lesz az emberi történelemnek olyan szakasza, ahol nem lesznek élő vallások, mivel az emberi psziché valószínűleg létrehozna újakat, ha a meglévők eltűnnének. A kereszténységtől sem tudunk szabadulni, sőt ma épp ott tartunk, hogy egyre többen kezdik újra ismételgetni a "keresztény Európa" nevű borzalmas hülyeséget...mintha nem épp az lett volna a legnagyobb vívmánya ennek a szerencsétlen kontinensnek, hogy a nálunk ma felvilágosultabbanak tűnő elődeink megszabadították az európai szellemi életet a kereszténység dogmatikus baromságaitól és a vallások nevében és pártolásával fenntartott feudális középkor borzalmaitól.

Úgy tűnik, hogy felnőtt egy nemzedék itt nyugaton, akik azt képzelik, hogy a szabadság a beszívott levegővel együtt természetes dolog, ami csak úgy van körülöttünk. Nem nagyon olvasnak, nem művelődnek és nem akarják tudni, hogy micsoda hosszú és véres út vezetett a jelenlegi szabadságukig (ami még akkor is fontos és az egyetlen valódi lehetőségük, ha nő a munkanélküliség, ha korruptak a politikusok, ha a kapitalizmus nem tűnik működőképesnek stb.). Számukra teljesen természetes, hogy ezt az internetes blogbejegyzést anélkül publikálhatom a mai Európában, hogy bármiféle büntetéstől kellene tartanom. Pedig ez egyáltalán nem volt mindig így, az emberi történelemnek csak a legutolsó néhány évtizedében élhetünk ilyen szabadságban, ez nem alapértelmezett dolog, ez egy hosszú és véres út eredménye, amelyet a mostani generációk nem értékelnek eléggé.
Ez a szabadság a múltban - mondhatni: a valóban keresztény Európában (egészen a 20. század második feléig) egyáltalán nem volt természetes, a szabadság ma ismert formája nem keresztényi és nem a "keresztény Európa" vívmánya. Akik azt állítják, hogy igen, azok egészen egyszerűen hazudnak. A szabadság, amiben ma élünk egy felvilágosult, liberális és polgári társadalmi vívmány (ami a kereszténység által uralt és elnyomott, ellenséges környezetében jött létre, véres háborúk mentén) és a tudományos, kritikai gondolkodással kiegészülve teszik ma (technikailag is) lehetővé (gőzgép, autó, robot, védőoltás, számítógép feltalálása, a programozási nyelvek létrejötte, az open-source stb.) azt, hogy például én ezt a szöveget leírhattam, publikálhattam és akit érdekel elolvashatja, aki hülyeségnek tartja az meg fikázhatja. Persze álszentek, hazugok és ludditák mindig lesznek.
Ehhez az egész folyamathoz sok-sok gondolkodó, tudós halála és szenvedése kellett, ha a "keresztény Európán" múlott volna, akkor valószínűleg még ma is feudalizmusban, vagy ahhoz hasonló, egyéb elnyomó rendszerben élnénk - bár ez csak feltételezés, de elnézve a többi, ma is létező, valláson alapuló társadalmat, nagyon valószínű.
Szóval, amit ma "keresztény Európának" neveznek a populisták és a szélsőjobbos demagógok, az teljesen a keresztényi Európa ellentéte.

Szeretnék még Francis Baconról írni egy keveset, elolvastam néhány interjút és az interjúkról szóló munkákat, például Sandra Kisters írt egy nagyon érdekes szöveget David Sylvester és Bacon kapcsolatáról, David Sylvester brit műkritikus és kurátor volt, aki tizennyolc interjút készített Baconnal 1962 és 1968 között.

Az első interjút 1962-ben készítette Baconnal, ami nem a saját ötlete volt, a BBC kérte fel arra, hogy készítsen interjúkat művészekkel. A Baconnal készített beszélgetés során annyira elkezdte érdekelni őt a művész, hogy egészen a művész haláláig nagyon szorosan követte a munkásságát és segítette őt. Később többen is felvetették, hogy az elkészült felvételeket előre "megkonstruálta" és próbálta pozitív fényben feltüntetni Bacont, nem tett fel neki kellemetlen kérdéseket például más művészekkel kapcsolatban. 2000-ben egy könyvet is írt Baconról, és 2001-ben halt meg.

A beszélgetések előzményei egészen érdekesek, az első interjút - ahogy feljebb írtam, nem önszántából készítette Baconnel, hanem a BBC kérte fel rá, 1962 októberében került rá sor, a BBC 1963 tavaszán adta le.
Tudni kell, hogy David Sylvester és Bacon ismerték egymást korábbról, sőt az ötvenes években írt is kritikát a munkáiról, de nem kedvelte őt, többek között azért, mert gyerekesnek tartotta Bacon véleményét Jackson Pollock munkáiról (valószínűleg nem ok nélkül) és nem tetszettek neki Bacon 1957 és 1958 között készült munkái sem. 

Az interjúkról nagyon érdekes dolgokat állít Sandra Kisters a doktori munkájában, hihetetlenül tanulságos elolvasni. Bacon egészen kitárulkozó a beszélgetések alatt, sok dolgot elmesél önmagáról, és talán kaotikusnak tűnhet amiket mondott, hiszen egy nagyon komplex személyiségről van szó, aki annyira erősen reflektál önmagára is, hogy néha - akár az interjúk alatt is, kétségbe vonja azt, amit ő maga mondott néhány perccel korábban. Viszont a beszédstílusa nagyon kifinomult és művelt, nagyon jó retorikai képességei voltak szerintem, érdemes megnézni ezt a felvételt a Youtube-on: https://www.youtube.com/watch?v=xoFMH_D6xLk 

Az köztudott, hogy Bacon használt orvosi és anatómiai könyveket, például Eadweard Muybridge könyvét, aki egy brit fotós volt és az állatok mozgását tanulmányozta. Viszont azt soha nem árulta el, hogy milyen módon használta ezeket. Szerette átfesteni a fotókat, tegnap a kiállításon, Liverpoolban volt néhány fotó Bacon műtermi hagyatékából, amelyeken egy-egy alak át volt festve. Majd róluk készített nagyon gyors, kalligráfia szerű vázlatokat A4-es vagy kisebb papírra. Ezekből is volt néhány a kiállításon. Sandra Kisters ír azokról az interjőkról is, amelyeket Andrew Brighton készített David Sylvester-el 2000-ben, közvetlenül a halála előtt, ezekben az interjúkban kérdezi őt azokról a módszerekről, ahogyan a Bacon-el készült interjúit csinálta. Ha valakit bővebben érdekel a téma, akkor érdemes elolvasnia Sandra Kisters munkáját.

Kora ősz lett, Manchesterben soha nincs az a fajta nyár amit mi Közép-Európában nyárnak nevezünk, viszont ez az augusztus még itteni mércével mérve is őszies. Egy kicsit se bánom, és amúgy is egészen vicces dolog az időjárástól való függőségünk, mintha bármit is számítana.

Van a közelben egy éjjel-nappali bolt, Nisa a neve, ez egy kisbolt-hálózat Nagy-Britanniában, már reggel 8-kor kinyitnak, és este nyolcig nyitva vannak, vasárnap is (mert a nagyobb üzletláncoknak legkésőbb 5-kor be kell csukniuk vasárnap). Átugrunk V.-vel a Nisa-ba bevásárolni, csinálok vegetariánus angol reggelit, remélem, hogy lesz vega virslijük.

Hazaértem Liverpoolból, ami mellékes, viszont a Francis Bacon kiállítás...elképesztő, a legjobb és legismertebb 10 munkája együtt volt, egy teremben - végre láttam az 1944-ben festett "Three Studies for Figures at the Base of a Crucifixion" című képét, ami az egyetemes képzőművészet egyik csúcspontja, iszonyú nehéz az után a kép után bármit festeni. Ezen kívül két hasonló kiállítási élményem volt csak, az egyik amikor Monet képeit láttam, szintén a liverpooli Tate-ban, az is ilyen sokkoló volt és a másik a Van Gogh múzeum. Nem is írnék erről többet, mert minek?

Volt egy startup ötletem, de feladtam, mert nem tudtam megvalósítani, mivel nem tudom megszerezni azokat az adatokat amelyek kellenének. Nem most találtam ki, már körülbelül két éve gondolkodtam a megvalósításán, de feladtam. Az egész onnan indult, hogy egyszer eltöprengtem azon, hogy vajon mennyi lehetett a mobiltelefonom valós előállítási költsége, majd megpróbáltam rákeresni és adatokat szerezni a témáról, de természetesen nem sikerült. Ezek után kezdett el érdekelni a téma és tudni szerettem volna, hogy egészen pontosan milyen utat jár be egy termék mire hozzám kerül, de nem csak maga a termék története érdekelt volna, hanem az összes alkatrésze és az alkatrészek nyersanyagai. Az élelmiszerekről szerettem volna ugyanezeket az infókat tudni, mikor, mi, hol, mennyiért - de sajnos ezekről sem lehet tudni semmit. Gyakorlatilag egy olyan civilizációban élünk, ahol szinte semmilyen termékről nem tudhatunk meg szinte semmit. Most itt van az asztalomon egy billentyűzet, egy egér, egy mobiltelefon, két alma és egy őszibarck, van még itt egy karóra és két bögre. Egyik előállításásról, termesztéséről, szállításáról sem tudhatok semmit - az egyetlen információ amit megtudhatok az ország neve, ahol a terméket gyártották, hiába is próbálkoznék, valószínűleg nem találnék semmi információt ezekről, illetve ha nagyon utánajárnék, személyesen odautaznék a forgalmazóhoz és megpróbálnék nála érdeklődni, szóval: ha rászánnék hosszú hónapokat a nyomozásra, akkor esetleg kideríthetnék ezt-azt. De a legtöbb esetben még a valódi gyártót sem ismerhetem. A nyugati típusú demokráciákban az államnak adót fizetünk, cserébe (hacsak nem egy velejéig korrupt politikai elit kormányoz) az állam minden közbeszerzést, közpénzzel kapcsolatos dolgot publikál - illetve publikálnia kellene. A vállalatokat viszont semmi nem kötelezi semmire, betartanak néhány valóban szigorú szabályozást, szabványt - vagy okosan megkerülik ezeket és ennyi. Ennél a résznél muszáj megállni egy pillanatra, mert gyakori, hogy ilyenkor előjönnek a különféle népszerű összeesküvés-elméletek világuralomról és hasonlókról, én ezekben nem hiszek és egyik sem érdekel, ezeket a dolgokat szimplán a hétköznapi, jól ismert emberi kapzsiság és mohóság mozgatja, és persze a globális szabályozás esetleges hiánya, ami nyilván sok dologgal összefügg - gondolok itt elsősorban a korrupicóra. Hagyjuk a háttérhatalmakat és az egyéb baromságokat. Szóval, a startup ötletem annyi lett volna, hogy egy termék összes összetevőjét, alkatrészét kilistázva, virtuális térképet készítene arról, hogy mit hol gyártottak, melyik üzemben, mikor, nyersanyag esetében az esetleges bányászat helyét, előállítást, labort stb.. Ebből a fogyasztó megtudhatná, hogy a termék, amit vásárolt, mennyire természetbarát, mennyi lehet az előállítása során alkalmazott gyerekmunka nagysága, ebből következtethetne arra, hogy például mekkora a társadalmi igazságtalanságokat növelő rész a termékének az előállításában és hasonlók. Természetesen az üzleti titoktartást tiszteletben tartva kellene ennek működnie, bár valószínűleg a legtöbb nagyvállalat már annak sem örülne, ha a termékeik összetevőinek a valós gyártási helye napvilágra kerülne (itt lenne érdemes megemlíteni a gyermekmunka botrányokat). Ez az egész nyilván megvalósíthatatlan, hiszen mindenki evidenciaként kezeli, hogy minden jól van úgy ahogy jelenleg van és fura mód, ha elmondom valakinek ezt az ötletemet, akkor tízből nyolcan a szegény nagyvállalatokat kezdik sajnálni..féltik őket, mintha a sajtjuk lenne, hogy üzleti hátrányt szenvednek és hasonlók - hihetetlen. Hiszen pontosan ez az információhiány az egyik oka annak, hogy az emberi civilizációt leginkább a hatalmas társadalmi egyenlőtlenégek jellemzik, minden téren, hiszen senkit nem érdekel, hogy az eszközt amit használ milyen módon, milyen körülmények között, miből és milyen természetrombolás, vagy gyerekmunka árán állították elő, akit meg érdekelne: nem tudhatja. És az információhiány az oka a különféle ostoba összeesküvés-elméletek és a szélsőjobb, szélsőbal megerősödésének is, hiszen ha nincs megbízható információ, akkor maradnak az üres spekulációk.

Ennyit erről, ma megyek Liverpoolba, este pedig beugrok a belvárosba, iszok néhány sört. Liverpoolban a Tate-ben Francis Bacon kiállítás van "Invisible rooms" címmel, azt szeretném megnézni és ha jól láttam van Jackson Pollocktól is valami.