az egész, igy együtt: a kép
a busz ülésébe présel, az ablak alatt sétáló emberfoltok
a szemeimnek valószerűtlen film-folyamként kínálják a valóság
egyféle tömör látványát, amit csak bámulnom kell: mutat mindent,
így ártalmatlan bambasággal, csak nézem amíg még kínálja magát.
A sötétbarna rágógumi-tavacskák öblei közt ücsörgő hajléktalan kutyája, épp
oly türelmesen követi a gyalogosok lábait, mint ő maga, én pedig
próbálok minél gyorsabban haladni, mint mindenki; nem
akarok már észrevenni semmi fontosat : semmi meghatót: vagy álmosat.
saját fantáziavilágokat hoztam létre, mindegyikben más a szerepem,
ha egyáltalán én vagyok még az ott az ablak tükröződésében - nem tudom,
ahogy haladok a Curry Mile felé, a sokféle arctól már rég nem
szédülök, megnyugtató, hogy minden máz ugyanazt a
húsdarabot vonja be, nem zavar a kosz: ahogy East Didsbury
finom pázsitja sem; bár alkalmanként elfelejtek levegőt venni,
vagy épp a galambokhoz beszélnék, de azok csak burrogva követik
a saját biológiai programjukat, nem értik mi van velem.
egyféle tömör látványát, amit csak bámulnom kell: mutat mindent,
így ártalmatlan bambasággal, csak nézem amíg még kínálja magát.
A sötétbarna rágógumi-tavacskák öblei közt ücsörgő hajléktalan kutyája, épp
oly türelmesen követi a gyalogosok lábait, mint ő maga, én pedig
próbálok minél gyorsabban haladni, mint mindenki; nem
akarok már észrevenni semmi fontosat : semmi meghatót: vagy álmosat.
saját fantáziavilágokat hoztam létre, mindegyikben más a szerepem,
ha egyáltalán én vagyok még az ott az ablak tükröződésében - nem tudom,
ahogy haladok a Curry Mile felé, a sokféle arctól már rég nem
szédülök, megnyugtató, hogy minden máz ugyanazt a
húsdarabot vonja be, nem zavar a kosz: ahogy East Didsbury
finom pázsitja sem; bár alkalmanként elfelejtek levegőt venni,
vagy épp a galambokhoz beszélnék, de azok csak burrogva követik
a saját biológiai programjukat, nem értik mi van velem.
No comments:
Post a Comment