Rekonstrukció
Amikor a szabályos kockákba
rendezett cseppek állam felé
sorjáznak, érzem újra halva
születtem, elfeledett anyám
öléből. Olyan hiábavalóság ez
mint a hajnali futók öröme,
afféle értelmetlenség, mint
a magány élvezete, vagy a kéj
önmagunk fájdalmának
élethosszig nyúló kertjében,
melynek hivalkodó zöldjében
olykor elrejtőzni vágyunk,
amikor a pillanat önfeledt
reményünk gyermekije,
érdes nyelvével nyalja, súrolja
történetünk hangtalan termeit,
nyakunk suta emlékképekbe
tekerve, érzéseket emésztve,
halandók aljas elmúlása,
a rágás akarása, a bármire
képesség illúziója, életszemét,
hogy csak időtények lehetünk
a végeken: az az ölelésféle,
melyből végül nem marad semmi,
és ez lesz mindannyiunk
végső, oszthatatlan értelme.
(St Albans, 2021)
No comments:
Post a Comment