Már évekkel ezelőtt találtam olyan művészeket, akik hímzést használnak, először fura volt, ma sem túl népszerű, de azért, szerintem sokan használják. Micsoda textúrák és színek, kifejező és tetszőlegesen részletes, durva, vagy finom részek. Oké.
Lassan világosodik, ma is fogok fényképezni a városban, mert csak kora reggel lehet ember nélküli fotókat lőni az üres utcákban - üres utcákat találni az embertelen réteken, buszok, koszok, csatornatetők, házak sarkai, oszlopok, rácsok, cigarettacsikkek, haznált kotonok, eldobott kaja --- nem akarok embert látni a fotóimon, de valahol mégiscsak a nyomaikat szimatolnám? Nyilván, hmm. Nem vagyok fotós, nem értek hozzá, csak magamnak, nulla.
Mindig minden kell ahhoz, hogy valami működjön, soha nem elég a Csak. Csak Tehetség. Csak technika. Csak érzelem. Csak. Együtt jobb. Csak nehezebb.
Manchesterben nagyon jó témák vannak, szinte minden utcában van valami megrázó - az emberből visszamaradt lenyomatok sokfélesége, az embertelen(i)ből itt maradt apró morzsák, régi nyomok, a változás nehézsége, az azonos térben létező, több tucatnyi kultúra ütközése és egymás mellett élése, a gazdagság és a nyomor kontrasztossága és még lehetne sorolni, ebben a városban mindennek van nyoma, ami az iparosodással, a kapitalizmussal és a modernkori nyugati civilizációval kapcsolatos és szinte mindig, minden kortárs társadalmi probléma itt jelent meg először - ami jelenleg épp a bevándorlás, ez is érdekes téma. Szóval, olyan ez a hely mint valami túlfűszerezett koktél, ha nem bírod, akkor megdögleszt. Egy kicsit elkalandoztam.
No comments:
Post a Comment