képek, betűk

Lassú, szégyenlős rothadás, bennünk,

Amiről írni kellett: már rég megtörtént,

Amit el kellett mondani>elhangzott.

A történetem tökéletlen síkok
gúlává gyűrt szimmetriája, hitünk
a mértan halála, közvetlenül
vagy múltban, babonává olvadt
felvilágosodás, a hülyeség győzelme.

Egyenlőtlenül kiforrott rögvest

harmóniák, véres papírmasé húrokon
ereszkednek köldökömön át a Holdig.

Nem sok maradt amit szeretni

kellene, talán csak az éj sötét arca,

szájában harmatos, láthatatlan ragyogás,

sétáink rétről-rétre, sebzett füstvirágok

konstans pusmogása, érzékelhetetlen

katasztrófa és érinthetetlen bűnhődés,

Tudatom egyenlő rekeszekre bontva.

Önmagukat élni vélő halottak házai,

harcaik polcán időre éhező órák,

elképzelhetetlen ábránd, fogyasztás,

kerek szemekkel a képtelenségek

felé fordulva. Maradj örökre éjszaka!

Mert sötét tekinteted, mint a tükör,

olyan dolgokat mutat, melyek

nem tűrik a vicsorgó hazugságot.