A "figyelmet" próbáltam megérteni. hogy hogyan kell figyelni - egy-egy foltot, textúrát, moccanást, eret, szemet, fület. Teljes képtelenség, a nyugalom és a különféle, egyéb érzetek teljesen jelentéktelenek. Az érdeklődés? Mit jelent? Nem tudom. Zavaró. Van-e valami, amit érdemes megtanulni? Mindent? Vagy csak a sodródást, egy elfelejthetetlen szerelmet, ami átnyúlik mindenen keresztül, ha lehazudjuk, eltussoljuk, úgy teszünk mintha...akkor is ott van, lesz - mert valamilyen titkos kötelékkel kapcsolódik hozzánk - amilyen, vagyok, amilyen lettem, amilyenné váltam: mindig pontosan hozzám passzol. Van ilyen. Hagyom.
Érdekes magyarul írnom, furcsa az egész napos angolul írás után, visszacsatol a múltamhoz, másképpen hagy őszintének lennem, az angol megint másképpen hat rám. Nincsenek szintek, csak más érzelmi csatornák.
Múlt héten részegen írtam egy üzenetet J.-nak, soha nem tettem még ilyet és nem is fogok a jövőben - remélem, csak leírtam, hogy soha nem mertem őszinte lenni. Ennyi. Valamit válaszolt, de inkább kitöröltem. Elég nevetségesnek éreztem magamat, nem kell a szánalmasságom fokozása. De legalább egyszer az életben leírtam őszintén amit gondolok. Nekem ez különleges, másnak tudom: ez a hétköznapi.
David Bowiet hallgatok, de nem sok jó albuma van...a legtöbb től gagyi. Megyek, és ma egész nap Mike Kelley munkáit próbálom megérteni, mert adós vagyok magamnak egy csomó dologgal. Jó lenne ha három agyam lenne. Jó lenne ha nem lennének érzéseim (hazugság). Jó lett volna ha soha nem lettem volna szerelmes, mert eddig még soha semmi jót nem okozott... ez kellően nevetséges befejező gondolat mára.
No comments:
Post a Comment