képek, betűk

"szarok vagytok"-csak ennyit gondoltam rólatok, amikor belenéztem bármelyik tetszőleges közép-európai lyukba, ahonnét bámul kifelé a sok bobóarcú matyó, körfaszacú lufiláma (akinek eljövetele minden évben egyszer esélyes, hogy színeket és illatokat próbáljon becsempészni, de megölik és megeszik)  és a többi bubifejű magyar, szlovák, cseh, lengyel, román onlájn-jobbágy népek, bolsevik-nemzeties, kommunista-népi lelkük egymáson csuszikálva. Paradoxonokba merevedett társadalmakat alkotnak, ahol a mindent akarni, de semmit nem adni és az izomerő eszméje még a szabadabban gondolkodóikra is annyira jellemző (tudom, hogy igaz, nem tudom, hogy le merjem-e írni, hogy az). Ide egy képzavar kellene, de így hajnalban képtelen (képes-képtelen, kérges-két elem) voltam ideírni bármi értelmes has-cselet, a szokásos mosolysorozat mellé, a kávéról álmodozva amit majd az irodában szívok le, hosszú elnyúlt cseppek, a garattól egészen a gyomorszájig érnek, olyan lesz mint egy lépcső: lemászhatsz rajta te is, hogy valaki majd odalent belédrúgjon és megcsikizzen, majd kitoljon az ánuszomon át a csatornába, onnan a Mersey folyó mérgezett halai közé, tovább-tovább az Atlanti-óceánba. Ezzel így be is zártam magamban az emlékezés csupa-nyűg, csupa-csupán fájó gondjait, hogy Közép-Európa állandósult rothadásban lévő tetemén gondolkodjak, vagy bármilyen érzést válthasson ki belőlem ezen az apró szánalmon kívül, ami soha nem csap át gyűlöletbe, mert a gyűlölet a gyűlölet ellenében nem működik: magában hordja a kudarcot és azt, hogy a saját képére formál.

"édesek vagytok" - vagy érdesek, ez olyan itt mint egy szükségszerűség, az egyensúly miatt kell, hogy tudniillik, ha Közép-Európára gondolsz, akkor eszedbe jut a sok szép táj, a bükksök, nádasok, fenyvesek és a Kárpátok, vagy a Balaton: körülöttük pedig mindenütt mézeskalácsnépek, integető kakiemberkék, busongó jobbágyok akik alig távolodtak el földesuruktól, már visszavágynának: mobiltelefonnal a kezükben, ugyanazt a szerepet játsszék amit nagyanyó, nagyapó és az összes ük, ük előttük --- más terep ez, szokatlan ízekkel és szagokkal: nem írom, hogy utálom, de nem akarom szeretni, mert nincs mit szeretni rajta, és a kevéske kedves emlékeken kívül csak az ostobaság és a kisszerűség folytonossága jut eszembe, az újratermelődő despoták és diktátorok, az ellenségképeken hizlalt helyi kiskirályok, "szomorú", "nyomorult" és a "szánalmas" jelzők különféle variációi.

"nem illek sehová" - a szokásos emigráns siralma, "két világ közt lebeg" és efféle gyenge közhelyek, pedig a valóság minden esetben és minden esetre másképpen nem illeszkednek - erőltetném, de csak a kedvedért, hogy hatásos legyen. Itt három világ közt lógok éppen, ha színképet kellene használnom, akkor a jegesmedve bundájának a színe és a télapó szakálla közt lenne valahol az az árnylat ami elé oda tudnám képzelni a ide-oda hajlongva magamat, ahogy táncolok és pörgök: csak úgy, magamtól, célok nélkül. Pátyol és pátyoltalanság, cirmos vagy, nekem kellemes, valóban édeskés, ahogyan emlékezni próbálok és néha bevillan egy-egy képes emlék, vagy illat - a szokásos módon, de nem kell beleveszni és érzelmektől vezérelve átváltozni valami olyasmi masszává, ami visszataszítóvá szokta tenni a beilleszkedni képtelen, első generációs bevándorlókat. Faludy írt róluk, a gyári munkások, bányászok elégedett, álcázott-paraszti kultúrája, a jólét nem tünteti el az ízléstelenséget, inkább csak felnagyítja, nem tudom melyik könyvében írt erről.

Nem akarok tudni rólatok.