képek, betűk

ugyanaz a kilátás amelyiket tegnap láttam, ugyanitt ülve - ma sokkal ijesztőbb. csalogat és azt sugallja, hogy legyek olyan amilyen ő - elfogadva a pillanatot: ne gondolkodjak azon ami volt, és azon ami lesz.
ez annyira egyszerűnek tűnik, pedig a legnehezebb dolog amit felvállalhat egy ember, mert azok mögül az állarcok mögül, amelyek mögött élünk, el sem tudjuk képzelni, hogy milyen is az élet hazugságok nélkül. Ha egyáltalán lehetséges. Talán az. Én pillanatnyilag elhiszem, hogy lehetséges, de ahhoz, hogy megtapasztaljuk, el kell hagynunk mindent, elengedni mindenkit, csak elfogadni a dolgokat sorban egymás után. És a legröhejesebb az, hogy semmi nem garantálja azt, hogy boldogabban fogunk meghalni mindezek után mint az, akinek eszébe sem jutottak efféle dolgok, hanem csak élt mint egy állat: zabált, baszott, szarott - ahogyan épp jött. Aki jutalomra vágyik az baszhatja...nincs végső jutalom, talán csak az lehet némi öröm, hogy az élet élése közben több élmény, őszinte pillanat és rácsodálkozás jut, de még erre sincs garancia. Hát nem fantasztikus ez a pokol itt a Földön? Szívás...de alapos.