képek, betűk

Tamrand bemaradtam hiába jöttünk kintről, délről benyomultak, betörték az ablakot majd a tornaterem mögötti folyosón végigrohantak és köveket tettek az ablak és a szemétkosár közé, azon nevettek, hogy az ablakszorító nem hagyott annyi helyet sem, hogy a teremtés megtörténjen. Csak lassan világosodott. "Mik a céljaim?" ezt olvastam egy angol segédanyagban, amellyel interjúkra készítették fel a faszingereket, először a saját szarukban kellett úgy fetrengeni, hogy az fel legyen sikosítva, tükörként lehessen használni, majd jöttek az ilyen és ehhez hasonló furfangok - nem mondomo, nem neheztelek érte, ők sem tették, csak szépen sorban odafeküdtek a nagy nyúlvány elé, laposan, minél laposabbra csinálták magukat, így egészen oldalról közelítettek a nyúlvány felé, hogy az megfelelő szögből tudja rájuk fröcsölni a Nem szeretnék hosszabb távon ott maradni, de ezt kellett mondanom. I had to do it. Almát hámoz. Csípőt emel. Valamit pumpál, de ezt is úgy kell, hogy apja megdícsérje, legalább egy Olyan pillantással. you know. ahogyan annakelőttetörtént, mikor még ő sem volt ennyire ráncos és te is szűkebb voltál - delfines pizsama, kakababa, pacsi-macsi. Tamrand hátrafordult.

 
 To Live And Shave In L.A.2 - Flarn, Filth, Flarn (And Sampl'd)

 Zene habbal. Audió. Valami miatt ezen a nyelven írok, de nem látok okot rá, csak megtörténik, talán ha történne vele valami, abbahagyná. Ezt elemzem, kimérem és nem találok semmit. Keresek még valamit, valami apróságot, ami szórakoztató. Jobb lenne újra költözni, egyedül a szobában, sok millió másik szarrakással együtt, megosztott útvonal, tömegközlekedés, kultúrális intézmények és alap. A bolt shared, termékbemutató, a harisnyáját félig lecsúsztatja, de ráncigálja, szánalmas amikor kis dudlik keletkeznek a comb és a térd között, vagy az utóbbi alatt, mint a pikkelyek, oda sem nézett, halkan köhécselt a virágmintás zsebkendőjébe, félig halat mintázott a kézfejével, hátha látni a falon és más is örül majd a halnak, de nem sikerült, öröm nélkül maradtak a legtöbben, így kénytelenek voltak figyelni a harisnyákat. Zokszó. Milyen bonyolult struktúra egy szó, zokom van, én így szok paskolni az asztalt, beggyel kezdem, tenyérrel végzem, majd újra ugyanez - két körig, majd váltás, csípőre szorított könyök ék, egy kacaj és lágy tasli a kedvesnek, elvégre is tavasz közeleg. Március konyul már nem túl távol.
Ha másképp írom, félek tőle.

   

Whitehouse - Great White Death

 szerdán nap szerdán szerda