képek, betűk

A politika mindig csoportok mellett és ellen érvel, egyszerű és buta válaszokat ad, jobb messziről elkerülni, nehogy egyszerű és buta legyek tőlük..., Európában jelenleg épp megismétli magát a 20. század két világháború közötti szakasza; nem pontosan ugyanúgy, nem pontosan ugyanaz, de épp annyira szörnyű. Valaki ír valamit, valaki tesz valamit, reggel elindul munkába, ugyanaz a ruha, ugyanaz a szag és ugyanaz a sikoly. Azért van abban valami derűs, amikor egy élményből, egyetlen találkozásból, egyetlen ismétlődésből egy egész világképet építünk fel, érzelmi alapon. Nah, persze büszkének kell lenni a semmire, elvégre az is valami. Nem nagyon érdemes tárgyakat létrehozni, sokkal jobb csak elgondolni őket, nem hiszem, hogy a külvilágra tartozna bármi is ezekből. Ada Lovelace életrajzát olvastam tegnap, a férfi elnyomás kristálytisztán jelenik meg a történetében, ma már kicsit jobb a helyzet, de nem sokkal. Nem egyértelmű, pontokba szedett, fárasztó. Itt töltöm a nyarat, nem megyek sehová, majd talán télen. Talán.