falakat von a kezdőbetűk és a végszavak közé,
csak ne kelljen változtatni,
legyen meg a tárgy, jelző és a táp,
rázom a fejem, nosztalgiából tagadok,
pedig már rég nem érdekelnek,
a düh is csak visszhang bennem,
nem naprakész.
Látlak és nem kedvellek,
erőszakos az árnyékod, hús-szagú a leheleted,
gusztustalan szokásaid foglya vagy,
semminek nem gondollak, magamat se,
túlmagyarázott margók párhuzamosan,
csíkok és négyzetek,
idegenek egymásra hajtogatva,
túlélem a napokat,
falevelek hullanak, esik, süt a nap, beszélek a szüleimmel,
felhívom az öcsémet, majd ismét.
Még élnek és élek.
majd elhagynak, végül csak mész,
a gesztusokból paródia lett,
megmosom a kezem, róluk álmodok,
a szavak jelentése érdektelen lesz,
pontatlan, túl sok,
ezért csak integetek, mosolygok,
hadd legeljenek rajtam a fotonok,
amíg van rétem,
s bocsássunk meg egymásnak.
No comments:
Post a Comment