képek, betűk

kitavaszodott, almaháború, almahúború, Cíkocska ondóval átitatott, szőttes mintás, majdan tán a gyapjúval érintkező finom ujjai, tán a mosolya miatt, soha nem tudom már meg - de, de, vagy: lehet bármi, amire virágmintás kanyargó fonatot lehet ráfolyatni, ez lesz az elbűvölő sárga mintás térkép, abúzus a formákkal, hagyjuk, felelőtlen, így hát a papírzsebkendőjén átszűrődtek az első sugarak, a sugárzó patakok, melyek a posta felől érkeztek, az ablaküvegen át, egészen a zoknija gumitlan körszájáig, épp azon rágódott, mennyire kőszobor-szerű, vagy hal-képzetű ez a moloh, itt a száj alatt fityegve, a pókháló ugye, sok tonnát el kellene bírnia, de 2 dekagramm után elszakad és lazán, a zsebkendő felett liffgve, nem bizonyított be semmit, ma sem. Cíkocska megrémült. Elhajlott és beemelt a csónakba egy kis iszapot. A kosz-pettyes ablak mint egy triptychon, csupa valami, olyan ami senkit nem érdekel. De ámulattal fingják érte tele a perselyt, remegő kezükkel megpiszkálják a foltot Cíkocska ülepén, hátha vér. almaháború, vízveszejtés, belefogok az időgép építésbe, vizet töltök a csövekbe, nem szabad összeérniük, újfent jókat kacarászunk az elképzeléseiken, hogy majd fénysebesség közelében, talán pukkanunk egyet és az elöl meggyűrt tér-szövet lehetővé tesz ilyen, vagy olyan ugrást, nyilvánvaló volt, hogy az első dolog a tudat kiszervezése a testből, minden folyamatában, elszakadni az időtől, mint kerettől, végül az egyetlen molekulányi méretűre zsugorodott űj tégelyben, az időtlen tudat, bárhová eljuthat, nem kellett neki semmi, egymaga társasága, egymaga élvezete és bármikor milliárdnyi felé oszthatja magát, persze ez csak teória, kinek lenne rá szüksége, mindezt a kiszervezés hasznossága mentén. nem sokkal kétezerötvenkettő decemberének elején, kuncogva az oktalan elképzelések felett, mely az embert a jövőben élőlényként képzelték el.