képek, betűk

az atom magjan beluli oriasi ter, szinte egy bolygo meretu vilag, csak josolhato elrendezessel, megfigyelhetetlen, de megjosolhato /// ezt irta a zsebkendoje sarkara, elolvastuk volna, de a kiszemelt pad, ahova le probaltunk ulni, festekes volt, at kellett setalni a palyaudvar tulso vegebe, nem sok, ami maradt --- panaszkodta, valojaban semmi, egy olyan kozegbol erkeztem, ahol a parancs es az erosebbek parancsa mindig elsobbseget elvez, kegyelmet papolo barbarok rohogtek ossze a hatunk mogott, es vegul mindig ok maradtak a kegyesek, muvesziesek, tudosok jok es a gyoztesek, kezeiket osszekulcsoltak es imakat mormogtak maguk ele, meg termeszetesen az istenukhez, vagy tobbesszamban, attol fugg melyik dobozt nyitjuk ki, melyikre kellene emlekezni. Ram hagytak egy nyelvet is, hosszu, eper-pettyes huscafatot, amit anyamnak kellett neveznem, anyamkent kellett hozza bujnom, olyan lett a szaga is, vegul valami rongydarabot, szineset, hogy tudniillik>ez is en lennek... elotte, hat eves korom kornyeken pedig jeleket tanitottak, nagyon gondosan, mert ez valamiert fontos volt nekik, csak tudnam, hogy miert, emlekszem, hogy a hangokat, rofogeseket le kellett masolni, a kis kezek tintasan logtak ki a pad szelerol, minden pad fabol volt, elol egy lukkal, amit mi mar nem hasznaltunk, mert nem kellett tintaba martogatni a kis falloszunkat, nekunk a tintat mar beletoltottek a csovunkbe, elol tatogott valami emberfele, talan nosteny, a kicsit kocos hajat neha oldalra nyomta, kellemetlen magas hangon enekelte az a betut, az a szilvamag, az a szilvamag /// a kibaszott szilvamag, igen valami dereng ebbol az egesz vilagbol, ahol ezt a zsaknyelvet tanultam harminc masik szerencsetlennel egy akolban, a legtobbjuk mar biztosan leellett, vagy elhintette az ondojat, hogy ujabb zsak-kolykok bujjanak elo a lyukakbol, mindig folytonos legyen az a rothado nyomor, amire oly sok marha begeti egyszerre, bugja, szivja, meseli, osszekoti az anya-szereppel. mintha szamitana barmit is, hogy ki a szar vagy.