Andreas Scholl. Vivaldi - Nisi Dominus

Nagybetűvel: "a bátorság próbája", hogy mondja, tudni-illik (nem mindig illik, és nem minden: ha most tollakkal a hajamban ülnék itt, egyenesen - megbotránkoznék), itthon maradni, elutazni - egészen jól megkülönböztethető dolgok, események, vagy legalábbis, ha megtörténik velem, akkor tudni fogom, hogy oda kell állnom valami mellé, amit abban a néhány pillanatban igaznak hiszek (ez a 70' igazságtartalma, némileg eltorzított tükrökön keresztül, természetesen).

Nem szeretek összefüggéstelen pillanatokban létezni, ha pusztán akarat kérdése lenne. Köhögök, kakukkfűteát csináltam, ez volt itthon a fűszerek között, ami használható volt. Úgy tűnik, mintha működne.

Holnap lesz az év utolsó napja, ilyenkor illik közömbösnek maradni, vagy épp fogadalmakat tenni - attól függ, hogy épp minek gondolom magamat. Olyannak, aki távol tartja magát a közönséges dolgoktól, vagy olyannak aki belemerül, esetleg észre sem veszi, hogy él. Azért jó itt és jelenleg élni, mert bármelyiket megtehetem. Az egyetlen vigaszom, hogy nem működök rendesen?

"Egy 1974-es King Crimson koncertet hallgattam, először tetszett, majd lekapcsoltam, mert a fikuszom csendet kért." - ezt a mondatot fekete szalaggal áthúzom és a helyére szívecskés hangulatjelekkel teleszart sort biggysztek, hogy a kakukkfűteűm kevergetése közben, legalább annyira le tudjak nyugodni amennyi ahhoz kell, hogy legközelebb ne próbálkozzak semmivel.

Vettem egy irományt Derridától - régi reflexek, ha Derridát látok el szeretném olvasni, "olyan mint a maszturbáció" - közlöm vele, de értetlenül néz vissza rám, miközben én már teljesen máshol járok - ő is, csak egyszerűen, szétválunk, ember a. és ember b. halmazokra. Ebben a pillanatban jó ötletnek tűnik.

A gyógyteák ivásához egészen sok érdekes hiedelem fűződik, aminek nyilván lehetnek tudományos okai is: mint a C vitamin megsemmisülése magas hőfokon (a legtöbb füveskönyben és természetgyógyász-tanfolyamon ez az egyetlen igazság ami elhangzik - gondoltam), de alapjában véve ez teljesen mellékes, engem inkább a meggyőződés bűvöl el, ahogyan tesznek-vesznek a füvekkel, gyökerekkel és bogyókkal. A szárítmányt lefőzik, miután adagolták, a gőzt benntartatják - vagy épp kiengedik, a kúra céljának és a módszerek pontos leírásának köszönhetően. Az eszközök megtapintása, megszaglása és megsimítása - valami ősi, bent lapuló alkimistát kelt életre. A higanyt sokadszor tanulmányozza, a páráját belélegzi és a gőz szagából megállapítja annak annak lehetséges aranytartalmát: mielőtt savba dobná, egy kicsit hátralép, az orrcimpáit csipesszel zárja el, majd a nedves kezét a hosszú köpenyébe törli.

Közben ihatóra hűlt a kakukkfűtea. Iszom. A köhögésem határozottan enyhült, ellenben a szeleim megindultak. Állapotleírás. A gépi részeket megkenem olajjal, azokat a helyeket, ahol olajozs közben tartom az alkatrészeket áttekerem szigetelőszalaggal, hogy ne érhesse olaj ott őket, abban a félkörben, nagyon fontos, nem lehet olyan munkát végezni ami miatt később szégyenkeznem kellene. Egy igazi hipochonder olyan wc csészét vásárol ahol az ürülék nem közvetlenül a vízbe pottyan, hanem egy kifutópálya szerű, lapos részre, itt ugyanis lehet tanulmányozni az ürített béltartalmat.

Most aludnék, de már minek, lassan hajnalodik.

irány a reptér, semmi kedvem hozzá. szeretek repülni, de most valahogy semmi kedvem hozzá.

David Bowie, Five Years Live on Old Grey Whistle Test, 1972

már második hete esik az eső, az előbb egy fehér műanyagszéket görgetett a szél a járdán, néhány percig a bejárati kapu előtt hevert majd továbbfújta a szél.
Blackley-nek ez a része egészen nyugodt, az átköltözés utáni első néhány hét furcsa volt, próbáltam rájönni, hogy miért, de minden magyarázat csak az én szubjektív problémáim következménye volt és nem adott valódi magyarázatot
még három hét és karácsony, ezen a héten pénteken céges karácsonyi vacsorába megyek, várom, jó szokott lenni
ma nem mentem futni, mert fájt az egyik térdem
nem merek igazat gondolni
azt hiszemm, hogy eszek még marcipános szaloncukrot, amit egy ismerős hozott Magyarországról, nem szeretem, de nincs itthon més édesség
egyre kevésbé érzem, hogy a percnyi probléméimnál nagyobb és távolabbi problémákra, vagy globális eseményekre kéne időt pazarolnom
nem tudom értelmezni a személyes élmények és a személytelen, nem konkrét emberre vonatkozó megnyilvánulásokat
az absztrakció képességéről alkotott gondolataim többsége szintén érdektelen lett
viszont kellene főznöm egy teát, kamillás-mézeset, kellemesen büdös
a magány nekem mindig belsőség, vajon lehetséges a külső magány: ami rajtam kívül keletkezik, mintha másokat érintene

Daya Cahen, Nashi, video, 26 min, 2008 (link)

Frank Zappa: Muffin Man Live, 1977

Klaus Nomi - Total Eclipse 1981

The Threshold HouseBoys Choir ~ Ikoreek

"nem nagyon történt semmi", nyugalom vana vizeken, a szigetek közt kék folyadék, körülöttünk láva, belül táguló repedés, keresztbefont lábakkal nézem a mosógépem ajtaját, még 36 perc mire végez, pont amennyi kell - mindenből marad egy kicsi, talán belőlem is, talán nem. "Az összefüggéstelenség a gyávaságom" - leleplezem magam, ha kell, ha mégsem, félremagyarázom a sikertelenséget, valamivé átalakul, valamivé, amivé nem akartam - a tökéletes hazugság az, amikor már én sem tudom, hogy mit kellene gondolnom, ha igazat akarnék gondolni.
Legfőképpen apróságnak tűnik - a legtöbb gondom. Ez is. Az is, hogy feltételezem, hogy nem így kellene élnem, hanem: több mosollyal, több vigasszal, jobb tervekkel: a képmutatás és a boldogság nem ugyanaz. Micsoda felfedezés. Majdnem elhittem.

álmos vagyok, de az alvás jelenleg az egyetlen dolog amit szeretnék elkerülni (azért ilyen furán, mert van más is, például a szex, vagy a fogszuvasodás, de ezek hátrébb vannak: logikusan az előbbi gondolatra ráfűzve), szóval: nem hiszem, hogy az alvás fontos lenne (a szendergés, sunyás, bubukálás sem azok), pedig kényszeresen azt gondolom, vagy vágyok rá: hogy siettetnem kellene, úgyis elalszok, úgysem sikerül(?) de azután: előbb-utóbb megtörténik (mindig), pedig néhány perccel a bekövetkezte előtt még azt gondolom, hogy nem fog sikerülni - és feketeség, majd pedig hajnal van és felébredek. 3:28 - vagy valami ehhez hasonló szám van a telefonomon: sötét van, az utcán minden ugyanolyan, de mégsem én vagyok ez a szőrhalom és fehér lábujjcsomó.

újra sikerült leszoknom a piálásról, sokadszorra::: csak a halálvágyról nem, de ez már túl nagy cél lenne, elérhetetlenül lebeg a távolban: nagy fehér picsáját felpúpozza, majd lelapitja: mint valami dilis teve -----szóval: nem merem kitűzni ezt a célt: és egyébként is kedvelem a halálvágyamat, "valakinek írni valamiről ami valójában semmi" - és ehhez hasonló, wc papírra való gondolatok, a közhelygyűjtemény páratlan oldalaiból összeollózott egyeleg. szarság. mondhatni.

egy tipikus, teljesen megszokott fordulat: "valahol olvastam valami érdekeset, de elfelejtettem" - ez annyira sejtelmes, nem-de-bár? olyan bizsergető: nem tudni valamiről, ami megtörtént. Az elme kóros elváltozásainak mű-felvállalása (játékból, mint az élvezet korbácsolás egy bdsm klubban) épp olyan divatcikkek mint a magassarkú, vagy a színes szemüvegkeret: mostanában divatos autistának látszódni, társaságban nagyszerü téma, ha mr. Úraság, vagy ms. Úrság besimeri, hogy asperger-szindrómás, vagy csak volt, de kigyógyult, a szkizofrénia túl közhelyes, jelenleg épp nem divatos.

Eldöntöttem két műanyag dobozt az asztalon, tropical fruit zselés gyümi volt az egyikben, állati zselatin nélkül - hetekig vadásztam rá, a másik meg rizspuding volt: nem annyira jelentős dolgok ezek, de mégis jó ha tudok róluk: elvégre jobb ha mindenről tudok ami történik, amit csinálok...egy-egy mozdulat: önös ürességében, ön-árnyékától táncoltatva, akár fontos is lehet, ha nem most: , akkor, majd tán: máskor.

"Táncolnék és elhagynám az eszemet.", "csalnék és hazudnék", "ezek után elvágnám csukló-hajlatban-ez-egyik-fő-verőeremet" - de fontosabb, hogy csak gondolat legyen a szenvedés, mert gyáva vagyok fájni, valójában egészen kellemesen érzem magam a céltalan és üres életemben, mosolyogni is tudok, akár egy hernyó, aki kellő méretű hálószobát rágott maga körül az őszi körtében.

Zenét hallgatok. Beragasztom ide és ittmarad. Majd évek múlva valaki meghallgatja és ugyanazt gondolja majd amit épp az a fűszál amit délután láttam az udvarban.

Patrick Cowley - Journey Home

Már korábban is említettem, hogy szeretnék házat venni, de nem nagyon akartam bővebben írni róla, mert csak egy kósza terv volt. Most júniusban elkezdtünk komolyabban is fogalalkozni a dologgal, míg végül felkerestünk egy ügynökséget - miután kiválasztottunk egy házat. Tanácsokat és információkat kértünk a hitelekről, bankokról és úgy tűnt, hogy sokkal jobban megéri új házat venni, mint bérelni. Ezért elkezdtem az intézkedést. A folyamat eléggé lassú volt, de most, két hónappal később már ott tartunk, hogy elvileg jövő héten megkapjuk a kulcsokat és beköltözhetünk. Az első dolog amit megterveztem az a nappaliban a könyvespolcok - mindig szerettem volna egy "hatalmas" könyvespolcot, de eddig soha nem tudtam megvalósítani, mert csak albérletekben éltem, oda meg minek...csak cipleni kell ha továbbmész. Ez egy új ház, most építették, a konyha és a fürdőszobák teljesen be vannak rendezve, van szellőző, fűtés, légkondi. Majd később veszek napelemeket a tetőre. Egyelőre ennyi. Igazából semleges az egész, nem gondolom azt, hogy ez egy végső állomás az életemben, egyszerűen csak kiváltja az albérletet - kizárólag a könyvespolc és a műterem (mert az is lesz) az ami miatt örülök ennek az egésznek. Szerencsénk is volt, mert Manchesterben nem túl sok új ház épül, tehát, ahogy írtam: egy kicsit szerencsém is volt ezzel az egésszel, ha 1-2 nappal később találok rá a hirdetésre, akkor már valószínűleg nem lett volna eladó. A költözés után a pénzem nagy része valószínűleg könyvek vásárlásában fog "elmúlni". Ami sokkal jobb mintha nem így lenne...

"Csakhogy itt vagy." - gondoltam, miközben a lábujjaimmal előrehajtottam magamat. Csak a szőnyegen, de valójában egy kristály belsejébe képzeltem magamat. Smaragd? Amazonit? Valami más? Szédültem és "szívdobogásom" volt (ez micsoda kifejezés...az ellenkezője vajon mi?), ez nem történhet meg - belőlem nem lehet őrült - csak úgy, egyszerűen. Nem lehetek egy könnyedén összeomló játékbaba, akinek külső erő sem kell a megsemmisülés-érzethez, elég ha gondolkodni kezd - máris összeomlik. Én egy buszmgállóban is el tudom képzelni, hogy "most vége az egésznek", nem érdemes, nem működik, ha így - hát így. Vagy most?

csődület
lassan akart zenétt hallgatni




COH & COIL - Fffetish csúszok ha néha markolom a lámpát, átsétálok a szobán, az ablakban valami abszurdat kéne gondolnom, illetve előtte állva, illetve nem haladok, csak bugyborékolok.

valamerre

nem pontosan arra

érdekes.




La Caravan Dance Theatre- Dance Opera- THE DYBBUK (Trailer) in Calgary

Sopronban, gyönyörű idő, egy fröccsöt itattam magammal - bio rozéból, utána csak vizet vedeltem egész este, a Hotel Sopron 301-es szobájából látni, ahogyan elterpeszkedik a város, elképzelem milyen lenne ugyanez a látvány ha épp havazna.
Sopronban nincs egyetlen jó étterem sem, mindenütt a magyar konya legrosszabb arca: sok legyen, igénytelenül. A vegetariánus étel egyenlő a rántott gombafejjel és a rántott sajttal. Szánalmas. Antikváriumot viszont találtam, egy egészen jót, vettem is két könyvet, szerintem ma délelőtt még elsétálok oda.
Hajnali három óra. Kinyitottam az ablakot, hogy bejöjjön a hűvösebb levegő, behallatszik a harang hangja. Meg valami fura madárhang pittyogása.
Délután kisétáltam a Volt fesztiválra. Borzalmas volt. Körülbelül két órácskát lehettem ott, utoljára hét éve voltam egyszer, akkor pozitív emléket hagyott bennem, de ez most...borzalmas. Még középszerűnek sem nevezhető, egyszerűen olyan mint egy felnagyított falunap: ócska fesztiválzenekarokkal, ócska ételekkel, semmitmondó és erőltetett beszélgetős műsorokkal. Egyszerűen: igénytelen és ciki. Mindegy, ma még kinézek megint, hátha akad valami pozitív élmény is.

"indokolni, megindokolni és megmagyarázni, ha máshogyan nem megy, akkor előkerül a cinizmus" - valami ilyesmit gondoltam reggel, amikor megnéztem egy interjút Gerő András történésszel, akit egy nem demokratikusnak nevezhető rendszer (lásd a Freedom House ezen a héten kiadott jelentését Magyarországról) Nemzeti Színházának a hivatalos lapja felkért arra, hogy írjon egy szubjektív és független beszámolót az előadásokról - nyilván nem azért, hogy valaki által legalizálva legyen a színház működése, hanem csak úgy demokrácia féltésből...ugye? És Gerő András megtette, megírta sőt jópofinak tartota és akiknek ez nem tetszik, azok szerinte egy “törzsi kultúra” szokásai alapján vislkednek...mert ugye, akinek nem tetszik az ha valakinek laza a gerince, az a törzsi kultúra legfőbb ismérve. Ezt az interjúban is kifejtetette miközben magabiztosan mosolygott. Érdekes volt látni, hogy élőben hogyan működik a fent említett pszichológiai jelenség: elbagatelizál, cinikusan kioktat és önigazol. Pedig kedves Gerő András, lehet, hogy pont Ön az aki a törzsi társadalmi berendezkedés elvei szerint viselkedik, miközben úgy tesz mintha egy normális országban élne és egy olyan Nemzeti Színházat próbál hitelesebbé tenni a független írásával az előadásokról, amelyiknek a vezetője olyan vállalhatatlan dolgokat tett és mondott amitől minden jóérzésű ember minimum a fejét csóválja. Ön nem. Ön visszatámad és azokat bántja akiknek ez nem tetszik...gratulálok,  Gerő András nem érti, hogy nem az írásával van baj, ami nyilván teljesen oké és független - nem képes felfogni, hogy úriember nem pacsizik egy elnyomó rendszer kultúrpolitikájával...sem igy, sem úgy. Egy neves történész egyszerűen képtelen felfogni ezt? Kétlem. Talán, egyszerűen csak tudja ott legbelül, hogy hibázott és ezért az interjúban védekezik és támad...nem szánalmas ez: emberi. Ha meg nem tudja, és tényleg azt gondolja amit mondott..az rá nézve szomorú. Mindegy, a lányeg: Önnek sikerült a “cinizmust kimaxolnia” - pestiesen írva...magyarul meg: inkább nem írom le amit gondolok,

mai üzenetem a világnak:
egyé, vegyé, tévézz, igyá, egyé, bassz, szarj, egyé, vegyé, igyá, bassz, vásárolj, egyé, fingj, tévézz, egyé, bassz, igyá, egyé, vegyé, vegyé, igyá, egyé, vegyé, tévézz, tévézz, igyá, vegyé, egyé, tévézz, egyé, igyá, tévézz, igyé, egyé, vegyé, vegyé, egyé, igyá, vegyé, bassz, tévézz, egyé, igyá, egyé, egyé, tévézz, szarj, bassz.
hogy miért? mert kicsit elegem van abból a sok ostoba emberből akikkel meg kell osztanom ezt a bolygót. Nem szép dolog másokat ostobának nevezni? Lehet, de hazudni sem szép és hazudnék ha nem azt írnám amit gondolok. 
1. A Stanford, a Princeton és a Berkeley Egyetem ezévi és a Duke Egyetem tavalyi kutatásai alapján a fajok tömeges kipusztulása körülbelül 114-szer gyorsabb annál ami a normális lenne. Ezt mi emberek okozzuk.
2. A bolygó felmelegedése szintén gyorsult és gyorsul jelenleg is, ahogy ezt leírom. A 2015-ös év eddig megint a legmelegebb év volt.
3. Felzabálunk minden erőforrást, a szegény embereket pedig elneveztük "harmadik világ béli" embereknek, mintha űrlények lennének. 
Ez mintha vers lenne, de nem az, pedig inkább ezekről a dolgokról kellene írniuk a költőinknek, de ez túl földhözragadt, nehezen társíthatóak hozzá lelki folyamatok, erős képzetek. Pedig benne vannak ezek is - mint mindig ha a valóságról gondolkodunk, mert mindennek az oka ugyanaz, ami jobbá és romlottabbá tehet: az emberi természetünk nyomorúsága és folytonossága.
A felsorolást még lehetne folytatni... Minden rohad, pusztul és fogy és mi csak az immorális viselkedésünk mögé tudunk bújni, egyre cinikusabbnak kell lennünk, egyre kegyetlenebb véleményt kell megfogalmaznunk a magunk védelmében, hiszen ezek a nélkül a védekező mechanizmusok nélkül, reggelente a tükörbe nézve már csak egy szörnyeteg nézne vissza ránk.
A művészetnek kötelessége bemutatni azokat a folyamatokat, emlyeket a legtöbben nem akarnak látni, amiről nem akarnak tudomást venni, olyan tükrök kellenek - vagy olyan tükörként kell "viselkednie" amely figyelmen kívül hagyja a védekező mechanizmusokat és azt mutatja amilyenek az álcáink nélkül vagyunk, nem kell sem több, sem kevesebb.

rászoktam az esti sétálásra, itt a környéken, közben mindenfélén lehet gondolkodni, nem könnyű kiválasztani, hogy merre induljak.
a képzeletbeli világ jobb, az a valóság, ez a másik pedig,,,túlzás nélkül, óvatosan fogalmazva is: borzalmas helynek tűnik. Megszoktam, de nem szerettem meg.
Faludy Györgyöt olvasok, illetve újra, régebben már olvastam a regényeit, olyan mint volt: jó. Az egyik legnagyobb irodalmi kincsünk lehetne, mégsincs megbecsülve, valószínűleg azért, amiért életében sem becsülték.
Lassan indulnom kellene. Még két hét és kezdődik a nyári szabadság. Egy kicsit sem várom, kizökkent a napi ritmusomból, ami egyrészt nem baj, sőt szükséges, másrészt viszont fárasztó.

üres reggelek, ücsörgök a buszon,
bal oldalon, a harmadik ülésen.
körülöttem télszerü június,
megbabonáz az unalom, hogy nem kell
terveznem, birtokolnom
s ha mégis kellene, amikor akarom: feladom.

nem kényszer az élet, s ha mégis annak tűnne,
az árnyékaimra mindig számíthatok, nem
kell erőkifejtés ahhoz, hogy ami van
másmilyennek tűnjön: szürkébbnek, fakóbbnak;
közeben odakint megdermed a látvány, az
ablak mögött elhalad a külvilág
nem számít semmi, s ha mégis, csak keveset.

hazafelé menet, keresztülsétltam egy kopott

zebrán, csak ennyire emlékszem

a lábaim alatt rezgő szürke membránból,

próbálok visszagondolni sétánk kezdetére, 

a taxitól a Mojo bárig vezető útra. A Deansgate elejére.

A részegek 

szétrebbennek előttem

mint sűrű rajban úszkáló halacskák,

pedig ez itt csak egy sétáló árnyék, saját

néma medrében lassan mozgó idegen bánat,

nincs mitől félniük.

hosszú, fehér combok

az esőcseppek vonalkái mögül; mint ijesztő 

bábok tartozékai, mozognak

egy helyben tipegnek, vagy épp o alakra nyitott szájjal

az ég felé fordulva: talán ásítnak, vagy kacagnak?
az emberek Mcr-ben

még ilyenkor is csendesen, türelmesen sorakoznak,

a bárok bejáratai előtt, hogy odabent; csak még;

csak újra, csak talán
valami - akármi, elterelés, takarás, könnyítés.

egy kaland,
pontosan kit és mit keresünk itt?

Az éjjeli üzletben,

egy kötött pulóveres, zöld nadrágos, fekete lány

épp azt a sört nézegeti amit én, nem emlékszem

mit akartam pontosan, vontatott, szaggatott

a működésem - végül csak egy szendvicset vettünk,

aminek az egyik felét a kukába dobta,

mire kellene emlékeznem? elég ha

ezekre a színekre, formákra és pulóverekre

emlékszem: könnyű a felejtés.

lila, lila, bordó: a lámpáktól megveszett,

a részegen fetrengő: a magába befelé okádó,

szenvedélytelen és üres megszerzési vágy

váltakozó kéjpumpája, apró rezzenésekkel

múlik bele az egyre terjeszkedő, belső tompaságomba.

az Arndale kijárata előtt üresek a bódék,

ritkán ilyen csendes itt minden, csak egy rasztás hajléktalan

üti két tenyérrel a dobot, közben csukott

szemmel vigyorog, arrébb egy

elektromos gitáron játszó ember

közönség nélkül tátog és beszél, nem emlékszem

mit, pedig nem voltam részeg,

nincs hideg, csak eső, a 143-as busz

végül megvár, hogy némán, hazáig, zötyögve

elfeledjem ezeket is, ahogyan kell.

az Oxford Roadon a  megszokot látvány: diákok, hajléktalanok::ez
az egész, igy együtt: a kép

a busz ülésébe présel, az ablak alatt sétáló emberfoltok

a szemeimnek valószerűtlen film-folyamként kínálják a valóság
egyféle tömör látványát, amit csak bámulnom kell: mutat mindent,
így ártalmatlan bambasággal, csak nézem amíg még kínálja magát.
A sötétbarna rágógumi-tavacskák öblei közt ücsörgő hajléktalan kutyája, épp
oly türelmesen követi a gyalogosok lábait, mint ő maga, én pedig
próbálok minél gyorsabban haladni, mint mindenki; nem
akarok már észrevenni semmi fontosat : semmi meghatót: vagy álmosat.
saját fantáziavilágokat hoztam létre, mindegyikben más a szerepem,
ha egyáltalán én vagyok még az ott az ablak tükröződésében - nem tudom,
ahogy haladok a Curry Mile felé, a sokféle arctól már rég nem
szédülök, megnyugtató, hogy minden máz ugyanazt a
húsdarabot vonja be, nem zavar a kosz: ahogy East Didsbury
finom pázsitja sem; bár alkalmanként elfelejtek levegőt venni,
vagy épp a galambokhoz beszélnék, de azok csak burrogva követik
a saját biológiai programjukat, nem értik mi van velem.

hajnali fél háromkor rozét iszogatni, ez olyan blogos nyafogás, hogy "jaj" szokatlan - és egyéb teljesen felesleges sejtés-körök, pedig, gondolom sokan csinálják ugyanezt.
három napos hétvége van, emiatt nem csak péntek este volt az egész város tele beállt emberekkel, de ma is, mindenütt sikoltozás meg üvöltözés és még hol van a reggel hét óra...?
nem szeretnék semmit megváltoztatni. sem fiatalabb lenni, sem másmilyenebb. minden jó úgy és ott ahol van. ezt csak úgy, megerősítésnek, hogy nincs mitől tartani, a csendesség és a "lenniség" - hogy félrebeszéljek, ott és úgy hagy léteznem, ahol és amikor elfogadom azt, ami az érzékeim szerint: megtörténik. Ha jó, jó, ha borzalmas borzalmas - a dolgok egy bizonyos szint után nem változtathatók meg. Előtte igen. Azután már egylényegűvé válnak velünk és egy lesz a tulajdonságaink közül - kicsiben és nagyban is ugyanígy történik. Az újat félik, majd próbálnak szabadulni tőle, majd lassan elfogadják és néhány száz év múlva már harcolnának és gyilkolnának érte.
ma rajzdeszkákat nézegettem, van egy amerikia webshop, "overstock" a neve, ahol olcsón egészen jókat lehetne rendelni, majd meglátom.
mert végül is: minek kellene nekem rajzdeszka? a művészet kinőtt ruháját a derekad köré, hogy majd gondoljak mélyeket, vagy valami teljesen nem oda-illőt, tátogjak, vagy elmodnjam ugyanaz ötvenedszer is? az érzés, a gondolat: csak egy bizonyos ideig tűnik erőteljesnek és a legerősebb emóció is nevetséges időpocsékolássá silányul az őszinteség hatásásra. Nem kérdezem. Átélem.
Láttam egy rókát a melelttünk lévő társasház bejáraához vezető járdán, jó kövér volt, majd jött egy ember és elhúzott, én eközben a rozémmal voltam elfoglalva.
Az alvás jó, de nem mindig jön össze...most megyek és megpróbálom előidézni-----

veszek lakást, Mancheseter északi részén, tegnap voltam megnézni, teljesen új, még be sincs fejezve, még soha nem volt saját lakásom, mindig albérletekeben laktam, még a gondolata is fura, hogy saját lakásom legyen. A legjobban annak örülök, hogy végre lehet könyvespolcom és nem kell visszafognom magamat a könyvek beszerzése terén - mert, ugye albérletekből albérletekbe eléggé fárasztó átcipelni a holmikat, ezért jobb ha csak a legszükségesebb dolgokat szerezzük be, a könyvek pedig nehezek, sok helyet foglalnak és nem szeretik a sok mozgatást - ez így fura, de mégis..itt hagyom.
az előző hétvégén terveztem magamnak két darab pólót (mármint a grafikát amit rányomnak), el is küldtem egy online pólókészítő cégnek őket, elvileg holnap kellene megkapnom, remélem jobbak lesznek mint az előzőek, mert az előzőeknél a színekkel nem voltam megelégedve
egyre jobban szeretem Manchestert, most szeptember végén lesz ötödik éve, hogy ideköltöztem, még 7-8 hónap és már többet fogok itt élni mint amennyit Budapesten éltem mielőtt idejöttem volna.
esetlegesnek tűnik minden, és kicsit félelmetesnek is. például a hitel. amit fel kell majd vennem, még soha nem volt hitelem sem, úgy tűnik ez együtt jár a saját lakással, lehet, hogy ettől felnőtt leszek majd? számomra mindig azok a felnőttek akik tudnak autót vezetni (én nem tudok), lehet, hogy ez is hasonló? vagy csak a kényelmi-elhülyülés első stádiuma? beragasztom magam egy helyre és úgy érzem majd, hogy az az enyém, hogy tartozok valahova? I should not ask this type of questions as those are irrelevant. Why? It is just frightening. Elmászok aludni, mert korán kelek és már így is két órával később fogok lefeküdni a szokásosnál, reggel nem lesz valami kellemes felébredni...

Kaliforniában már egy ideje az történik lokálisan, ami egyre gyakrabban megtörténhet majd a jövőben, először csak a mediterrán országokban, majd máshol is. Az édesvíz-készletek egyre fogynak, Kaliforniában most épp a mandulatermesztő farmekrokat hibáztatják, miközben a lakosság szinte semmit nem volt hajlandó tenni annak érdekében, hogy mindenkinek elegendő víz jusson. Óriási házak, úszómedencékkel, zöld pázsittal és a húsevés... Persze a mandulatermesztők ettől függetlenül még óriási mennyiségű vizet fogyasztanak, hiszen itt termesztik a bolygónk telejes mandulatermésének 80%-át, ami több vizet fogyaszt mint amennyit teljes Los Angeles... A mandulatermesztők bűnbakokok lettek, a szokásos történet zajlik: valakire rá kell kenni a dolgokat. Tudni kell, hogy az USA-ban Kalifornia adja a teljes zöldség és gyümölcstermesztés közel felét és ugye minden növénynek víz kell – nem csak a mandulának. Érdekes figyelni a víz miatt kialakult, egyre erősösdő harcot. A lényegről persze senki nem beszél...a globális felmelegedés valódi okairól, a mérhetetlenül sok autóról, a húsiparról, a lakosság fogyasztási szokásairól és egyebekről. Minden megy tovább, egyenesen fejjel a falnak, a bolondok hajója a szokásos módon viselkedik. Semmi különös.

most nyáron még utoljára, magyarországi nyaralást szerveztem. június végén elugrok két napra Sporonba, majd ezután Keszthelyre, ez utóbbit kicsit "kötelességből" csinálom – családdal kapcsolatosan. A soporni nyaralást – bevallom: kicsit jobban várom (és nem csupán önzésből, hanem mert, egészen egyszerűen, szerintem minden ember csak egyedül tud igazán pihenni, önmaga elméjét rendezgetve. Nem véletlen, hogy a magány fontos volt mindig a történelem során; fontos és félelmetes is egyben (a tükrünk...amitől félünk, magunkban ott bent - ilyesmi).) , szóval - ott egyedül leszek, magamnak szerveztem, magamban magammal, sétálok, reggel kávézó, kisétálok a V fesztiválra, megnézek valami koncertet és utána visszabattyogok a hotelba, nem kell senkivel semmit, magány a tömegben. Nincs ismerős, nincs jópofi, nincs megbeszélés, nincs semmi csak én és a gondolataim.

Már hónapok óta nem írtam ebbe a blogba semmit, mert nem volt mit mondanom saját magamnak (sem) - ilyen egyszerű. Csak dolgoztam, ahogy kell. Egy hónapja voltam két napra Prágában – ezt majdnem el is felejtettem...

Jelenleg épp "Házat akarok venni, itt Manchesterben." - ezt már egy ideje gondolgatom, újra és újra, egyre gyakrabban, nálam ez a fajta “gondolgatomkodás” szokott a terv megvalósulásának az első szakasza lenni, évekig is eltarthat. Ki tudja? Különösebb akadálya eddig sem volt, már rég vehettem volna, csak eddig még a saját ingatlan gondolatától is rosszul voltam. Az albérlet ugyanis - valami módon, mondhatni “fiatalon tartott”, nem engedett ugyanis elkényelmesedni, eltunyulni – amit a “stabilitás illúziója” egy saját ingatlan formájában, talán egy kicsit jobban megtehet.... Ki tudja..még akár fel is adhatom az eddigi kóborló életmódomat, hogy legyen valami tulajdonom, legalább egyszer az életben ezt is ki kellene próbálni, csak nem annyira borzalmas (nevetés) – na persze, ettől semmi nem lesz “stabilabb”, mert az életben semmi nem “stabil”...csak lenne egy hely, ahová majd végre merek saját bútort venni – (még soha nem volt saját bútorom...) mert nagyobb a valószínűsége, hogy nem lépek le onnan 1-2 év múlva. Ez színtiszta önbecsapás...de milyen kellemes! Muszájból, vagy más miatt: ahogyan kell, ahogyan mások is teszik – akár beismerik, akár nem.

alvasemmi, ülvekevés. nem történt semmi, csak lassan vége a februárnak

"Colony Collapse Disorder" by Mystical Weapons

Terese Svoboda:

Glass of Water Encounter


She dances only in her necklace,
scotch-lit surely. He touches his glasses.

Nightie-less, dugs whipping, hair sprung,
some music inside, out, wet tongue

tip at her lip, no mere palsied shuffle,
both bony feet lifted, elbows awful.

Shakespeare’s banshee of wailing parts,
a woman with hair, a woman with warts.

He’s fixed to the floor. Dear Heloise:
do other presumed-sane mothers do this—

wait in the dark after the ball
to strip for their sons at the end of the hall?

A dream, insists his sister
but his first wife knows better.

Vicces az egész.

kellene csinálni valami szuperfikciós étteremhálózatot és egyházat; nehezen indul a reggel; Martin Kippenberger vett meg egyszer egy benzinkutat és elnevezte Martin Bormann benzinkútnak, Brazíliában azt hiszem, vett fel alkalmazottakat is, akiknek a telefonba mindig be kellett mondaniuk, hogy "Tankstelle Martin Bormann". csak úgy eszembe jutott a szuperfikciómról, de hagyom, mert indulnom kell a buszra

Don Joint Green Horses, 2011

Vanessa L. German, "White Naptha Soap or,
Contemporary Lessons in Shapeshifting," 2013

Oscar Enberg, Die Nabelflasche Set Dress, 2014

Viktor Rosdahl, Grisajävlar, 2010

Yngve Holen és Oscar Enberg installációi nagyon érdekesek,

mindig meglep ha megtudom valakiről, hogy "hivatásos költő", eszembe jutnak az olyan eszmények, mint az őszinteség, szabadság. igazságkeresés - és nem értem, hogy hogyan lesz ebből egy főállás. mégis sokan művelik és díjazzák, hogy otthon a meleg, kényelmes szobából lehessen gondolatmaszturbációkat gyártva, költőnek látszani.
már csak két hónap és itt a tavasz. koránhajnalodás, korábbanvilágosodás és az angol tavasz minden illata - jön a legszebb három hónap júniusig.

Destroy All Monsters - November 22nd 1963

Niagara. Egy igazi punk legenda Detroitból, nem írom, hogy a 70-es évekből, mert az utolsó fellépése, amiről fotót találtam 2012-ben volt. Annyi biztos, hogy a 70-es évek elején lett a Destroy All Monsters énekese, dizájnere. Xerox nyomatokat, album borítókat tervezett. Próbáltam kideríteni a valódi nevét, de sajnos nem sikerült. Az első kiállítása Nagy-Britanniában itt volt Manchesterben, 2006-ban.
Lustva vagyok többet írni.

Captain Beefheart - Ice Cream for Crow (HIgh Resolution)

Róluk mindig a Bizottság jut eszembe, de nem tudom miért, mert kevés a hasonlóság. Nem keresek kapcsolódási pontokat.

Bohdan Mazurek: Bozzetti (1967)

Nagyon érdekes cikk a lengyel populáris zene és a filmek kapcsolatáról: "Colors of Joy and Sadness: Polish Electronic Music in Service to Cinematography" ez így működött mindegyik KGST országban - minden ítélkezéstől mentesen. Érdekes, hogy már 1958-ban megjelentek az elektronikus zene csírái Lengyelországban, a cikkben említett Włodzimierz Kotoński által.




Włodzimierz Kotoński: Mikrostruktury (1963)

Csodálatos, hogy az elektronikus zene milyen gyorsan elterjedt és szinte semmi különösebb ellenállásba nem ütközött - valószínűleg, de ez spekuláció - az államszocialista rendszerek űr-mániájának és pont a fenti cikkben említett, gyorsan fejlődő filmművészetnek is köszönhetően. Ez nem konklúzió, csak gondolkodtam.

Kár, hogy az ember nem gyógyíthatja ki magát a nemzetiségéből, nem akarok magyar lenni, mert olyan mint valami betegség, so it would be better to write and think in English but I don't want to be anything. Alvódni, nem figyuzni és nem kéregetni másoktól semmit - megértést elsősorban nem, hogy mit nem még? Nothing. Don't ask for anyone to stick to my skin. Slowly. Quietly. This one dawn is same then yesterday but it should be different. Should it be diff? Any különbség? Nem érzékelem, tak dobre - neked sem hagyok magyarázatot. Explanations are vague. Egy kicsit kiesni a szerepből. Nem árthat túl sokat az elengedés, egyok nap így, másik nap úgy: az agysejteket megöli a megszokottság? It is not sure but It could be. It could be here. Válogathatnék neked a belső rózsáim közül, némán figyellek? 

This morning is a bit atypical. Ok. It is not. I am just kidding. Várom, hogy elmúlj belőlem, hogy magadtól megszűnj létezni a fejemben.

Kár, hogy nem fontos ez az egész? Significance is funny. You should not be here. 

Eléggé idegennek tűnik, távol, a hússzínű háttérben egy körtefa, néhány levéllel. Ezt jól összekevertem, pedig nem vagyok sem részeg, sem szétesett. Csak szomorú.

Maurer Dóra matematikai járékai és Francis Bacon orvosi, művi, torzulásai együtt :: a legtöbb embernek nehéz elképzelni a kettőt, mint egymást kiegészítő világokat, mint egymás komplementereit, nekem viszont ez a normális, a két világnak nincs különösebb értelme a másik nélkül - mintha kiüresednének. Persze nem konkrétan a két művészre gondoltam, hanem a racionalitásra és az irracionalitásra.
Tegnap berúgtam, vettem egy üveg vörösbort (ausztrál). Azt szeretem, hogy az ausztráliai termelők nem játsszák túl a szerepüket, egyszerű csavaros tetőt raknak a borokra, ami egyáltalán nem ront a minőségen. Ami pedig a minőséget illeti: nagyon magas. Persze, végül is teljesen mindegy, hogy mivel mérgezem magam, vízzel hígított tisztaszesz is jó lenne.
Onnan sejtem, hogy hónap eleje van, hogy bérletet kell vennem. Hatvanegy font. Négy hétre. Egy óra múlva, nyolckor nyitnak. Addigra valahogy odaérek a stockporti buszmegállóba, mert később már sorakozni kellene.
Tegnap visszakaptam a telefonszámomat, mert ellpoták a mobilomat Szlovákiában, egy hete, kártyával együtt, ez így jó.
Mennyi unalmas és felesleges dolog ad vázat az életünknek, ami ezektől eltér az csak kicsit hajlít rajtunk, vagy megszúr, csiklandoz, de nem igazán hat - vagy nagyon, ha épp sokkszerű. Az engem formáló dolgok többsége unalmas és hétköznapi, egyik apróság a másik után: csak nem szeretem látni ezeket, mert mutatják a hétköznapiságomat és ki akar hétköznapi lenni? Ezzel biztosan így vannak mások is. Vagy nem.

Ez az első munkanap ebben az évben, egészen jó volt reggel buszozni, mert egész Manchester ki volt halva, sehol egy ember, a belvárosból Middleton felé a buszon csak egy utas volt rajtam kívül.
Több mint kétszáz email várt rám - jó lesz végigolvasni(?)(minek?), ebből talán húsz lesz fontos, vagy annyi se. kuka. kuka. kuka. ez lesz a módszerem.
Az asztalomon, az irodában egy csomag várt: Mike Kelley, Foul Perfection című könyve volt benne, amit J.-nak rendeltem még karácsonyra, megtartom magamnak, legalább lesz mit olvasnom este.
Előveszem az új bögrémet, amit karácsonyra kaptam a kollégáimtól, elmosom, főzök bele egy kávét - épp olyan ízű lesz mint az előzőben?
Remélem nem történik semmi, remélem, hogy az egész év egy kibaszott nagy unalomhegy lesz, az a legjobb álca, a legszebb ajándék és a legmegfelelőbb ok arra, hogy várjuk a következő évet?

Christopher Wool, Trouble 1990,
Enamel on aluminum

Richard Prince, Untitled (Cowboy), 1989

(hehe)Christopher Wool "Drawings Of Beer On The Wall" (Falrakészült-sörrajzai) jutottak eszembe, amelyek egy része zománcművészet, sört sosem látott. Próbáltam megérteni a koncepciót az eddigi munkáiban, de nem sok támpontot adott. A folyadék és a graffiti? A szétfolyás és a gunyor-vigyor rajtam, hogy nézzek? Néha egy szlogen, de nem úgy mint például Joseph Kosuth munkáiban - itt zavar keletkezik a jól kimért provokációban, meg az, hogy egyáltalán: van provokáció. És évtizedeken keresztül, míg végül eljut a köztéri szoborig, a három dimenzióig.(hehevége)Ma már nem írok többet, a saját eltüntetésemet kell megszerveznem magamban.

Jegyzet magamnak. Az Új-Konkrét művészeti mozgalom (Neo-concrete) Brazíliából indult a NeoConcretist manifesztum publikálásával a Jornal do Brasil nevű újság vasárnapi kiadásában, 1959 március 23.-án. Ez az irányzat nem is nagyon terjedte el Brazílián kívül, legalábbis én nem tudok róla. A csoport céljaival nem sok, de eléggé jelentős művész értett egyet: Lygia Clark, Franz Weissmann, Reynaldo Jardim, Sergio Camargo, Lygia Pape, Amílcar de Castro,Theon Spanudis és Ferreira Gullar. Ezek fiatal művészek voltak, akik integrálni akarták a legújabb művészi irányzatokat (kibernetika, op-art stb.) a Brazil művészi művészeti hagyományokba és ezért csinálták ezt a csoportot. Jegyzet vége.
Ma már nincs értelme újabb irányzatokat létrehozni, hiszen a célja mindenkinek ugyanaz: pénzt keresni és média-ismertséget szerezni. Ez természetesen nem igaz, de jól hangzott és mint kellően leegyszerűsített séma: fikcióként elfogadható kiindulási pont egy történethez.
Az alvásmegvonás nem alváshiány. A betűk összemosódása nem okvetlenül rossz. Pittyogott az ébresztőm, snoozoltam - véletlenül.

Érdekes korszaka volt az MCDC-nek (Merce Cunningham Dance Company) amikor Robert Rauschenberg volt a vezető dizájnerük és az 1964-es turné közben lépett ki a csoportból, Japánban. ez most mellékes, csak megpróbáltam összegyűjteni azokat, akik a csoportban dolgoztak és egy nagyon színvonalas művészekből álló listát adnak ki a neveik: Johm Cage, Robert Rauschenberg, David Tudor (zongorista, zeneszerző)



David Tudor - Phonemes (1981)

Sandra Neels a teljesség igénye nékül - ahogy szokás írni. Nem biztos, hogy szeretem ha valami "érdekes". Ez az egész azért kezdett érdekelni, mert John Cage művei után kutattam, amikor rábukkantam Toshi Ichiyanagi munkáira, aki a 60-as években közel állt Cage-hez és Cage játszotta a munkáit. Lebilincselő ez a pezsgés...




Toshi Ichiyanagi - Parallel Music.

Dora Maurer, Studies of Minimal
Movements (peacock), 1972

w

rendeltem Martin Kippenbergerről egy könyvet, használtat, kellene néhány információ arrról, hogy hogyan igyam le magam megfelelő módon; ez a cinizmus azért került ide, mert ellenálhatatlan vágyat érzeztem arra, hogy cinikus lehessek (engedélykérés nékül, csak a játék kedvéért?); nem nagyon akarok kimozdulni a lakásból (pedig meg fogom tenni: és örömmel, nem egyértelmű?) , pedig holnap reggel muszáj lesz, aminek örülök (lásd fentebb, hogy miért?), munkaterápia - társas kapcsolat, kommunikáció és létfenntartás; amikor úgy érzem, hogy valakinek tartozom valakivel, akkor a hálát segít elnyomni egy önző gondolat? oké, kedélybetegnek nevezem magam? oké? nem válaszolok. "a mának élek" - ezt írta valaki. nem is olyan régen. mosolyogtam rajta. A ma. A holnap. A tegnap. Mindegyik volt ma. Kellenek ahhoz a címkék, hogy létezzek? A mások tapasztalata ahhoz, hogy valamit valamilyennek lássak? Nem. Úgy akarlak látni, ahogyan csak én látlak. Az én szűrőimen keresztül. Nem érdekelnek a támpontok és a leírások, a megfigyelések hasznosak, p r e c í c i ó s hullaház. Tavaly egészen sokat írtam ide, magányos lehettem? Miért gondoljék, hogy a magény szomorú? Mert a társas-lét vidám? Mármint, hogy az lenne? Ezen nevetnem kell... A mánia és a Valamilyen a szavakon keresztül nyilvánul meg, de mi a Valamilyen? Egy változó? Konstans? Nem hiszem, hogy ez fontos...csak létezik, addig van, amíg gondolkodom róla, utána békénhagy és én is őt, a gondolatok azért jók, mert az emberekkel ellentétben félrerakhatóak és folytathatóak. Lehet velük játszani. De nem akarok félremagyarázni semmit, főleg nem a fájdalmat. Érdekes, hogy mennyivel könnyebb "keménynek" lenni és az ilyen viselkedésformát példaértékűnek tartani: nem igényel szembenézést, vagy nem annyira mélyet, hogy a cselekvésképességet gátolná - harc és cselekvőképes maradhatsz. Mindez Kippenbergről jutott eszembe, aki egyáltalán nem volt bájos, kedves és könnyed egyéniség, várom a könyvet róla.

Martin Kippenberger, Untitled, 1991

Avner Ben-Gal, Avner Ben-Gal Untitled, 2010

Martin Kippenberger, Untitled (from the series The Raft of Medusa), 1996

Marnie Weber, Costume

ü

A "figyelmet" próbáltam megérteni. hogy hogyan kell figyelni - egy-egy foltot, textúrát, moccanást, eret, szemet, fület. Teljes képtelenség, a nyugalom és a különféle, egyéb érzetek teljesen jelentéktelenek. Az érdeklődés? Mit jelent? Nem tudom. Zavaró. Van-e valami, amit érdemes megtanulni? Mindent? Vagy csak a sodródást, egy elfelejthetetlen szerelmet, ami átnyúlik mindenen keresztül, ha lehazudjuk, eltussoljuk, úgy teszünk mintha...akkor is ott van, lesz - mert valamilyen titkos kötelékkel kapcsolódik hozzánk - amilyen, vagyok, amilyen lettem, amilyenné váltam: mindig pontosan hozzám passzol. Van ilyen. Hagyom. 

Érdekes magyarul írnom, furcsa az egész napos angolul írás után, visszacsatol a múltamhoz, másképpen hagy őszintének lennem, az angol megint másképpen hat rám. Nincsenek szintek, csak más érzelmi csatornák.

Múlt héten részegen írtam egy üzenetet J.-nak, soha nem tettem még ilyet és nem is fogok a jövőben - remélem, csak leírtam, hogy soha nem mertem őszinte lenni. Ennyi. Valamit válaszolt, de inkább kitöröltem. Elég nevetségesnek éreztem magamat, nem kell a szánalmasságom fokozása. De legalább egyszer az életben leírtam őszintén amit gondolok. Nekem ez különleges, másnak tudom: ez a hétköznapi.

David Bowiet hallgatok, de nem sok jó albuma van...a legtöbb től gagyi. Megyek, és ma egész nap Mike Kelley munkáit próbálom megérteni, mert adós vagyok magamnak egy csomó dologgal. Jó lenne ha három agyam lenne. Jó lenne ha nem lennének érzéseim (hazugság). Jó lett volna ha soha nem lettem volna szerelmes, mert eddig még soha semmi jót nem okozott... ez kellően nevetséges befejező gondolat mára.

Suzan Frecon, lapis (following mars), 2012

Mike Kelley, This video still is taken from
"A Voyage of Growth and Discovery"

Dominique Gonzalez-Foerster, Exotourisme, 2012

Jacob Kassay, Untitled (disambiguation),
Installation view at The Kitchen, NY, 2013

Rirkrit Tiravanija, untitled 2011 (fear eats the soul) (graffiti version)